2.évad 3. rész A szelektálás A rész lényege, hogy Rebeca és Nagy Jim úgy gondolják, a lakosság felemészti a tartalékokat és lassan káosz alakulhat ki az élelemért és az életben maradásért. Ezt a nézetet Barbie is osztja, Julia azonban nem, így rövidesen összevesznek. Kiderül, hogy az ismeretlen lány egy 80-as évekbeli diák Melanie Cross, aki szintén onnan származik, ahonnan Barbie. Egy újabb csapás a városra vörös eső, sőt, egy újabb pszichopata, Lylie a borbély is megjelenik, aki sok titkot tud. Ráadaásul ebben a részben ő énekel is egy kicsit, ami számomra meglepő, de jól illeszkedtt a részhez. Ez a rész már jobb volt és a történések is alakulnak. Bár egyes jeleneteket ezzel a vörös esővel elbénáztak, mikor Lylie beme... több»
2. évad 2. rész: A változás első jelei Ebben a részben sem érzetem azt, hogy többet adna ez a sorozat, mint az első évadban. Valahogy kiszámítható a történet, és az, hogy pl. Barbie menti meg a várost a hernyóinváziótól, de Nagy Jim árulja el az extra üzemanyagot, szóval ez olyan sablonos nekem. Ami talán tartja magát, az az ifjú James, aki megtudja, hogy édesanyja él és retteg, hogy ő ölte meg Angie-t. Nagy Jim változása pedig pozitívum, de valahol hiányzik akkor az az ádáz, küzdő alak, aki volt. Rebeca viszont ismét túlbuzgó, felgyújtja a földeket és egyre közelebb kerül Nagy Jimhez is. Sam és Julia együtt vannak, és ezt Barbie sem nézi jó szemmel, főleg azért, mert Juliával nem egyezik a nézetük. James megtudja, hogy az idegen... több»
2. évad 1. rész: A változás Linda halála engem meglepett, hiszen egy nagyon erős karaktert ismerhettünk meg személyében, aki a város biztonságáért, rendjéért felelt. Így elmondható, hogy az összes rendőr meghalt. Feltűnik egy ismeretlen lány, akit Julia ment meg. Mintha az ismétlődne, hogy ha valaki meghal, egy új élet születik. Sam, Nagy Jim sógora is feltűnik a színen, aki elszigetelve él a város mellett. Juliával szimpatizál, nekem ez volt az első benyomásom. Rebeca viszont mindent tudományos alapokon akar megmenteni, ez viszont szerintem túlbuzgóság, és ő is úgy csöppen a történetbe, hogy szinte semmi előélete nincs. Érezhető, hogy Julia és Barbie megpróbálják egymást megismerni. Julia fontos szerepet játszik Nagy ... több»
A Búra alatt 1.évad Azt kell mondjam, hogy ez az első évad adott annyi pluszt, hogy a jó kategóriába soroljam. A történet egy kicsit mese is meg sci-fi is, de valahol inkább az emberi tulajdonságok emelkednek ki semmint maga a Búra. Igazából nem tudjuk meg, mi a célja a Búrának. Az hogy az ott lévőket mentse meg, vagy épp ellenkezőleg őket tanulmányozzák az idegenek, ez nem egyértemű. A karterek jók és a több szálon futó esemény egy egésszé összpontosul. Az mindenképp pozitív, hogy van benne romantika, szerelem, pozitív és negatív érzelmek, mint gyűlölet és harag. Ezeket így összegyúrva ezt kapjuk és reméljük a második évadban is tudják majd ezt a szintet tartani. A színészek közül nem emelnék ki senkit mert ... több»
1. évad 13. rész Az ítélet Mondhatnám azt is a Búra ítélete egy fekete köppeny, de valahol mégis hiányérzetem támad, hiszen a látványosság mellett pont az utolsó részben nem tudjuk meg, mi történik az akasztás során. Ez azért nem jó mert úgy gondolom, egy évadot rendesen le kell zárni és nem egy olyan eseménynél megszakítani, amit mindenki vár. Bár ez a felfokozott állapot egy jó kezdet is lehet a második évad bevezetőjéhez. Na, majd meglátjuk. Végül Júlia lett az uralkodó (királynő) és azzal, hogy a vízbe dobja a tojást valami kezdetét vette. Linda pedig szerintem nem bízik Nagy Jimben, bár mindig jó irányba tereli, de ez persze csak Nagy Jimnek jó. Végül remélem belátja majd, hogy tévedett. valahogy az a Búra besöté... több»
1. évad 12. rész Hajtóvadászat Ebben a részben Barbiet elfogják és a fiatalokat is. Nagy Jim minden erőt megmozdít, hogy a búra fennmaradjon hiszen hatalma csak addig tart amíg a búra létezik. A rádiós Dodeet megöli, mert meghallja, hogy a tiszteletest is Nagy Jim ölte meg, a házat pedig felgyújtja. Angie elrejti Júliát a korház alagsorában. James pedig a búrától várja a segítséget. Nagy Jim jellem és fondorlatos tervei eddig működnek és még Barbiet is rá akarja bírni, hogy a város előtt valjja be bűnét, de ezt nem teszi meg. Valahol Nagy Jim már kezd megőrülni és félni is azt hiszem hiszen az ő tudatában mindent a városért tesz. H jól megfigyeljük, Angie-nek egy összekapcsoló szerepe van szinte mindenhol. Elsőnek Nagy Ji... több»
1. évad 11. rész A hatalom bűvöletében Ebben a részben szegény Juliát lelövi Maxie, így én azt érzem egy lavinát indít el. Barbie-nak menekülnie kell, Julia-val pedig a kapcsolatukat és a múltat akarták lezárni. A Búra reakciója a történésekre egy haragos szél és vihar formájában érkezik, a négy kiválasztott pedig ebből tudja, hogy nagy baj van. Főleg Angie aggódik és az ifjú James segítségét kéri a kis búra és a tojással kapcsolatban. Később barbie kér segítséget tőle, hogy Juliát kiszabadíthassák, ami sikerül is. Nagy Jim és Barbie úgy dönt letartóztatja Maxie-t, el is mennek hozzá, végül Nagy Jim lelövi Maxie-t és a testőrét, így végül Barbiet akarja, de ez nem sikerül, így elmenekül. Ez a jellemvonás Nagy Jim esetében sze... több»
1. évad 10. rész A kis búra beindul Ebben a részben konkrétumokat kapunk. Nagy Jim ismét elkövet egy gyilkosságot és cserbenhagyást. Barbie harcol Maxie-ért, de a végére már nem akar neki dolgozni. Szerintem annyira szereti Juliát, hogy most bevallja neki az igazat, ami meg is történik, de Julia új információkat talál Lindával a Bank széfjében. Új szereplő Agatha Maxie édesanyja, aki fontos dolgokat mond el Nagy Jimnek, de végül meghal. James és a fiatalok megnézik a festményt és kiderül a fiú a negyedik kéz tulajdonosa. A tojásnál Dodee is megjelenik mert követi a fiatalokat és megpróbálja megérinteni, de megég a keze és végül a fiatalok viszik a korházba. Végül a tojásnál kipróbálják és működik. Csillagképek jellenek meg, de... több»
1. évad 9. rész A Búra kezei Ez a rész jól indul és majdhogynem demokratikus megoldások születnek a víz-, az élelemelosztás és a gazdák között. Mindezek mellett a tojás eltűnik a helyéről, amit a fiatalok buzgón keresnek. Megjelenik Maxie, a drogügylet feje és megfenyegeti Nagy Jimet, hogy ha nem engedelmeskedik, kitálal a lakosságnak, ugyan ez Barbie-re is vonatkozik ráadásul ők már régebb óta ismerik egymást. Nagy Jim új tervvel áll elő és a fegyvereket összeszedik a lakosságtól ami önkéntes programként vezetik be a biztonság érdekében. A lakosság túlnyomó többsége leadja a fegyvert. Linda nyomozás a propángáztelepen ahol bizonyítékot talál az előző sheriff Duke és Maxie üzletére. A kutya a nap végére megtalálja a to... több»
1 évad 8. rész a Vízeskút harca Ebben a részben ismét egy harcot láthatunk Nagy Jim és Ali között, aki a helyi vízkutat birtokolja. Érdekes módon az ifjú James átáll Ali törvényenkívüli csapatához és szembeszáll édesapjával. Barbie végül felrobbantja a kutat és a Nagy Jimet is elfogják ám az emberek elpártolnak Ali-tól. A kis Jamesnek most lehetősége van apját számon kérni aki elmeséli neki édesanyja igaz történetét és így james lelövi Alit így visszaáll a rend a városban. Julia és Joe beszélgetnek és a fiú elárulja, hogy találtak egy tojást az erdőben. Julia kéri vezesse oda és amikormegérinti a búrát, fura dolgot lát. Megjelenik egy másik Joe és azt mondja A király meg lesz koronázva. A két lány Elenor és Angie jól össze... több»
1. évad 7. rész: Új mellékutak Julia szomszédja terhes, és átjön egy joghurtért, majd egy látomást lát, és elfolyik a magzatvize. Így indul az újabb rész. A Dundee fivéreket az ifjú James és Linda elfogja, közben Elenor és Joe tesztelik a búrát, ahol csókolóznak. Juliát és a terhes Henriettet megtámadják a benzinért, így nem tudnak eljutni orvoshoz. Barbie épp arra jár, és megmenti őket, elmennek Elizhez, aki a közelben van. A két fiatal megtalálja a fekete tojást és a kis búrát az erdőben. A baba megszületik, de Eliz meghal. Angie a fogadóban takarít. Címszavakban ennyi a történet, és amint láthatjuk, az események, mint kis gyökerek kapaszkodnak, és csak úgy jönnek. Tanúi lehetünk életnek és halálnak, szerelemnek, és vég... több»
1. évad 6. rész: Egy igazi kincs, a víz Elérkeztünk egy alapponthoz, a vízhez. Az ember vízből épül fel, és víz hiányában meghalunk. Erre az emberi reakciók a káosz, a verekedés, az ölés és a fosztogatás. Szóval ismét egy emberi tulajdonságot figyelhetünk meg a túlélésért folytatott küzdelemben. Angie esete más, hiszen épphogy kiszabadul és Rose-nál kér menedéket, végül Rose-t is megölik, és Barbie menti ki a fogdóból, majd végül Nagy Jim magához viszi, hogy biztonságban legyen. Ja és épp ekkor toppan be a kis Jimi, szóval lesz itt kalamajka. Bár a vízkérdést Nagy Jim próbálja megoldani, de valahol a búra adta eső adja meg a választ. Ebből kifolyólag Barbie és Julia is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A folytatás érdekes lehet, ... több»
1. évad 5. rész: Az utolsó órák Eljuttatni a nézőket addig a pontig, hogy az utolsó órák jöhetnek, ez elég drasztikus lenne a való életben. Itt a filmen is csak Barbie tud megoldást találni arra, hogy miért mennek el a katonák. Bár a zöld övezet, amit Juliáék hallanak, az is sokatmondó volt. Mint kiderül, Nagy Jim egyik titka, hogy drogot főztek a dílereknek, de nem éltek a drogokkal, és végül a pap meghal, hogy ez a titok maradjon is titok. Hát, kicsit nevetségesen fogadtam ezt a látogatási mizériát és utána a világvége hangulatot, szerintem ez a kettő nem passzolt össze egy részben. Az emberek biztosan nem így reagálnak egy ilyen bomba vagy hír hallatán: van olyan, aki teljen befordulna vagy elveszítené az önkontrollt. A... több»
1. évad 4. rész: A járvány Egy ilyen lezárt közösségben legkézenfekvőbb egy járvány kialakulása. Bár az emberi elme ettől még elborulhat, és a közösségben lévő emberek egyre ingerültebbek lesznek, nagyon tömören összefoglalva ez a rész tartalma. Az események több fronton zajlanak tovább: Barbie vonala és Julia története, a két fiatal története, Nagy és Kis Jim története; szóval valahol ezek a kis történetek összekapcsolódnak. A rendőri szerv lassan megszűnik, hiszen az emberek is rájuk támadnak. Csak Linda marad talpon, akit szintén megtámad a vírus, de egy másik lakos önfeláldozásán keresztül ő marad életben. Ez szívszorító jelent. Valahogy azt érzem, hogy az emberek érzelmeit, reakciót próbálja bemutatni a sorozat a... több»
1. évad 3. rész Tovább fokozódik az elme megzavarása, és nemcsak a kis Jim veszti el a fejét, hanem lassan a rendőri szervek is, akik kezéből lassan, de biztosan kicsúszik minden. Julia, riporter lévén, egyre többet akar tudni, és Barbie is egyre gyanúsabb neki. Nagy Jim pedig, mint mindig, a hatalomért küzd. Én úgy gondolom, nem kaptunk pluszt az előző részekhez képest, és ha azt nézzük, a búráról pedig alig-alig beszélnek, főleg a belső konfliktusokat emelik ki. Bár a búra alatt előjönnek az emberi tulajdonságok és megnyilvánulások, ez amolyan valóságshow-nak is beillik. :) Üdv, Yosi
1. évad 2. rész: Egy tüzes játszma Igen, a titkok azok, amik az ember fantáziáját megmozgatják, és ebben a részben kapunk is belőlük bőven. A leglátványosabb a tiszteletes égése, ami majdnem a halálához vezetett, bár elég sok haláleset követi egymást, és kezdenek az események olyan káosszá alakulni. Barbie is nehéz helyzetbe kerül, de szerencsére Julia mellé áll, mintha párt keresne magának, de van férje, szóval ez egy kicsit érthetetlen, hogy miért is engedi egyből a házába. A fiatalok és a rádiósok viszont szerintem hozzák a formát, és pluszt adnak a sorozathoz. Most a leglényegesebb, hogy Jim piszkos ügyletei ne kerüljenek napvilágra, másrészt pedig itt az alaklom, hogy hatalomra kerüljön. A hangi és képi effektek jók egye... több»
1. évad 1. rész Mint minden sorozatnál, az első rész itt is elég izgalmasnak tűnik. Megismerhetjük a szereplőket, kicsit ízlelgethetjük a sztorit, vagyis azt, hogy mi is fog történni. Igazából már láttam a sorozatot, ami nem most volt, de így elsőnek írok kommentet az egyes részekhez. Szerintem jól indul és a szereplőket is könnyen be tudjuk azonosítani, bár James Junior kissé pszichopatának kezd tűnni ebben az idilli környezetben, és az is lesz. Szóval azt hiszem, kapunk mindent így elsőre. Barbie igazi hős alkat már az első percektől: elás egy hullát, majd megmenti az embereket. Vannak érdekes karakterek, mint pl. Big Jim, aki – mint városi vezető jogtanácsos – most kiélheti vezetői hajlamait. Összességéb... több»
8. rész Az angyalok munkában Minden jó ha a vége jó alapon kezdtem el nézni ezt az utolsó részt és azt kell mondjam, nem csalódtam. A katedrális elkészült, Jankó és Aliena szereleme beteljesedett, a gonosz meghalt. Nagyon röviden így lehetne összefoglalni a látottakat. Jó kis sorozat volt ez a 8 rész. Még ha nem is hűen, de ízelítőt kaphattunk a történelem egyik epizódjából és abból, hogy milyen harc ment a trónért, a hatalomért, a dicsőségért. Összességében a történet néhol igen kesze-kusza, de végül minden szál a helyére kerül és a végére az utolsó 2 részben már egyenes vonalon nézhetjük a történéseket. A kosztümös világ és akkori korabeli hangulat megteremtése szerintem jól átjött. Csak ajánlani tudom szerintem remek... több»
7. rész Új kezdetek. Végre jó is történik és Jankóék visszatérnek és megmentik a katedrális ellen támadó Williamat. Fülöpre ismét nehéz döntés hárul, de végül jól dönt. Jankó most már mondhatjuk főszereplő és ennek kapcsán a városfal és árkok építése az ő ötletén alapul, amivel győzni tudtak. Nagy fordulatot most nem véltem felfedezni ebben a részben, úgy csendesen zajlottak az események lassan haladva a végkifejlet felé, ami a következő részben lesz. Itt már talán elmondhatjuk a jellemvonásokról, hogy erőteljesebbek mint az előző részekben. Jankóé megerősödött, Alfrédé elkeseredett, Aliena boldog, Waleran a telhetetlen, Fülöp pedig a sarkálla áll cím szavakat tudnám mondani. csak ajánlani tudom ezt a rész sze... több»
6. rész Boszorkányság Ismét sok fontos dolog történik és már már azt kezdtem el hinni, hogy Aliena és Jankó egy pár lesz, de nem, megint szétválnak útjaik. Waleran pedig nem elégszik meg püspöki címével és érseki helyre pályázik. Két házasságot is láthatunk ebben a részben, de egyik sem a boldogságról szól. Történik egy katasztrófa is, ahol 79 a halott. Végül a legfelemelőbb pillanat az, hogy Aliena egy gyermeket hoz a világra, Jankóét és Alfréd így teljesen összezuhan. Jankó útja a börtönből és mérgezésből és egy szenvedélyes éjszakából áll, majd elhagyja a katedrálist és elindul külön úton. Így Alinea magára marad, de végül úgy alakul a történetük, hogy Alinea a gyermekkel elindul Jankó után. Csak ajánlani tu... több»
NA Vis maior (2014)
A rész lényege, hogy Rebeca és Nagy Jim úgy gondolják, a lakosság felemészti a tartalékokat és lassan káosz alakulhat ki az élelemért és az életben maradásért. Ezt a nézetet Barbie is osztja, Julia azonban nem, így rövidesen összevesznek. Kiderül, hogy az ismeretlen lány egy 80-as évekbeli diák Melanie Cross, aki szintén onnan származik, ahonnan Barbie. Egy újabb csapás a városra vörös eső, sőt, egy újabb pszichopata, Lylie a borbély is megjelenik, aki sok titkot tud. Ráadaásul ebben a részben ő énekel is egy kicsit, ami számomra meglepő, de jól illeszkedtt a részhez. Ez a rész már jobb volt és a történések is alakulnak. Bár egyes jeleneteket ezzel a vörös esővel elbénáztak, mikor Lylie beme... több»