Értékelések (122)

2018. 01. 16.
Egészen pazar dráma lett a Floridai álom. Sajnos a trailer nem igazán adja vissza azt, amit a film nyújtani tud, de azt mondom, ez a mozi balzsam az érző szívnek. Okés, ez így kicsit giccsesen hangzik, de nálam az ilyen minőség jelenti a filmezés lényegét. Persze, jó néha beülni egy szuperhősmozira, ami belepaszíroz a székbe, de az ilyen filmeknek, mint ez is, sokkal nagyobb közönségre lenne szüksége. Valahogy rá kéne bírni a fiatalabb generációt, hogy ismerkedjenek meg ezzel a stílussal is.
Nem, nem, nem! Szerintem ez a film abszolút félrement, túlságosan is primitív lett, mintsem, hogy bármennyire Gaimannel kapcsolatba lehessen hozni. Igaz, hogy van pár átvett ötlet, de ez nem az, amit várnának a Gaiman rajongók. Felejtsétek ezt el.

79 Marrowbone  (2017)

2018. 01. 07.
Nekem nagyon bejött az, ahogy az anya szerepét és karakterét elénk tárták a készítők ebben a filmben. A cselekmény nekem kifejezetten lassú volt, de azt belátom, hogy ez kell ahhoz, hogy igazán ütős legyen. Lassan bontakozik ki, így sikerül elérnie az igazi hatást. Bár ha mint családi drámaként tekintek rá, ott találnék hézagokat és megválaszolatlan kérdéseket.

85 Ellenségek  (2017)

2017. 12. 18.
Nagyon vártam ezt a filmet és egyáltalán nem csalódtam. Christian Bale egyszerűen megint fenomenálisan alakított. Csakis ajánlani tudom, mert nem az a szokásos klisés western"kabaré".
2017. 11. 11.
Woody Allen általában nagyon jól tud intim témákhoz nyúlni, de ez sajnos most még neki sem jött össze. Alapjában véve a filmmel a legnagyobb probléma az az, hogy bár 2003-ban készült, mégsem ennek a generációnak szól. Legalábbis kétlem, hogy egy akkori tinédzser bármit is levett volna ebből a sztoriból, egy teljesen más értékrend alapján rajzolódnak ki a karakterek. Ettől persze a film még nézhető nagyon is, csak épp egy nagy kihagyott lehetőségnek marad meg.
2017. 11. 10.
Hát, gyerekek ez a film abszolút beteg, én nagyon jól szórakoztam rajta, de az egyszer biztos, hogy többször nem nézem meg. Máskülönben eléggé trash az egész, így aki szereti ezt a műfajt, annak tuti tetszeni fog.

84 Megtorlás  (2016)

2017. 11. 10.
Többnek próbál látszani a film, mint ami, vagyis egy sima expoitation bosszúpornó. Értem én a rendező szándékát, hogy valamit mondani akart ezzel, de a mód, ahogy tette, nem jött be, pedig igen ígéretesnek tűnt a dolog az előzetesekből.
2017. 10. 27.
Korrektül összerakott filmről van szó, de mégis van némi hiányzérzetem. Úgy érzem, hogy komolyabban kellett volna venniük az alkotóknak a szándékot, ami egyáltalán ahhoz vezetett, hogy elkészítsék a filmet. Nem tudom, hogy annak, amit mondok mennyi értelme van annak a számára, aki még nem látta, de szerintem aki megnézte már, az nagyjából értheti, mire is gondolok.
2017. 09. 02.
Van valami a francia vígjátékokban, amit szinte semmi más nem tud. Annyira könnyedén tudnak olyan témákat tálalni, amelyek valójában igenis fontosak a mindennapokban, mégsem fordulnak át híg kabaréba. Szerintem ez a film is olyan, én élveztem minden percét, remekül van megírva. Ugyanakkor valahogy néhány karaktert kicsit kidolgozatlannak találtam, de ez nem igazán vett el az élményből.

62 Porforgatag  (1992)

2017. 08. 03.
Ajjaj, nagyon nem szeretném lehúzni ezt a filmet, de az az igazság, ha egy szóval próbálnám meg jellemezni, akkor azt mondanám, hogy "hatásvadász", egyszerűen nem is tudok jobb szót erre a filmre, hiszen nagyon nehezen fejthetőek fel a karakterek egyes motivációi.
2017. 08. 01.
A sztori még egészen jó lenne és izgalmas, de a CGI annyira gagyi, hogy szinte fáj nézni. A legnagyobb probléma ezzel mégis az, hogy egyáltalán nem is kellett volna belerakni. Abszolút sejtelmes történet lehetett volna az egészből, ha nem akarnak látványfilmet is csinálni az egészből, merthogy ez a technológia már 2004-ben is elavult volt. Ebből kifolyólag csak annak tudom ajánlni, aki túl tudja magát tenni ezeken a vizuális gyengeségeken.

67 Sodródás  (2006)

2017. 07. 24.
Engem alapból érdekelt a film, kíváncsi voltam egy orosz kortársra, és nem is csalódtam. Remek sztori, nincs benne semmi sem kiszínezve, így én remekül szórakoztam. Tiszta és őszinte a mondanivalója, ráadásul az alakítások is nagyon természetesek.
2017. 07. 17.
Szerintem ez pont az a fajta vígjáték, ami mára már klasszikussá vált, szóval mindenképp érdemes megnézni. Egyébként vigyázni kell vele, mert bizonyos szempontból eléggé elborult néhol.
2017. 07. 09.
Eléggé "bolondos" film a főhős karakterének köszönhetően, szerintem emiatt nem is nagyon lehet komolyan venni, pedig ez a téma igencsak komoly. Bár élveztem és nem mondanám unalmasnak, mégsem hagyott bennem maradandó élményt.
2017. 06. 08.
Először is azzal kezdeném, hogy senkit ne tévesszen meg a film címe, még ha a megnézés után világos is, miért ezt kapta, de meglettem volna az eredeti címmel is. De ami a filmet illeti, összességében pozitív élmény volt, de semmiképp sem maradandó. A drámája számomra kissé súlytalan, de a cselekmény lekötött.
2017. 05. 13.
Hihetetlen, hogy Morgan Freeman, már közel harminc évvel ezelőtt is ennyire zseniális színész volt. Jól áll neki ez a karakter, és igazából sajnálom is, hogy kevés ehhez hasonló szerepben látni őt.
2017. 04. 15.
Irtó nyomasztó a film, én bennem még órák múltán is dolgozott. Még ha mondhatni picit kellemetlen élmény is volt, egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem, mert ilyen húsba vágó filmmel én még sosem találkoztam.
2017. 02. 21.
Nehéz megítélni az ilyen filmeket, mert nagyon ötletesek és sokszor kreatívak is, de épp annyira gagyik is. Megvan a bűnös élvezeti faktora, viszont nem hiszem, hogy egynél többször meg lehet nézni. Ahhoz túlságosan is agysorvasztó.
2017. 02. 20.
Csak azt sajnálom, hogy olyan rossz minőségben maradt fent. Nem egy izgalmas film, inkább szimplán szépnek mondanám. Gyönyörű alakításokkal és nagyon szépen kidolgozott karakterekkel.

91 Peremvidék  (2016)

2017. 01. 17.
Ritkán fog meg engem annyira egy krimi, mint a Peremvidék. Nagyon jó hangulata van, a karakterek pedig elképesztően jól ki vannak találva. Egyszerűen berántja az embert, és ez persze mély nyomot is hagy benne, de az érzés, hogy ennyire otthonosan tud mozogni egy fiktív filábban, egyszerűen fantasztikus!