Két fontos dolog miatt jön Budapestre Arnold Schwarzenegger
A közeljövőben Magyarországon forgat Arnold Schwarzenegger, így érdemes lesz szemfülesnek lenni, hiszen a színész bármikor és bárhol felbukkanhat majd Budapest...
Egy csapat közszolgálatra ítélt feladata a Blackwell Hotel kitakarítása. Keveset tudnak a világtól visszahúzódó, pszichopata Jacob-ról aki a hotelben húzta meg magát a világ elől. Amint az egyik fiatal eltűnik, a csapat összefog, hogy megmeneküljön a brutális gyilkos elől.
(alexxx)Rémisztően ostoba, még vasárnap esti zsibbasztásnak is rossz, kiszámítható slasher. A kétezres évek hangulata megvan, de nem a jobbik fajtából. A történet, a szereplők, a gyilkos, a bántások mind teljesen gagyik.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
A kilencvenes évek végén a horrorműfaj kezdett átalakulni, átformálódni. Újfajta szemlélet és felfogás, megjelentek az új rendezők, és a digitalizáció is egyre erőteljesebben jelent meg a zsánerfilmekben. Egyfajta szempontból jó, egyfajta szempontból... Teljes kritika
2003-ban a WWE Films első próbálkozása a filmes palettán egész jól sikerült Az Amazonas kincse című akció-kalandfilmmel, amit akkor még a színészi szárnyait bontogató The Rock, alias Dwayne Johnson nevű pankrátor vitt sikerre pazar akció jeleneteivel... Teljes kritika
Egynek elmegy, de amúgy hatalmas baromság. Viszont van benne pár kreatív gyilkolás, a végkifejlet pedig egész jól meg lett csinálva, de sajnos a történet annyira béna és sablonos, hogy majdnem fájdalmas.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Explicit, mozgalmas slasher, de a karakterek és a logika nem épp az erőssége. Tetszett, hogy premierplánba mutatják az összes szemkitépést, csonkolást, a lepusztult, mocskos szálloda ábrázolása is jó táptalaja egy ilyen vérengzésnek. Más dolog, hogy ... Több
A film összbevétele 15 032 800 dollár volt (imdb.com).
A filmhez 2014-ben készítettek egy közvetlen folytatást is, amiben szintén Glenn Jacobs volt a főszereplő.
A film rendezője, Gregory Dark rengeteg felnőtt film megrendezésében vett részt ezelőtt a film előtt.
A pankrátorból színésszé avanzsált Glenn Jacobs minden kaszkadőr mutatványt saját maga hajtott végre a filmben.
A film gonoszát alakító Glenn Jacobs-ot a WWE pankráció világából szerződtették a filmhez.