
Vélemények (47)
Igazán izgalmas film a Pénzes cápa, remekül szórakoztam rajta, örülök, hogy láttam. Tetszett a befejezés is, annak ellenére, hohy nem okozott nagy meglepetést, hiszen meglehetősen kiszámítható volt.
Bár nem egy túl mozgalmas film, szinte végig egy helyszínen játszódik, mégis teljesen magába tudja szippantani a nézőjét. Tetszett a végkifejlete a történetnek.
Jól indult a film, tetszett, de utána valahogy elveszett a lényeg és tök unalmassá vált számomra a sztori, kár érte.
A trailere felkeltette az érdeklődésemet, de a film nem nyerte el a tetszésemet. A történet nem lenne rossz, de helyenként eléggé unalmas volt és picit nevetséges Cloney bohóckodása.
Összességében egy igen kellemes, jó filmélmény a Pénzes cápa. Néha kicsit bellassul a történet, de a feszültségből, drámaiságból egy fikarcnyit sem enged. Érdemes legalább egyszer megnézni.
Annyira nem tetszett, picit többet vártam tőle. Az eleje érdekes volt, de utána ellaposodott a történet.
Hasonló filmek
Feszült és izgalmas film, aminek a végkimenetele meglehetősen kétséges, bizonytalan. Kétféle forgatókönyv is létezik a lezárásra. Végül az jött be, amire én is számítottam. Tetszett.
Nehéz eldöntenem, hogy Julia Robert vagy George Clooney játéka tetszett jobban, úgyhogy döntetlent szavazok nekik. A film izaglmas, fenn tudja tartani a néző érdeklődését.
Egy nagyon jól összerakott/felépített történet. Sajnos így működik a világ. A színészek hozzák a szerepeket kellően. Tetszett.
Nagyon tetszett a film alaptörténete, végig izgultam, mi lesz a film kimenetele. Egyes részek kissé feleslegesen hosszúra lettek nyújtva, viszont feszültség-fokozásból kiváló. George Clooney alakítása is említést érdemel.
Nem volt egy rossz film, habár láttam már jobbat is. Geoge Cloney utolsó filmszerepe volt, ha minden igaz ezután már csak a kamera másik oldalán fog ügyködni.
Nagyon tetszett a film, habár kicsit többet vártam izgalom és akció terén, de így is végig szinten tartotta azt az izgalmi szintet, melyet vártam. A színészek remekül játszottak, s a két főszereplő már nevével eladta a filmet, s talán jól is van ez í... Több