
Vélemények (50)
Hát, sajnos azt kell mondanom, hogy ez volt a leggyengébb epizód az összes többi rész között!
Őszintén szólva, kicsit túl hosszú volt a film. Az akciók zseniálisak, de a köztes részeknél néha elkalandozott a figyelmem. Lehetett volna feszesebb a tempó.
Az elején lassan indult el a sztori, kb. az is megérti, aki egy részt se látott az előzőekből, de utána pörgős, és hozza a megszokott hangulatot. Jó mozis élmény.
Nekem ez már túl sok volt, sajnos. Lehet, hogy kisebbségben vagyok, de én untam ezt a filmet. Az első órában alig történt valami számomra érdekes, csak beszéltek és magyaráztak. Aztán amikor beindult az akció, addigra már elvesztettem az érdeklődésem... Több
Hát ez kemény volt, de egyben kicsit túlzás is. Megint egy lehetetlen küldetés, amit Ethan papa simán megold – lassan már az űrből is visszahozza a műholdat puszta kézzel, ugye? A látvány nagyon ott van, de néhol már nevettem azon, mennyire próbálják... Több
Sajnos csalódást okozott a film. Hatalmas elvárásokkal ültem be rá, de a végeredmény nekem kusza és vontatott lett. Az akciók rendben voltak, de a majdnem 3 órás játékidő alatt többször azt vettem észre, hogy elvesztem a túlbonyolított történetben. Egy ilyen legendás sorozat utolsó részétől többet vártam volna.
Hasonló filmek
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Jól sikerült összességében, megérdemli az 5 csillagot, az akciójelenetek zseniálisak, de talán a vége hasonló a korábbi filmhez, a Fallouthoz. A tengeralattjárós rész viszont zseniális. Érdemes moziban megnézni már csak amiatt is.