Meglepően jó sorozat, nagyon aranyos és kedves karakterekkel. A történet pedig nagyon szívhez szól, bár nem állítom néhol egy kicsit túldramatizál dolgokat, ennek ellenére nagyon kellemes. Szerintem az a fajta romantikus sorozat, amit akár a pároddal is nézhettek.
Hát, ez a film, valami elképesztő módon alpári volt. Nem igazán ment ki a játék többre, mint az undor kiváltására, és nem tudtam meg többet az ember pszichéről semmit sem. Gyakorlatilag nincs motivációja a karaktereknek. Kár ezért a koncepcióért.
Nagyon szépen feldolgozták azt az időszakot, emléket állítva egy egész korszaknak, és annak a fiatal generációnak, amelyiknek mi is igen közeli leszármazottai vagyunk. Sajnos akkoriban ez az ország nem tudott akkora szabadságérzettel átitatva megszabadulni a háború okozta traumáktól. Nem tudott felszabadulni igazán...de ez a film sötétséget árasztó hangulatán is lecsapódik. Hiába a gyerekkor, hiába a játék. Minden a halál és az erőszak körül forog.
Azt nem mondom, hogy a csapat a régi fényében tündököl, de azt azért nem lehet elvitatni, hogy ez a folytatás megéri a pénzét. Danny Boyle még mindig tudja, hogyan szólítsa meg az első rész rajongóit, és ameddig ez így van, nem lehet okunk panaszra.
Érdekes főleg annak lehet, akit érdekel a helytörténet, és a hivatali praktikák a 80-as évek elején. Dokumentumfilm arról, hogy Gyöngyöshalászi községben a falu lakossága nem ért egyet a tanácselnök kurtán-furcsán való menesztésével. A film készítői a falu lakosságát kérdezve próbálják kideríteni az igazságot, amely, úgy tűnik, csorbát szenvedett, és a döntést hozó megyei képviselők elzárkóztak a nyilatkozattól.
Nagyon nagy kár, hogy ez simán csak egy rossz film, rossz alakításokkal és nagyon gyenge dramaturgiával, mivel az alaptörténetben nagyon sok potenciál volt. Így egy nagyon keserű élményt hagyott maga után, és egy kissé időpocsékolásnak is éreztem.
Biztos ezt a filmet láttad? Mert ha engem kérdezel, akkor inkább egy amerikanizált, latinos alapú, rettentően lebutított mexikói FILM-re emlékeztet...amiben kétség kívül vannak jó ötletek, de kb. ezek távolról sem lettek kibontva.
Thomas Haden Church mindent megtesz, hogy bizonyítson, a színészi teljesítmény tehát teljesen rendben van. Az alkotók is érdekes ötlettel jöttek, de végül valami egészen tökéletlen sült ki belőle, ami az érzelemkeltésre hajt. A befejezése amolyan kényszeres volt, igazán lehetett volna más is...
Jó volt. Kellemesen ötvözi a sport és a szerelmet. Ideális olyan pároknak, ahol a férfi sport bolond, de valami olyant keresnek, amin a nő se unja halálra magát. Kicsit hiányzott, hogy az érzelmek kicsúcsosodjanak, de még így is megérte.
Nagyon komoly film, ami a múlt század egy nagyon fontos perét mutataa be a szélesebb közönség számára. Ilyen módon a film ismeretterjesztő jellegű is, amit díjazni kell. Maga a megvalóítás hullámzóra sikeredett. Vannak jó pillanatok, ugyanakkor a feszültséget sajnos nem sikerül fenntartani a film végéig, így alkalmasint unalmassá és vontatottá válik a film.
Nem igazán tudott lekötni a film. Jön a Mel Gibson, meg jönnek a rosszfiúk, de körülbelül a történet ennyiben véget is ér... ja, meg van még benne egy menő csopper. Akinek ez kell, annak válljék egészségére.
81 Incident at Oglala (1992)