Értékelések (1762)

2023. 06. 24.
1 évad 13. rész: Strandhill titka
Úgy érzem, ez a kalandosdi most kezd jó lenni. Nekem tetszett ez a rész, hiszen mintha egy Indiana Jones-filmet néztem volna. :) De remekül szórakoztam, mivel ezekből a jelenetekből ez ugrott be. Főleg az ivásnál mosolyodtam el, ami szerintem is jól sikerült. :) Az is megfigyelhető volt, ahogy Sandoval és Beckett közelítenek egymás felé, talán ennek még lesz jelentősége a későbbiekben. Bár Beckett alakja nekem kicsit rámenősnek és fennhéjázónak tűnt, de Sandovallal egészen másképp viselkedett. Szóval jó kis történetet kapunk, ami tényleg érdekes és némileg izgalmas is. Ehhez hozzáadjuk Sandoval és Beckett kibontakozó románcát, akkor egészen jó rész kerekedik ki ebből. Szóval megérdemli ez a ... több»
2023. 06. 24.
1. évad 12. rész: Sandoval szökése
Azt hiszem, most remek részt kaptunk, ahol tényleg van izgalom és egy kis akció is. Több mint érdekes ez a CRI, hiszen Sandoval fontos információkat tárol rajta. Érdekes az az emberi ragaszkodás a szerelmünkhöz, amit bemutatnak, hogy egy ilyen szituációban is a szerelmet emelik ki, ez jót tett ennek a résznek, adott értelmet a cselekedeteknek is. Da'an viszont furcsa lett, mintha féltené Sandoval CRI információit. Én úgy gondolom, most remekül zárták ezt az epizódot, és Boone a lehető legjobb megoldást választotta, amikor felmutatta a gyűrűt Sandovalnak, ezzel egyfajta „bosszút” is lezárhatott magában Boone. Kíváncsian várom a folytatást. Most meg voltam elégedve a szereplőkkel és a tartalom... több»
2023. 06. 24.
1. évad 11. rész: A szonda titka
Egy kis sci-fi, amit ebben a részben kapunk, de nem jutunk közelebb a megoldáshoz. Röviden így foglalhatnám össze ezt a részt. Örömmel vettem azon jeleneteket, amik az előző részekre támaszkodtak, és így érthetőbb és kerekebb lett a történet. Az izgalom most sem hág a tetőfokára, de az érdekesség szintjén megragadunk. A szonda különös viselkedése szinte arra enged következtetni, hogy egy élő valamiről beszélünk. Ebben a részben Sandoval az, aki kevesebb szerephez jut. Az epizód lényege továbbra is az, hogy a taeloniak mi célból jöttek a Földre, és miért vizsgálják az embert. Nem érzetem és nem kaptam olyan impulzust ettől a résztől sem, ami azt mondaná, hogy ez egy jó rész, így megmarad a há... több»
2023. 06. 22.
1. évad 10. rész: Szabad élet vagy halál
Úgy érzem, ebben a részben ismét az emberi érzésekre akarnak hatni. A halál és az élet van terítéken, ami jó választásnak mondható. Egy gyengécske akció mellett kapunk válaszokat arra, hogyan is látják a taeloniak a halál és az élet kérdését. Bizonyos monológok megérinthetik az embert, de ettől függetlenül nem nagyon kapunk semmit. A téma érdekes és a történet is, de amit ebből ki akartak hozni, arra sajnos három csillagnál nem tudtam többet adni. Úgy éreztem, több van ebben a részben is, de valahogy nem tudták úgy átadni, ahogy kell. Lili szereplése minimális lett, és Sandoval fülvérzése sem mondható főszerepnek. Boone személye vezéregyéniség, és Da'an most is húzóember volt. Az akciójelene... több»
2023. 06. 22.
1. évad 9. rész: A skorpiók is álmodnak
Érdekes részt kapunk, ahol ez a beépített bioszenzor, mint élőlény van a középpontban. Érdekes, ahogy az emberre csatlakozik, és mondhatjuk, vele él, mint egy parazita, de mint fegyver is működik, ez talán még furcsább. Azt, hogy ezzel a bioszenzorral hogyan lehet együttműködni, erre csak egy-egy fényjelenséget kapunk ebben a részben. Larrynek, mint doktornak, kicsit furcsa a gondolkodása, de mit várunk egy tudóstól? :) A szerelem és a romantika is messze áll tőle, ezt jól láthattuk. Izgalmak nincsenek, bár ahogy Dr. Larry karjára felmászik és végül lemászik ez a szenzor, az elég jól sikerült, de a rész tartalmát így sem tudták úgy feljavítani, hogy jó legyen. Az érzelmek terén viszont a bio... több»
2023. 06. 21.
1. évad 8. rész: Túl a horizonton
Végre valami értelem és akció, egy kis izgalom és a végére a csattanó. Na jó, végre úgy érzem, megérdemli ez a rész a négy csillagot. Ehhez kellett egy pilóta, aki tudja vezetni Liliék siklóját, és el is lopja tőlük. Na, ebből szép kis kaland bontakozik ki, de végül elérkeznek a Marsra, amit csak úgy átugrunk, és már fényképekről tudjuk meg, mi történt. Szóval most érzem ebben a sorozatban először, hogy olyan történetet adnak elő, ami érdekes és még izgalmas is lehet. Bár az amerikai kormányt és a politikát is érint ez a rész, de valahol lehet érzeni azt, hogy van feszültség és fog történni valami. Na, ez szerintem most először történik meg, és a végére pedig megkapjuk azt a csattanót, ami m... több»
2023. 06. 21.
1. évad 7. rész: Feltámadás
Most végre kapunk egy kis fordulatot és egy kis lökést a sorozatnak, mert majdnem eléri a négy csillagot ez a rész. :) Na jó, vicceltem. :) Szóval próbálják fokozni az izgalmakat, de valahogy ez nem sikerül, legalábbis nekem nem emelkedett meg a pulzusszámom. Egy sablonos részt kapunk, és talán vicces is, de a tehén adja a legjobb poént, szóval megint kicsit lejjebb adták. A szereplők játéka nem változott, talán Da’ant véltem kevesebbet felfedezni ebben az epizódban. Ami pozitívum, az a templomi titkos bázis, ami legalább egy pici színt vitt ebbe a részbe. Reménykedem egy jobb folytatásban és abban, hogy legalább lesz benne valami kapaszkodó, ami a sorozat folytonosságát adja, de a taeloniak... több»
2023. 06. 21.
1. évad 6. rész: Pillangók
Egy újabb olyan területet boncolgat a sorozat, ami szerintem a társadalom nagy részénél veszélyt jelent. Az öngyilkosság vagy az amishok élete nem egy ilyen sorozatba való, főleg azért, mert ott tényleg szigorú törvények szerint élnek, de ahogy látom, lazítottak a gyeplőn. :) Igazából nem értettem ennek a gépnek az értelmért, miért ébresztette fel az emberekben az öngyilkos hajlamot, amit még így leírni is elég hajmeresztő. Szóval erre építeni a sorozatot elég merész gondolat, úgy gondolom. Pozitívom a peca, ami ad némi érzelmet ebben a részben. Az akció része, mint mindig, most is gyengén sikerült – valahogy a sci-fi és az akció része nagyon nem akar nekik összejönni, de azért nézhető. :) T... több»

NA Old Flame  (1997)

2023. 06. 21.
1 évad 5. rész: A régi láng
Én úgy gondolom, a romantika és a szerelem egy elég erős érzelmi hatás. Ennek kapcsán ez a rész ezt próbálta bemutatni, plusz egy kis akciót is belekeverni. Boone-t talán Lily félti a legjobban, ami számomra most derült ki, és az a megnyilvánulás is, hogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ha ebből a szemszögből nézem a sorozatot, akkor jó irányba halad ez a dolog. A taeloniakkal más a helyzet: még mindig az embereket figyelik, tesztelik őket és próbálják levonni a következtetéseket. Ez valamikor sikerül, valamikor nem. Elyse szerepe semmitmondó volt számomra, sem az FBI ügynököt nem játszotta jól, sem a szeretőt. Így azt hiszem, ez az epizód sem tudta három csillagnál feljebb tornászni magá... több»

NA Avatar  (1997)

2023. 06. 21.
1 évad 4. rész: Avatár
Lassan, de biztosan haladunk a történetben, és egyre több olyan dolog derül ki, ami a taeloniak ellen szól szerintem. Bár Boone is gyanakszik, de valahogy mégis az utolsó pillanatban nem tudja meg a fontos információkat, amit szeretne. Ismét egy gyenge akciót kapunk, a sci-fi része pedig, hát, ingadozik, igazából nem üti meg a szintet, és sem a szereplők, sem a történet nem hoz igazi izgalmakat. Úgy gondolom, az egyes rész történései sem tudják feljebb vinni a három csillagnál ezt a sorozatot, de ne legyen igazam. :) Hátha tudnak valami olyat mutatni, ami miatt egy kategóriával feljebb tudom majd sorolni. Az érzelmek pedig próbálják úgymond letolni a néző szemén és torkán, de akkor sincs han... több»

NA Miracle  (1997)

2023. 06. 20.
1. évad 3. rész: A csoda
Én is csodát vártam, de ismét egy közepes átlagú részt kaptam. Sőt, egy igen kényes témát is érint ez a rész. Nemcsak az emberek érzelmeik és viselkedésit figyelhetjük meg, hanem a vallást is előtérbe teszik, és annak egy úgymond üzleti részét, ami nekem nem tetszik. Szerintem ezt nem volt jó így beletenni a sorozatba. Bár ahhoz kapcsolódik, amit Boone megfejt vagy kinyomoz a számítógép segítségével, hogy az istenek arcait egymásba illeszti, és végül Da’an képét kapja meg, amit a számítógép generál. Elhangzik az imádat szó, ami valóban veszélyes is lehet. Sajnos ez a rész biztosan nem propaganda értékű egy vallásos vagy hitgyakorló ember számára. Azt figyeltem meg, hogy most eloszlott az a t... több»

NA Truth  (1997)

2023. 06. 20.
1 évad 2. rész: Az igazság
Igazat mondani mindig a legjobb és a legegyenesebb út. Bár a filmekben és sorozatokban nem ezt látjuk: maradnak a titkok és azok megfejtése vagy kiderítése. Ebben a részben is erről beszélhetünk, némi akcióval fűszerezve. Lili kapitány pedig egyre többet van Boone-nal, ami nekem arra enged következtetni, hogy tetszik neki. Új szereplő még Augur, aki egy hacker. Érdekes megállapításokat tesz Da’an az emberi fajról és a gondolkodásunkról. Ez talán lehet az ember jellemzése is, hogy mikor mond igazat és az milyen reakciókat vált ki. Nekem ebben a részben sem emelkedett meg a pulzusom, valahogy egysíkúnak és kiszámíthatónak érzetem ezt részt is. Maga a történet elkezdett alakulni, és gondolom, r... több»

NA Decision  (1997)

2023. 06. 20.
1. évad 1. rész: Egy új élet
Ez a sorozat következik a megtekintésben. Kíváncsi vagyok, 1997-ben milyen sorozattal rukkoltak elő a készítők. Megpróbálok nem a történetről írni, mert az önmagáért beszél, és érdekesebb, ha az ember megnézi, persze egy-két dolgot azért kiemelek majd. Ebben a bevezető részben bekapcsolódunk egy ünnepségbe, valamint egy összeesküvés részleteibe. Az pontosan kiderül, hogy William Boone, a rendőrkapitány áll a középpontban és köré építik fel a történetet. Igazából nem vártam sokat, de azt kaptam, amit ettől az évtől vártam. Már látszódnak a számítógépes megoldások és a technikai fejlesztések a sorozaton. A szereplők nem tudnak pluszt adni a történethez, talán Da’an és Boone szerepe a kimagasló... több»
2023. 06. 20.
Egy elfeledett sorozat méltatlan vége
Nekem most volt alkalmam megnézni ezt a sorozatot, és ugyan nem vártam nagy dolgot, de szerintem mondanivalójában kiemelkedik, a képi megjelenítésében viszont már nem érte el a kimagasló kategóriát. Nyolc rész, és (ha mondhatjuk) a legizgalmasabb résznél fejezeték be – inkább vagy nem folytatták. Érthetetlen. A brit gondolkodás egyik sajátos nézetét láthatjuk, ahol a merev és szigorú kötelékek között egysíkúan élik a mindennapjaikat, és a szürkeségből nehezen tudnak kitörni, pedig bennük van a szikra az érzelmekre, és ez a sorozat jól megmutatja, nem épp a színészi alakításokkal, de ha jobban megnézzük a sorozatot, akkor lebilincselően jól sikerült. Akkor nézzük meg ezt a nyolc részt egy kis... több»

79 A bárka  (2011)

2023. 06. 18.
Érzelmek hajója
A sorozatok közül ez következett a gyűjteményemben. Igazából nem hallottam róla semmit, és amit itt olvastam, az alapján kicsit félve kezdtem el nézni. :) Aztán amit láttam és tapasztaltam, hogy egy jó spanyol sorozatot kaptam, amiben a számomra fontos érzelmek és a látvány, valamint az összkép egy nézhető alkotást mutatott. Igen, kicsit a végét összecsapták, és ezt nagyon-nagyon sajnálom, mert majdhogynem értelmetlen véget kapunk. Nem lövöm le a poént, leírom először a pozitívumokat, aztán számomra a negatívat, majd kicsit részletezem az évadokat. Szóval szerintem a szerelem és romantika, mint húzóvonal, jó alap egy történetnek. Amit itt megkapunk, és igazából csempésznek bele egy kis akció... több»
2023. 06. 07.
Egy újabb robotfilm
Nagyon megörültem az erre a filmre nyert mozijegynek. Igazából nem számítottam nagy durranásra, és azt hiszem, nem is lett az. A történetbe nem is mennék bele, egy sablonosan végig vezetett alkotás, ahol számíthatunk folytatásra. Maga az, hogy a robotok külön tudattal, civilizációval és élettel rendelkeznek, jó kis mese, de a képregény hasábjain több érzelmet át tudnak adni, mint ebben a részben. Hiába a vígjáték és jó beszólások pazar jelenetei, valahogy mégis az fogja el az embert, hogy valahol ez megragadt a gyermeki szint felett egy kicsivel. Nem éreztem erőt a moziban, mintha a megszokott jeleneteket vártam volna, és azt is kaptam. Látványban és zenében viszont a jó szintet elérte a fil... több»
2023. 05. 23.
3. évad 13. rész: Az új élet
Azt gondolom, ez méltatlan befejezése a sorozatnak. Bár mondhatjuk a jó győzött, de hagytak olyan elvarratlan szálat, mint a királynő megjelenése és egy új tojás bemutatása. Mindenki zárja le vagy gondolja tovább a történetet. Hát, azt hiszem, nem ez a megfelelő vég, és kimondhatom, nekem az utolsó részek nem tetszettek. Nem adott pluszt, csak egy hirtelen összedobott katyvaszt. Sajnálom, mert ebből többet ki lehetett volna hozni. Vagy miért nem folytatták akár más szereplőkkel? Na mindegy, ez egy gyengébb rész lett. Üdv, Yosi

NA Ragyogás  (2015)

2023. 05. 23.
3. évad 12. rész: Az alku
Talán nem árulok el sokat, ha azt mondom, nem erre számítottam, ezt lehet látni a csillagokból is. Először is durva, ahogyan az időseket a tóba vezetik. Érdekes, hogy Barbie lány az új királynő. Kristine ismét önmaga. Szóval megint kapunk valamit, de semmit. Nálam ez rossz történetvezetés. Nem látom, hogy menekülnek meg az emberek, főleg, hogy Joe is elég szorult helyzetbe került. Igazából sok jóra nem számítok az utolsó részben, de remélem jó vége lesz. Kíváncsian várom a folytatást. Üdv, Yosi
2023. 05. 23.
3. évad 11. rész: A királynő
Megszületik a királynő, és tisztára emberszerű, aminek Barbie örül a legjobban, de Éva nem engedi neki, hogy elvigye. Kristin pedig csak erre várt, hogy megszülessen a gyermek. Igazából nem értem, ebből a kisgyermekből hogyan lesz nagy lány vagy királynő. Valószínű gyorsan meg fog nőni. A többi történésben viszont nem láttam annyi pozitívumot, hogy ezt a rész öt csillaggal jutalmazzam. Nekem valahogy ez olyan, mintha lejtmenetbe kapcsoltak volna a történetírók. Kiszámítható beszélgetéseket kapunk, és valahogy hiányzik az a plusz. Kíváncsian várom az utolsó két részt, mit tudnak ebből kihozni. Üdv, Yosi

NA Hagyaték  (2015)

2023. 05. 23.
3. évad 10. rész: Az ellenszer
Ebben a részben lassan a végkifejlethez közeledünk. Barbie babája, ami Évában növekszik, szerintem nem teljesen emberi lény. Nagy Jim érdekes jellemvonása, hogy fiát akarja megmenteni a szérummal. Lili és édesapja, Patric jól kapcsolódik a történetbe, bár azt, hogy Patriccal mi történik, nem tudjuk meg. Hector Martin azt az álláspontot képviseli, hogy jobb a búra alatt, mint kint. Valahogy most úgy érzem, hogy egyre kuszábbak lesznek a szálak azzal, hogy megjelent az Action. Kíváncsian várom az utolsó három részt. Üdv, Yosi