2. évad 10. rész: Isabel Remek részt láthatunk, most nem a mondanivalót teszik előtérbe, hanem a cselekményeket. Lili szemszögéből nézve ez a legérdekesebb rész, hiszen Maiya és Isabel egyesülésével kap egy új, vagyis két új testvért. :) Bár a másik univerzumban ellenségek voltak. Doors is színre lép, nem is akármilyen szerepkörben: az elnöki szék a cél. Ehhez a fia csatlakozik hozzá, ami szerintem kézenfekvő. Az egész rész jól volt felvezetve, érdekes, izgalmas és mondhatnám látványos is lett. Liam szerepe most kicsit halványabb lett, de azért adtak neki is feladatot. Augur pedig egy külön rezidenciát kapott. :) Szóval átalakulnak a helyszínek és elindulnak a történések. Mondhatjuk, elindul a harc a taeloniak ellen... több»
2. évad 10. rész: Menny és pokol Na, ebben a részben igen, így érezhetik magukat (Menny és pokol) a taeloniak, hiszen elsőnek ők vannak a tudás birtokában, majd Joyce lép előtérbe, aki nem kíván mást, csak anyai szeretetet és megbecsülést. A másik szálon pedig megfigyelhetjük Joshua Doors és Lili kapcsolatát, hogy hol tartanak. Mint minden részben, Liamra most is hősként tekinthetünk, hiszen csak ő tudja megmutatni Joyce-nak, hogy mivé is lett. Én úgy gondolom, ez is egy elgondolkodtató rész volt, olyan párhuzamokkal, mint anya-lánya, vagy Lili-Joshua, vagy Da'an-Zo'or vagy Joshua-Jonathan Doors párosokat emelhetném ki. Ezekkel a párhuzamokkal ez a rész fel van építve, és ezekből kapunk (egyikből-másikból) egy kis szeletet.... több»
2. évad 8. rész: Megváltás Egy olyan részt kapunk, ahol szomorú dolog történik. Szerintem egy fontos szereplőt veszítünk el, és ennek megfelelően a búcsú is egyedi. Egy úgymond tárgyalás keretében Siobhan Beckettet elítélik, mert visszanyeri az emlékezetét. Ez a megjelenítés kissé furcsának tűnik, de én úgy gondolom, hatásos ,és főleg a záró képsorok, hogy pont a fia, Liam találja meg, és nem Sandoval. Beckett mellett több pozitívum szól, mint negatívum. A katonai múlt alapján és a parancs teljesítése kapcsán nem lehet elítélni valakit, aki csak azt cselekedte, amire programozták. Ez kissé abszurdnak tűnik így, de mivel ez film, itt minden megtörténhet. Én kegyelmet adtam volna neki, hiszen jó szereplő volt, és szerin... több»
2. évad 7. rész: Fénylények Ha azt mondom, ez a rész olyan, mint a többi, akkor hazudok, de igazából nem is annyira jó, hogy a négy csillagot meg tudnám adni rá. Ezek a fénylények ugyan okoznak némi galibát, de inkább Sandoval tevékenysége az igazán fura és érdekes. Olyan, mintha maga akarná uralni az embereket vagy a Földet, és Zo'or ellen dolgozik. Lili bármit is kérdez tőle, nem mond semmit. Ez a szál még érdekes lehet. Visszatérve a fénylényekre, hát, igazából gyenge lett bemutatásuk, és vizuálisan is elég gyermeteg lett ennek a résznek a kivitelezése. Szerintem nem érte el az előző részek színvonalát. Főleg, ha Liam és Lili végső harcát nézzük, amikor Lili leereszkedik a siklóról a felhőkarcoló tetejére. Igazából ... több»
2. évad 6. rész: Alvók Abban van némi igazság, hogy ha álmodunk, akkor energia szabadul fel körülöttünk. Mintha az emberi test is egy energiacella lenne, aminek tudata is van. Ez a rész ugyan nem lett nagyon jó, de érdekes és nézhető epizód. Folytatódik a jó sorozat, és tudják tartani ezt a szintet. Azt hiszem, egyre jobban kibontakozik Liam és a taeloni kapocs, valamint az hogy, Liam lehet a két faj között az a kapocs, ami egyensúlyt hozhat. A történt vonalvezetése remek lett és áttekinthető. Azt érezni, hogy Zo'or egyrészt mindenképp az emberi tudattól várja a megoldást, másrészt az embereket állítaná a saját szolgálatukra, azaz leigázná az embereket. Da'an viszont ezt másképp gondolja, és aki tényleg tud tenni... több»
2. évad 5. rész: Szeretet és harag Remek rész következik, és tudják azt a szintet tartani, mint az előzőekben. Ismét egy izgalmas részt kapunk, ahol előtérbe Augur kerül, de ott a háttérben Lili és az esetleges testvére, ami elég izgalmassá teszi így a jövőbeni sorozatot. Liam és D'an közös erővel lépnek fel Zo'or projektje ellen, és ezt mondhatnám, az emberkínzás ellen is, aminek a szelíd változatát mutatták be. Sandoval érzelmei pedig egyre csak kavarognak Maiya körül, ez is jó kis kiindulópont a további folytatásra. Igazából ebben a részben a harag az, ami bemutatásra kerül. Ez a rész megérdemli a négy csillagot, a folytatásban pedig ettől többet várok. :) Üdv, Yosi
2. évad 4. rész: Más dimenzió Egy új rész, egy újabb történet, és azt mondhatom, jól sikerült ez a történet. Kalandos, izgalmas és érdekes is egyben. Meglepő fordulat volt, hogy Sandovalt más szerepben láttuk, és Lilit is Azt hiszem, ez jó választás volt a történetírók részéről. Felpezsdítették megint a körforgást, mert így több és nagyobb lehetőségük van alakítani a további részeket, főleg így, hogy plusz egy személy csatlakozott Liamhoz és Augurhoz a saját dimenziójukba. Én úgy gondolom, ez az epizód megérdemli a jó minősítést, azaz a négy csillagot, és csak azért nem adtam öt csillagot, mert technikai kivitelezésben, látványban sajnos gyenge lett. Várom a folytatást, és remélem, ez a kis dimenzióváltás jót tesz a soro... több»
2. évad 3. rész Az időkapu Ez a rész nem emelkedik ki ebből a sorozatból, mondhatnám azt is, hogy koppintanak kicsit. Nekem főleg a Csillagkapu jut az eszembe erről a részről. Egy kicsit keverik is egy elmebajjal vagy agyhullám-módosítással, de azt, hogy ezt Doorsnál hogyan kapcsolják ki, ez elég érdekes: egy nyugtató elég neki. Szóval azt gondolom, a történet most laposabb lett. Érdekesnek érdekes, de talán csak a gondolat, amit Da'an mond, hogy a sötét erőt, ami bennünk is megvan, uralni kell, és lehet vele élni és jóra használni. Még jó, hogy Augur a kütyüivel jól bánik, és az ilyen technikai megoldásokat felül tudja írni. Összességében maradjuk a közepes produkciónál, mivel nem adott többet ez a rész sem tartalmil... több»
2. évad 2. rész Én azt gondolom, ismét egy remek történetet fogtak meg Da'annal, aki nem volt önmaga. Érdekes volt Beckett és Liam találkozása is. Szerintem Augur még mindig mellékszereplő, de egyre több feladatot kap. Érdekes látni Sandoval és Beckett kapcsolatát, szinte vonzzák egymást. A történet jól sikerült, bár ez az elmeközösség és az, hogy arról leválik egy társ, aki ettől átváltozik, hát, tényleg sci-fibe illő. Nekem tetszett, bár a második évadban a magyar szinkronok már nem annyira, hiszen Da'an hangja férfi lett (érdekes), és Boone hangja pedig Liamé lett. Külsőségre viszont, aki legjobban megváltozott, az Lili, szerintem. Mintha fogyott volna és a frizurája is más lett. Így összességében azt hi... több»
2. évad 1. rész: Az új gyermek A második évad első részében megismerkedhetünk Liammal, aki szerintem a főszereplő lesz a későbbiekben. Már az is csodálatos, hogy megszületik és pár órán belül férfivá cseperedik. Ez tényleg sci-fi-be illő, de a lényeg, hogy gyorsan felnőtté válik. Az, hogy ezután nem öregszik, az más kérdés. :) Igazából Rayna lépését nem értem, de talán azért, mert megérezte a jaridian közelségét, ezért indult el egy új kalandra, vagy épp így vették ki a sorozatból. Ezt nem tudom, de nekem valahogy Boone hiányzott, mint ahogy Da'annak is. A lényeg, hogy a történet most indul, még igazi mozgató rugó nincs Liamon kívül. Ezért ez az epizód csak három csillagot kap, mert ennél többet nem ér. Lili frizurája meg... több»
A bolygó neve: Föld - 1. évad Azt hiszem, röviden összefoglalva az első évadot, szerintem egy átlagos sorozatot kapunk. Vannak gyengébb és jobb részek. A történet szépen épül fel, és az évad vége felé egyre izgalmasabb lesz. A szereplők ugyan nem alkotnak kiemelkedőt, de a főszereplők tartják a közepes átlagot. Ha ezt, a látványt meg a történetet összegyúrjuk, akkor a három csillagot megérdemli ez az évad. Látványban gyengécske , érzelmekben is picit halovány, de vannak olyan részek, ahol a mondanivalója elég erős, és akár napjaink történésére is illő epizódot is láttam. Nekem a sci-fi része nem nagyon jött át, talán cseppenként kapunk belőle. Néhol a háttérbemutatása, pl a taeloni toronybázis járatai kicsit gyermekiesne... több»
1. évad 22. rész: Az utód Hú, azt hiszem, ennek az évadnak a legjobb részét láttam. Megérte idáig végignézni ezt a sorozatot, hiszen nemcsak olyan akciódús képeket kapunk, ami idáig nem volt jellemző, hanem pici romantikát, izgalmat és titkokat is – pl. megtudjuk, hogy a taeloniak irtották ki Ha'gel őseit, és már csak ő maradt, az utolsó túlélő. Mindebben az a szép, hogy Beckett-tel egyesül és teherbe ejti, így végül is nem halnak ki. :) Szomorúan olvastam arról, hogy William Boone karakterétől megválnak. Ezt igazából nem is értem, hiszen ő egy főszereplője volt a sorozatnak, és szoros kapcsolatban állt a taeloniakkal, főleg Da'annal. Mindegy, szerintem ez rossz döntés volt, és Boone halála, ahogy ábrázolták, az is. ... több»
1. évad 21. rész: Pusztítás Azt gondolom, egy évadot úgy lezárni, hogy nem történik semmi, az bosszantó. Na, most nem ennek voltunk tanúi. Picit Sahjit Jinnah és Rayna szerelmét figyelhetjük, de jön egy új szereplő, Mike Sloan, és egyrészt a lazaságával színt visz az epizódba, másrészt egy szuperügynökként is felfoghatjuk. Tehát a leleplezés és a szerelem, ez a két motivációs vonal ebben az epizódban. Igazából annak örültem volna, ha Sahjit életben marad. Így marad az örök kérdés: mi lesz majd Raynával? A történések jól követik egymást, nincs unalmas pillanat. A másik fontos dolog Jonathan Doors kinevezése és Lilivel való kapcsolata, amit én úgy látok, Lili meggondolja magát, és nem szeretné. Kíváncsi leszek az évad vé... több»
1. évad 20. rész: A járvány Hát mikor nézzem meg, ezt a részt, ha nem most? :) Még mindig a Covid miatt rettegnek az emberek, és lám, itt van egy sorozat, ahol szinte előrevetítették, mi is fog történni. Komoly, bár tudom, csak mese az egész, de mégis ennyire időtálló ez a járvány-, vírussztori. Hihetetlen. Az epizód története nekem közepes, és igazából a rasszista megnyilvánulást nem néztem jó szemmel. Az ítélet, amit kaptak, hogy ott kell letölteniük a büntetést, hát, elég abszurd, de nem jött ki rosszul. Másrészt, hogy a bent lévőket meg akarták fertőzni, és arra nem gondoltak, hogy ők is megbetegedhetnek? Hát, ez kicsit furcsa volt nekem. Akció szempontjából gyengécske lett, így marad ez a rész a három csillagnál. ... több»
1. évad 19. rész: A kulisszák mögött Hoppá, ismét egy remek rész, na ezt már szeretem! :) Ismét egy különös kalandra hív ez a rész az interdimenzionális utazás kapcsán, és végül nem is ez a titok: az emberekbe építenek CVI-ket, sőt még embriókat is. Szóval igazán érdekes részt kapunk, ami nem izgalommentes. A csattanót pedig Da’an adja. Szóval nekem tetszett ez a rész is, hiszen oly régóta vágyunk egy olyan utazásra, ahol egyik pillanatban itt vagyunk, a másikban meg már ott. :) Szóval ebbe kicsit belegondolva kicsit elfog a félelem, hiszen valóban lehet veszélye ennek az utazásnak, de ezt most még csak filmen látjuk. :) Da’an gyanakvása Zo’or iránt egyre nyilvánvalóbb, és az is, hogy Lili szerelmes Jonathanba. A másik fontos d... több»
1 évad 18. rész: Törvény és rend Azt hiszem, ezzel a résszel megtört a jég, hiszen nemcsak egy lebilincselő részt kapunk, de történnek közben az események is. Beiktatnak egy merénylőt Jonathan ellen, és közben Jonathan egyre jobban érdeklődik Lili iránt, aki eleinte félve közelít a fiatalemberhez. Érdekes, nekem tetszenek ezek a tárgyalós filmek, ahol érvelnek és megmagyarázzák az igazukat az üggyel kapcsolatban, és ehhez még képeket is kapunk. :) Szerintem nem érdemelt volna halált Rho'ha, talán az, amit sikerült kiharcolnia Boone-nak, igen, az jó ítélet. Lili pedig egyre jobba felfigyel Jonathanra, ami jót tesz a sorozatnak, hiszen látszik, kezd belezúgni. Reméljük, ebből lesz valami, és szerintem ezt Boone nem fogja tétl... több»
1. évad 17. rész: Ki szembe néz a gonosszal? Úgy gondolom, újabb érdekes, értékes részt kaptunk ezzel az epizóddal. Mintha meghallgatták volna, amit írtam az előzőekben, és most Lili családjáról láthattunk egy történetet, ami igazából jól sikerült. Lili életúja elég viszontagságos lehetett, és így azt mondhatom, érzelmileg az, hogy hallhatta az édesapja utolsó szavait, valóban egy megindító jelenet volt. A másik pozitívum pedig az a csel, amit Zo’or alkalmazott, hogy elfogják Doorst. Szerintem zseniális volt, és tényleg majdnem csak a végére derült ki a turpisság. Azt hiszem, az akciók valamivel jobban is sikerültek ebben a részben, mint az előzőekben. Bár valaki agyát-emlékeit egyik agyból a másikba átirányítani vagy másolni elég biza... több»
1. évad 16. rész: Egy vírus Ismét remek részt kapunk, ahol végre Da’an és Lili egy kalandban vesz részt. :) Ezt ennél jobban ki sem találhatták volna. :) Maga a történet nem annyira erős, de a megjelenítés egy kissé humorosra sikeredett, szerintem. Ahogy a központi rendszert keresik az épületben, az valami vicc, de valljuk meg, ez egy film. Mindegy a történet azon része, spongyát rá, de azt hiszem, Lili és Da’an utazása, ami ott történik, az adja tényleg a lényegét ennek a résznek. Az tűnik ki mindebből, hogy a taeloniak tényleg figyelik az embereket, és tanulnak, a szokásokat próbálják felvenni stb. A vírus pedig helytálló akár napjainkban is, de az, hogy olyan vírust szabadítsanak rá a rendszerekre, ami mindent megbé... több»
1. évad 15. rész: A titkos gondolat Huh, ismét egy jó rész kapunk, ahol szinte magunk is érezhetjük a gondolat erejét. A viccet félre téve, igen izgalmas ez a telepatikus képesség, és az, ahogy ezt ebben a részben végigvezették. Ismét feltűnik egy régebbi szereplő, Judson Corr, aki hoz egy kis akciót is ebbe a részbe. Lili régi életéből tudhatunk meg epizódokat Marie által. Sőt, szerintem talán a legnagyobb meglepetés Augur titkos kis rezidenciája, ahol végre kiderül, mire is költi azt a sok pénzt. :) Szóval így cseppenként kapjuk a történetekben a mozaikot, amit össze lehet rakni az egyes szereplőkről. Így azt hiszem, ez a rész megérdemli a négy csillagot, mert szerintem húztak megint pár váratlan dolgot, és a történet sem vo... több»
1.évad 14. rész: Pandóra szelencéje Hát, felemás érzéseim vannak, szerintem többet is ki tudtak volna hozni ebből a részből. A történet nem rossz, de valahogy a vonalvezetése és a megjelenítése nem volt az igazi. Valami hiányzott, ami jobban megragad az emberben. Az érzelmi része pedig valahol túl magason volt, valahol pedig túl alacsonyan. Most ezt nem tudták jól beállítani. Ha azt nézem, két régebbi szereplőt vettek ki a sorozatból, így MacIntire őrnagyot és Lucas Johnsont. Ezzel mondhatjuk „elvarrták” a szálakat ebben az irányban. :) Sandoval most nem volt a középpontban, mintha őt pihentették volna. Így nem tudok erre a produkcióra sem többet adni, mint három csillagot. Ha kicsit összeszedettebb lett volna ez a rész, akkor... több»
NA Isabel (1998)
Remek részt láthatunk, most nem a mondanivalót teszik előtérbe, hanem a cselekményeket. Lili szemszögéből nézve ez a legérdekesebb rész, hiszen Maiya és Isabel egyesülésével kap egy új, vagyis két új testvért. :) Bár a másik univerzumban ellenségek voltak. Doors is színre lép, nem is akármilyen szerepkörben: az elnöki szék a cél. Ehhez a fia csatlakozik hozzá, ami szerintem kézenfekvő. Az egész rész jól volt felvezetve, érdekes, izgalmas és mondhatnám látványos is lett. Liam szerepe most kicsit halványabb lett, de azért adtak neki is feladatot. Augur pedig egy külön rezidenciát kapott. :) Szóval átalakulnak a helyszínek és elindulnak a történések. Mondhatjuk, elindul a harc a taeloniak ellen... több»