Jópofa film, de az biztos, hogy nálam nem igazán lépte át az a bizonyos egyszer nézhető kategóriát. A karakterek nem igazán vannak kitalálva, amolyan sablonfigurák, és az egész film mozgatórugója maga a poénok próbálnak lenni, de nálam nem mindenhol jött át.
Nem igazán tudok mit kezdeni ezzel a filmmel, én nagyon akartam szeretni. De rettenetesen dilettánsak a színészi alakítások, a forgatókönyv pedig szemmel láthatóan összecsapott. Nagy kár az egészért, mert én úgy láttam, hogy bőven van potenciál az ötletben.
Kellemes mese, amit bármikor elő lehet venni egy unalmas órában, nagyon aranyosak a karakterek, én egyszerűen imádtam úgy, ahogy van. Nagyon meleg szívvel tudom ajánlani, mivel szerintem kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes időtöltés lehet. :)
Nem igazán tudtam ráhangolódni a filmre, pedig ez a fajta humor nekem igazából mindig is bejött. Ennek ellenére mégis egy kissé erőltetettnek és idétlennek éreztem, amolyan régi vágású ripacskodásnak.
Talán egy kicsit az Ameliere hajaz az egész, nagyon szép, ahogy egyszerűen kinéz ez a film, a történet is nagyon aranyos, egyszóval egy könnyű délutáni mozizáshoz épp ideális. De ennél többet én nem várnék tőle.
Na azt hiszem erre vártunk, Ridely Scott visszatért a gyökerekhez, és bár még mindig nem nőtt fel a Nyolcadik utashoz, ez az az Alien-mozi, aminek a prometheusnak is lennie kellett volna. Remek rendezés, nagyszerű alakítások, hiányzott már ez!
Rémlik, hogy volt kint egy olyan mafabos lista, ami arról szólt, hogy mely filmek esélyesek a bukásra az idei felhozatalból. Akkor azt mondtam, hogy ezzel a rendezővel és ezekkel a főszereplőkkel nem lehet gond, de most már más véleményen vagyok. Ez a film nagyon nem jött össze, tele van üresjáratokkal, az én figyelmemet egyáltalán nem tudta lekötni. A Guy Richies pillanatok és nüanszok működnek egyedül, ami önmagában több mint két órában még édeskevés.
Akit egyébként is foglalkoztat a téma, annak tetszeni fog, de szerintem egy laikus, olvasatlanabb nézőnek már sokszor semmitmondó lesz. Ez szerintem óriási baki a készítők részéről.
Végülis a maga nemében szórakoztató vígjátékról van szó, de azért nem dobtam hátast tőle. Igazából a német vígjátékok nem szoktak bejönni. A németeket sok mindenért lehet szeretni, de a humor szerintem nem épp az erősségük. A film üzenetet kissé didaktikus, pláne a jelenlegi viszonyok között.
Ez mennyire furcsa film volt. Próbáltam követni (szerintem sikerült is), de azt hozzá kell tenni, hogy a remek, de elég meredek rendezői húzások nem sokat segítettek. Mindent összevetve egy élmény volt.
Ez a film azért kissé komolyabb, mint azt gondoltam volna. Egy kissé elborult, de tetszett, hogy végig derűs tudott maradni. Szerintem a főhős karakterével a férfiak többsége egyébként is tud azonosulni, ez egy érdekes kísérlet így.
Nem teljesen világos mit is akart megragadni ez a film, és mit is akart mondani nekem. Valahogy minden szál olyan elnagyolt benne. Talán az emberek között kapcsolat megjelenítése az, ami egy kicsit is befogadható. Máskülönben egy kellemes film, mégis eléggé tartalmatlannak éreztem az időt, amit rászántam.
Szerintem ez egy egészen remek adaptációja Hoffman azonos című regényének. Igaz, hogy közel sem annyira hatásos és hátborzongató, mégis nagyon emlékezetes a sztori. Én csakis ajánlani tudom!
A vége szerintem eléggé összecsapott lett, az látszik, hogy nagyon beleadtak mindent a készítők, főleg ami a szereposztást illeti, ennél több azonban nem fért bele. A hangulata szinte teljesen üres, a poénok egész jól a helyükön vannak. Azonban nem hiszem, hogy még egyszer meg akarom majd nézni.
Alapjában véve nem egy rossz film, hiszen a történet szerintem nagyon aprólékosan kidolgozott. A hangulata is nagyon ütősre is sikeredett, nem is igazán tudtam megmondani elsőre mennyire érzékletesen hidegek vagy melegek a színek az egyes jelenetektől függően. Ami viszont szerintem nagyon nem jól van eltalálva a filmben az a szereplőválogatás. Sajnos több karakter is túlságosan teátrálisra sikeredett, túlzó gesztusokat tesznek. Ez nem annyira következetes számomra, de ettől még jól szórakoztam.
Ez egy nagyon érdekes háborús eposz kezdőfilmje, ami viszont hiba, hogy éppen ezzel kezdődik, mert nincs benne semmi harci jelenet, 160 percen keresztül a fiatal herceget mutatják be. Szép a kidolgozása, de a többi rész sokkal izgalmasabb.
Az ambíció abszolút érezhető, nagyon bevállalós alkotás, de nem tudom...nekem egyszerűen nem jött be. Egyszerűen nem tudott lekötni, tele van fölösleges jelenetekkel, amelyek csak arra jók, hogy a játékidőt nyújtsák, ettől elég sok ponton leül a film.
Én nagyon élveztem ezt a filmet, szerintem remekül el van találva az egésznek az atmoszférája, Norton nem tud rosszul játszani, tőle legalábbis rossz alakítást nem láttam még, és ez most sincs másként. Csakis ajánlani tudom! :)
nagyon érdekes háborús film, szuper szereposztással, remek repülős harci jelenetekkel, kevés filmben látni ilyen jó technikai megoldásokat, pedig ez már egy eléggé öreg film.
83 A fa alatt (2017)