Értékelések (1762)

2023. 08. 07.
3. évad 7. rész: Egy kis mennyország
Egy kis sci-fi fantázia, amit kapunk, röviden ezzel összefoglalhatom ezt a részt. Az emberi taeloni hibrid kombinációt próbálják erőltetni ebben a részben, de valahol mégis az emberi gén tud felülemelkedni ezen. Egy újabb Da'an titokra derül fény, ami fontos lehet a későbbiekben. A szerepelők hozzák a kötelezőjüket, nem nagyon van kiemelkedő produkció. Talán Liam és Renee szerepe, egymáshoz való kapcsolatuk, és a börtönrácsnál elcsattanó csók kapcsán gondolhatunk arra, talán valami most elindult kettejük között, de nem. Marad minden a régiben, és a hibrid technológia fontosabb nekik, mint a kapcsolatuk, bár Liam szerintem még mindig Lilire emlékezik, bár ő most így teljesen kikerült a soroz... több»
2023. 08. 07.
3. évad 6. rész: Az igazi vér
Azt hiszem, ez egy remekül sikerült rész, amiben több fontos információt is megtudunk, plusz kapunk egy kis akciót is. Sandoval fia, Liam megmenti őt, és Liam pedig megmenti az ellenállást. Da'an pedig érdekes szerepben tűnik fel. Maxot kihasználva jut, vagy akar információkhoz jutni. A sorozat ezen része több szempontból is fontos, hiszen úgymond elvétve kapunk információkat egyes részekben. Most Sandoval gyermekéről, Liamról, a vérhez kötve, ahogy a címben is találóan írják. Augur régebbi életébe is bepillanthatunk, és Maxot is megismerhetjük, bár nem sokáig élvezhetjük a társaságát :) Az öt csillagot most megadom erre a részre, mert izgalmas és a sorozathoz kötődően most tudtak pluszt adn... több»
2023. 08. 04.
3. évad 5. rész: A múlt és a jövő
Nagyon röviden összefoglalva: egy kis Indiana Jones. Nekem ez jutott eszembe erről a részről, és bár nem ezért lett gyengébb ez a rész, hanem a teljesen abszurd jelenetek miatt. Pl. Liam, mikor keresi a barlangot ötöt lép, és meg is találja, meg a kezében lévő lámpával való világítás, hát... Na ez kicsit számomra nevetségesre sikerült, de azért ennyire nem lett rossz ez a rész. A sorozat ezen részében Liamot egy új hölgy keríti hatalmába :) Vera Rizzori, akivel a rész végén egész jól elvan. Maga a történet sablonosnak mondható, de érdekes Nilnek az üzenete. Maga a megjelenítés viszont gyenge lett. Szerintem ezt jobban is megoldhatták volna. Így az értékelésem csak három csillag erre a részre... több»

NA Déjà Vu  (1999)

2023. 07. 31.
3. évad 4. rész Déjá Vu
Én úgy gondolom, ez a rész megint csak egy kaland. Ezzel a emlék- és memórialopással nem kerülhetnek hatalomra a taeloniak. Érdekes módon, itt egy kis bepillantást kaphatunk Renée régebbi életébe. Talán ennek lesz jelentősége a későbbiekben. Összességében a történet ismét nem tudom a jó kategóriába sorolni, hiszen igazából nem történik semmi érdemleges. Talán a végén Zo'or kijelentése, hogy a pusztítást el kell kezdeni. Ez adhat némi támpontot arra, hogy mi fog következni. Liliről ismét semmi hír, akkor ezek szerint kikerült a sorozatból, ez azért kár. Így három csillagot érdemel ez a rész. A folytatásban jobb részeket várok. Remélhetőleg jobb részek jönnek. Üdv: Yosi
2023. 07. 31.
3. évad 3. rész Együttérzés
Egy kicsit megható ez a rész, hiszen egy új fajnak adnak otthont itt, a Földön. Röviden így lehetne jellemezni ezt a részt. Renee személyisége nem egyértelmű, nem igazán tudni, melyik oldalon áll. Hol azt érzem, Liam mellett, hol azt, ellene. Összességében a történet nem rossz, de valahol mégsem érzem azt, hogy ez fontos rész lenne, pedig egy ilyen fegyvert elrejteni az őserdőben, akkor ennek lehet még a későbbiekben jelentősége. Liliről semmit nem tudunk meg, talán az első epizódokkal le is zárták az ő szerepét. Igazából most nem értem, csak ilyen kalandok jönnek, és az ellenállás nem csinál semmit, vagy nem is tud. Igazi konkrét lépés nem bontakozik ki. Így ez a rész nekem csak közepes, az... több»
2023. 07. 29.
3. évad 2. rész Az eltűntek
Remek részt láthatunk, ahol Lili helyét átveszi Renee. Én legalább is ezt néztem ki ebből a részből. Lilit Sandoval száműzi valahová, ez érdekes lesz, ha a későbbiekben megjelenik majd Lili, és a hagyott üzenetről sem kaptunk több infót, amit Lili hagyott. Most úgy néz ki, Renee lesz Liam új társa a nyomozásokban. A történet több szálon folyik, és így végül Lilit teljesen kiveszik a sorozatból, mivel nem találták meg az üzenetet. Talán Liam és Renee pedig majd összejönnek, mert ezt sugallja a közöttük lévő kémia :) Összességében remek a történet, és a látványra sem lehet panasz. Így ez a rész megérdemli az öt csillagot. Nézzük a folytatást, és reméljük, kapunk újabb információt Liliről, vagy... több»

NA Crackdown  (1999)

2023. 07. 29.
3. évad 1. rész Hideg zuhany
Egy újabb évad, új reményekkel és folytatással. Az izgalmas 2. évad zárása után a bevezető szöveg is megváltozik, mint Augur szinkronhangja is. Lili halálát és „eltüntetését” ebben a részben elég finoman oldották meg. Augur sajnálta a legjobban szerintem, de Liamból is érzelmeket váltott ki. Egy új arc (hölgy) jelenik meg a sorozatban: Renee Palmer, a szőke bombázó, mondhatnánk rá. Csinos ugyan, de valahogy nekem mégis az az érzésem, nem illik Liam mellé. A történet jól folytatódik, és izgalmas részt kapunk, ahol legalább kiderül, hogy nem az ellenállás lőtt az elnökre. Összességében jó bevezető rész volt, kíváncsian várom a folytatást. Üdv: Yosi
2023. 07. 22.
A bolygó neve: Föld – 2. évad
A történetről most nem írnék, de nagyon röviden annyit, hogy a kalandok folyamán Liam szerepe felerősödik, és a Taeloni technika több része kihat az emberekre, és a politikában is bekapcsolódnak. Ezzel kialakul, amitől féltünk: az ellenállás teljes felszámolása. Az emberi kapcsolatok és párhuzamok itt is változnak, főleg ha a Liam–Lili vagy a Da'an–Liam párost nézzük, mindenhol elmondható a felemelkedés és zuhanás. A részek néhol látványosak, néhol pedig gyengébbek lettek, de összességében jónak mondható a sorozat szintje. Fenn tudja tartani az érdeklődést az emberben, hogy mi fog történni, és így az évad végével az, amit nem zártak le, mindenképp a folytatásra sarkall. Érzelmek terén ebben ... több»

NA Crossfire  (1999)

2023. 07. 22.
2. évad 22. rész Kereszttűzben
Izgalmas végjátékot kapunk, ahol nem tudjuk, még mi is fog történni. Az biztos, hogy Lili nagyon szorult helyzetbe kerül. És vajon Liam hogy tudja majd megmenteni? Ez egy nagy kérdés. Teljesen világos, hogy ez az országos szükség állapot az ellenállás ellen folyik. Kíváncsi leszek a folytatásra, hogy most mi fog történni. Zo'or és Da'an terve jól sikerült, és így fény derülhet arra, hogy kik az ellenállók. Sandoval pedig csendesen meghúzódik a háttérben, és azt sem tudjuk, hogy ő kinek a pártján áll. Remélem, jó vége lesz, vagyis jó folytatást várok. Üdv: Yosi
2023. 07. 22.
2. évad 21. rész: Az üzenet
Úgy gondolom, ez a rész a fordulópont ebben a sorozatban. Hiszen a Jaridianok küldenek üzenetet a Földieknek. Izgalmas és pörgős részt kapunk, ahol Julia bizalma meginog Liamban. Lili hiába kér segítséget Da'antól. Zo'orék megint hoppon maradnak. Az évadzáró rész következik, ahol biztosan fog történni ismét egy olyan esemény, ami előrevetíti a harmadik évadot. Kíváncsian várom. Ez a rész megérdemli az öt csillagot, még ha annyira látványos nem is lett, de a mondanivalója és a sorozat felépítése szempontjából én ezt fontos résznek tekintem. Üdv: Yosi
2023. 07. 22.
2. évad 20. rész: A hős és a szívtipró
Remek részt kapunk Augur főszereplésével. Eléri a szerelem és a technika legmagasabb csúcsát, mégsem lesz boldog Augur. Az emberiség és a Föld kihasználtsága neki sem tetszik, ezért kér segítséget Liaméktól, akik meg is teszik mindezt. Ez már nem tetszik Zo'ornak, és elrendeli az ellenállás felszámolását. Röviden erről szól ez a rész. Augur szerelmi élete változó: hol Lilire hajt, hol épp más hölgyekre. Végül az ő érzési Beverly Wu iránt komolynak tűnnek, de ez áruláshoz vezet. Da'an és Liam kapcsolata is meginogni látszik. Az ellenállás az utolsó pillanatban rombolja le a Kohó hadműveletet, amivel a Földet is megmentik. Összességében jó részt kapunk: van érzelem, akció, pici romantika is. K... több»

NA Defector  (1999)

2023. 07. 22.
2. évad 19. rész: A disszidens
Érdekes rész láthatunk. „Ahol semmi nem az, aminek látszik” jelmondattal illethetném ezt a részt. Egyre titokzatosabb a Taeloni faj és tettei. Most például Da'an szertartásába tekinthetünk be, ahol végül is egy ilyen meditatív feltöltődést láthatunk a Taeloni anyabolygón. Ez a rész arról szól, hogy Belleye átváltozik Atavussá, és Da'an ellen hangol mindenkit, főleg Liamot. Eldönteni nem lehet, hogy most igazat mond, vagy csak Zo'or újabb mesteri terve mindez, és ez lehet csak a következő részekben lesz érthető. Összességében közepes részt kapunk, nem annyi izgalommal, értelemmel, mint amit megszokhattunk. Talán valami új fordulat készül így az évad végére, de ez majd kiderül a folytatásból, ... több»

NA Highjacked  (1999)

2023. 07. 22.
2. évad 18. rész: Eltérítés
Egy kis izgalom, ennyivel jellemezném ezt a részt. Érdekes párhuzamokat figyelhetünk meg. Da'an és Liam kapcsolatában néhol már ellenséges a hangnem, de ezt nem tudom mire vélni. Abby Franklin felbukkanása, és a hajó eltérítése egy alakváltó személyében, aki Wagner alakjával épül be a hajóra, ez elég bizarr, de végül minden jóra fordul. Abbyt csak a sztori érdekli, és kicsit vonzódik is Liamhoz, amit Lili nem néz jó szemmel. A replikáns terve, hogy Liamra terelje a gyanút, ez beválik, de azzal nem számolt, hogy Liamban is Jaridian vér folyik. Összességében szerintem jó részt láthatunk, és várom a folytatást. Üdv: Yosi

NA Bliss  (1999)

2023. 07. 22.
2. évad 17. rész: A gyönyör széruma
Tipikus megmentős rész, ahol a hősszerelemes megmenti szerelmét. Gondolok itt Liam és Lili kapcsolatára, ha ez mégsem látszódna a sorozaton, de valahol úgy gondolom, ez egy erős kötelék egymás közt. Augur pedig a jó barát, akire lehet mindig számítani. Liam pedig legyen egy 007-es ügynök, aki megoldja az ügyeket és megmenti a világot. Ez ugrott be az epizód nézése közben. Bár Lilinek a haldoklás nem állt jól, de azért nem játszotta rosszul a szerepét. Dr. Catharine Cox szerepe és jelleme pedig nekem nem tetszett, valahogy nem illett rá. A végén azért jegyezzük meg, Zo'or a mintát félreteszi Sandoval ügynökkel, és ennek lehet jelentősége. Összességében egy közepes részt kapunk, ahol nem igazá... több»

NA Volunteers  (1999)

2023. 07. 09.
2. évad 16.rész: Önkéntesek
Én úgy gondolom, ez a rész elgondolkodtató abban az értelemben, hogy a világon mennyi, de mennyi ember érzi úgy, hogy sehova sem tartozik, és nem figyelnek rá. Pedig egy kis jó szándékkal ezen embereknek célt, életet lehetne adni, hogy boldogan élhessék le életüket. Szerintem Da'an is ezt a programot képviselte, és nem azt, amit Zo'or. A lényege a résznek ez volt, és ez annyira időtálló még a mai világban is, hogy úgy érzem, megérdemli az öt csillagot. Itt az a tudat, hogy tartozol valahová és küzdesz a céljaikért, ez akkora motivációt jelenthet minden embernek, amit szerintem ez a rész jól ad vissza. Egy pici akció is belefér, amit hozzáadnak, a végkimenetel egy dráma. Csak ajánlani tudom e... több»
2023. 07. 09.
2. évad 15. rész: Baráti tűz
Újabb remek részt kapunk, ahol Paul Chandlert helyezik előtérbe, Lili régi szerelmét. Aggódik is érte a kis hölgy, de aztán megváltozik a véleménye, mikor az anyahajón lévő embereket is el akarja pusztítani. Liam itt is hősként jelenik meg, de végül megússzák a robbanást. Az ellopott űrsikló rejtélye ezzel a résszel véget is ér. Lili egyik szerelme tehát meghal (ott van még az ifjabbik Doors), és szerintem Liam is számításba jöhet. A történet végül is ezzel a siklóval kapcsolatos, hogy ezzel megtámadják a taeloniakat és az anyahajót. Végül okos kérdést tesz fel Jonathan Doors a tévében: mire készültek így fel a taeloniak, hogy pajzzsal védik a saját objektumaikat. Ez elgondolkodtató. Nekem t... több»

NA Payback  (1999)

2023. 07. 09.
2. évad 14. rész: A bosszú
A címből lehet sejteni, hogy egy bosszúról van szó, bár igazából én nem értem, ha valaki ekkora koponya, akkor miért nem csatlakozott az ellenálláshoz, ahol sokkal jobban ki tudták volna használni ennek a projektnek a képességeit. Mindegy, maradjuk a történetnél, izgalmasan indul és úgy is folytatódik. Zo'or belátja, hogy az emberi elme is tud nagyokat alkotni, és kell neki ez a technológia. Liam és Augur kettőse megfigyelhető már nemcsak ebben az epizódban, de összedolgoznak, mint két jóbarát. Igazából így a második évad felén túl azt gondolom, hogy a taeloniak az emberek tanulmányozása mellett készülnek a jaridianokkal való harcra, de Da'an valahol egészen mást képvisel, néhol emberi gondo... több»
2023. 07. 06.
2. évad 13. rész: Második esély
Mint azt a címben is látjuk, egy új esély, ami igazából kétértelmű, hiszen egyrészt Doors helyére az ellenállók új vezetőt keresnek, másrészt ott a megfiatalító program. Én ezt a párhuzamot véltem felfedezni ebben a részben, és azt, hogy Haley Simmons, az új szereplő vonzódik Liamhoz, talán ebből is lesz valami. A történet jó és mondhatni izgalmas, kissé látványos is. Na, azért nem rágtam le a tíz körmömet, de jól szórakoztam. Összességében megérdemli a négy csillagot, mert egy kerek történetet kapunk, némi sci-fivel, és persze a végére a folytatáshoz valót, ahol Liam akár vezető is lehet. Tehát a folytatás ismét egy jó részt vetít előre, amit várok. Üdv, Yosi
2023. 07. 06.
2. évad 12. rész: Egy emberi én
Szerintem tartalmilag jó részt kapunk, ahol a szerelem a fő vezérfonál. Szerintem remekül oldották meg azt, ahogy a tudatot, a technológiát és a szerelmet összekapcsolták. A történet vonalvezetése is jónak mondható. Mintha egy terminátort láttunk volna, bár itt a tudat az, ami megkülönböztette ettől. Liam pedig, mint mindig, a nyomozásával megment végül is mindenkit. Az embereket és a taeloniakat is. Végre egy kis érzelem is került ebbe a részbe, amit nemcsak a fogyatékkal élők miatt gondolok, hanem a szerelem, mint érzés, egy parányi szikrával ezt tudták érzékeltetni, és nem az a monoton történés jelenik meg, mint oly sok részben. Remélem, a folytatásban is kapunk ilyen érzelmeket, vagy izg... több»

NA Gauntlet  (1999)

2023. 07. 03.
2. évad 11. rész: A jaridian barát
Én úgy gondolom, izgalmas és pörgős kis részt kapunk. Egy jaridian áll a középpontban, akinek sikerül megszöknie és további kalandokkal tovább mennie, de közben szerintem barátokat szerzett magának Lili és Liam személyében. Erre utal az, hogy Lili ellátja a sebét és Liam segít neki megszöknie. A kimérahajón ezek az akadályok egy kicsit gyermekinek tűntek, de ettől függetlenül nekem tetszett a történet. Jó húzásnak véltem, hogy egy jaridian még a történetben van. Talán később még lesz ennek jelentősége. Igazából erről az üldözésről meg Zo'or eltávolításáról szól ez a rész. Remélem, a folytatás is hasonló lesz. Ez a rész, ha összességében nézem, tudja tartani a színvonalat, így megérdemli a n... több»