Egy szent szarvas meggyilkolása (2017)

Az idei év végén beszambázott a hazai mozikba Yorgos Lanthimos új filmje, amely folytatva a rendező korábbi filmjeinek trendjét, ismét egy állatnevet tüntet fel a címében (a korábbi Kutyafog és A homár után). A sejtelmes Egy szent szarvas meggyilkolása mögött pedig a 2017-es magyar premierfilmek közül az egyik legnyomasztóbb mozgókép került elő, amely a görög mitológiából építkezik (mielőtt még megijednénk: nem kell antik irodalmárnak lenni, hogy erre rájöjjünk, a filmben elhangzik egy apró utalás az ihletforrásra). A filmben egy család széthullását követhetjük végig: adva van egy sikeres sebész, Steven (Colin Farell), mellette a szép feleség (Nicole Kidman), két gyermek, szép ház és menő állás. A dolgok akkor kezdenek érdekes irányba fordulni, amikor a sebész életében megjelenik egy srác, Martin (a Dunkirkben is szereplő Barry Keoghan), s a férfi és a fiú között kialakul egy nagyon érdekes kapcsolat, amely során szörnyű titkokra derül fény (ezt nem áll módomban szétspoilerezni), egyértelműsítve: a fiú okkal férkőzött be az orvos életébe. Aki pedig igazán veszélyben van: az Steven családja. Lanthimos filmje nem ijedt meg attól, hogy a történetmesélése során zavarba ejtő képsorokat alkalmazzon (már kezdéskor egy felnyitott mellkas, illetve egy nyálkás, dobogó emberi szív hosszas ábrázolással kényeztetik a nézőt, de lesz példa bizarr maszturbálós jelenetekre és önmarcangolásra is), a kamerakezelés Stanley Kubrick filmjeit idézi, a zenehasználata csak tovább fokozza a jelenetek feszültségét, még inkább erősítve a történet nyugtalanító hatását. Őszintén szólva, borsódzott végig a hátam ettől a vészjósló zenétől, amely olykor a nyugalmat ígérő jelenetekbe is beférkőzött, így jelezve, hogy a feszültség egy pillanatra sem múlt el. A forgatókönyvet azonban hatalmas dicséret illeti abból a szempontból, hogy ebbe a thrilleres sztoriba is képes egy finom, alig észrevehető fekete humort is belecsempészni (ez természetesen a film drámaiságából semennyit sem vesz el), így talán nem véletlen, hogy Cannes-ban a legjobb forgatókönyv díjával tüntették ki az Egy szent szarvas meggyilkolását. Ne feledkezzünk meg a színészekről sem, külön kiemelve a Martint alakító Barry Keoghant: úgy képes horrorfilmbe illően vészjósló lenne, hogy sem kinézetében, sem gesztusaiban sincs semmi ijesztő. Itt ugyancsak a remek forgatókönyvhöz kell visszakanyarodnunk, hiszen Martinnak a sebésszel, illetve az ő feleségével folytatott párbeszédeiből kerekedik ki a drámai végkifejlet, amely nem csekély szörnyűséget ígér (s talán az sem véletlen, hogy tőle hangzik el a film egyik kulcsmondata: ez egy allegória). Rajta kívül még Colin Farell érdemel említést, akinek a karakteren szépen végigkövethetjük a teljes kontrollvesztés folyamatát, valamint az ego és a reménytelenség küzdelmét, amely után csak a nihil maradhat, s meg kell hagyni, az ilyen figurákat remekül hozza a színész. Spoiler elkerülése mellett, a történetben egészen érdekes, allegorikus módon kerül előtérbe a „szemet-szemért, fogat-fogért” ősi elve, amelybe beférkőzik egyfajta vallási áhítat. Ettől pedig olyan komplex élményt ad a nézőnek, amivel nem fog tudni még sokáig megbirkózni. Minden erénye ellenére azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy a görög rendező új alkotását nem könnyű befogadni, próbára teszi a nézőt (ebben a tekintetben a mostani filmes felhozatalból az anyám!-mal tudnám párhuzamba állítani), s a nyomasztó hangulata miatt nem mostanában fogom újranézni. Kicsit meg is lepett, hogy a multiplexek is műsorra tűzték, ám ennek inkább örüljünk, úgyhogy aki egy jól összerakott pszichothrillerre vágyik, annak megéri jegyet váltania rá.

Szokatlan, különös, furcsa. felkavaró és egyben félelmetes is. Én féltem is bár nem tudom, hogy kitől és ez talán rosszabb is mint ismerni az 'ellenséget'.

Nem dobtam tőle egy hátast. Mi volt a gyerek egy indán mágus? Ahogy Colin Farrel körös a fegyverrel, hogy na kit is lőjek le számomra nem drámai volt, hanem inkább nevetséges.

Jajj, de beteg film volt, de nálam az ilyen nagyon be tud találni. Giorgos Lanthimos megint olyannal állt elő, amihez hasonlót nem sokat látni évente. Piszkosul erős alakítások, ehhez csontig hatoló atmoszférával. Még a hatása alatt vagyok.

Elég bizarr és beteg pszicothriller egy látszólag tökéletes sikeres családról, aztán kiderül mindenki beteg benne. Egyedül biztos nem néztem volna végig, annyira unalmas az első 40 perc, annyira beteg zenék vannak benne, érezni az unalmas átlagos semmitmondó kezdésen hogy itt valami nem kerek és nem az aminek látszik, szóval nem kapcsoltuk ki, kivártuk mi lesz belőle, szóval bírjátok egy helyben kivárni, végül NEM érte meg!!! A feszültség majd a film pszichóóópata jellegéből fakad. Elolvastam a sok pozitív kommentet, beteg világban élünk az biztos. Normális ember kerülje, betegek hajrá. Inkább egy beteg kamaszfilm, elfojtott agresszivitásról. Értelmes filmet kedvelőknek nem ajánlom, végül nincs rá magyarázat sem a srác hogy csinálta, amit csinált...KERÜLJÉTEK.