
Vélemények (32)
Nem lett olyan jó szerintem mint az első kettő, de mindenképpen azt kell mondjam sikerült jóra megcsinálni ennyi év kihagyás után is a 3. részt. Az időutazás először soknak tűnt, de a végén egész kellemes filmnek hatott, így csak ajánlható a MIB galaxis kedvelőinek kötelező darab!
Alpári poénokat mellőző, de jól működő humor, néhány látványos jelenet és kellemes színészi alakítások jellemzik a Sötét zsaruk 3. kalandját, mely néhol kissé szétesik, de végére szépen összeáll.
Sonnenfeld nem sok jó mozit rakott össze az elmúlt időkben, és ez alól a MIB sem teljes értékű kivétel. Vannak dolgok amik jól működnek, kapunk jópár szájbarágós popkulturális utalást is, de valahogy nem áll össze a dolog. Will Smith persze továbbra ... Több
Pont azt hozza amit el lehet várni a harmadik résztől. Nem bonyolult, nem túl súlyos, de szórakoztató. Az első részhez képest sokkal kevesebb a furcsa idegen, vagy csak már nagyon megszoktam őket. Van benne időutazás, és nincs elrontva. A végén azért túl sok a hatásvadászat, de ebben a kategóriában elfér.
Kicsit hiányérzetem volt. K-t kivonni a sztoriból másodszor is, ezzel téve kilátástalanná a helyzetet, nos... Hát ez volt a második részben is. Ellenben az időutazós rész kárpótolt.
Ennek a filmnek az a legnagyobb baja, hogy volt pár apróbb bökkenő benne ami legyengíti. Erősen közepes film. Van benne elég érdekesség és izgalom azonban hiányzik belőle valami extra plusz amitől mégis megkapná azt a báját ami elvarázsolja a nézőjét... Több
A sötét zsaruk filmeken nőttem fel. Méltatlanul nem ismerik a mostani fiatalok ezeket a filmeket. Mindhárom rész nagy kedvenc lett az idők folyamán. Mindig szeretni fogom ezeket a színészeket, szereplőket. Csodás világot és történetet épített a rendező és a színészek. Tízből tíz pontot érnek a sötét zsaru filmek.
Hasonló filmek
Nekem nagyon tetszett ez a rész is pont annyit kapunk amennyit kaphatunk egy ilyen filmtől és ez tökéletesen elég arra, hogy jól szórakozzak. Nem akart több lenni mint ami valójában. Ismét feltűnnek a poénok a civakodások.
Nekem nagyon tetszett ez is pont annyit kapunk amennyit kaphatunk egy ilyen filmtől és ez tökéletesen elég arra, hogy jól szórakozzak. Nem akart több lenni, mint ami valójában.
Annyira szerettem az első két részét a Sötét zsaruk sorozatnak, hogy a harmadikat már moziban néztem. Nem bántam meg, sőt! Will Smith hozza a tőle megszokott alakítást, vicces jópofa és remekül ellensúlyozza "K" komoly karakterét. A helyére kerülnek ... Több
Üdv újra itt. Minden rész jó volt és megint meglepett :) Szinte az első film volt az első része amit láttam nagyon kis koromban moziban. Apával. nagyon jó élmény volt megint látni WS-nek a szerintem második legjobb szerepét!!! [én a robot 1.]
Jó volt,szép volt...de a nyerő páros az első két részben maradt a számomra. A látvány és a történet egyébként adott, csak úgy mint az első két részben Mi lesz ebből a folytatásban? Kíváncsian várom.
Ez a rész egy gyengécskére sikerült szerintem.Mint ha már nem lett volna ötletük a forgatönyvíróknak.Pedig szeretem a szériát.Tommy lee jonest is hanyagolták és ez a időutazás is nem kellett volna bele.A poénok is nem voltak olyan jók.Olyan érzés vol... Több