4. évad 4. rész: Hidegfúzió Az élet energiája mondattal tudom ezt a részt összefoglalni, és azt kell mondjam, jó részt kapunk. Nemcsak tartalomban, de a mondanivalója is jóra sikerült. Bár sajnálom Jonathan Do'orst, hiszen egy ikonikus alakot veszítünk el a sorozatból, ami talán több lehetséges folytatásra adott volna okot, így marad a fia, Joshua. Újabb fejlemény a taeloniak energiahiánya és az is, hogy egymástól mindezt el tudják venni. Ez valóban nem a túlélésüket szorgalmazza. Az epizód másik mondanivalója az apa-fia kapcsolat, ami igazából nem volt szoros, de mégis az érzelmek a felszínre törnek. Ez viszont jól mutatja be, egy családon belül talán mennyi mindenre kell figyelni, és ez talán Da'annál is megfigyelhet... több»
4. évad 3. rész: Egy apa bűnei A kryss függőség. Ezzel az egy mondattal azt hiszem, össze is lehet foglalni ezt a rész. Hát megint nem egy fergeteges részt láttunk, hanem egy szenátor és a kryss kapcsolatából kiindulva Da'an függősége van a középpontban. Én úgy gondolom, ezzel igazából még mindig nem léptünk előre a sorozat lényegéhez, hogy a taeloniak most el akarják pusztítani az embereket, vagy sem, és mi van a Jaridian harccal. Vagy mi van Lilivel, vagy épp Augurral, szóval kicsit megtépázták, úgy érzem, ezt az évadot, de remélem, majd a folytatásban azért mindent helyre raknak. Várom a következő részt, és remélem, jobb lesz, mint az előzőek. Üdv: Yosi
4. évad 2. rész: Egy klón, egy szerelem és egy barátság Ez a rész nálunk 3. részként lett vetítve, de igazából nincs jelentősége. A klón szerelem és egy barátság. Ezzel a mondattal össze is foglaltam ezt a részt, ami talán a barátság miatt emelkedik ki, de nem annyira, hogy elérje a jó kategóriát nálam. A történet egy kicsit megható és borzalmas is. Azt, hogy szerveket, klónokat kezdenek el gyártani a való életben is, elég fantasztikusan hangzik, és azt hiszem, akkor az emberi mivoltunk is olyan formán megkérdőjeleződik, hogy egy klón vajon mit gondol, mit érezne, hogyan cselekszik. Itt ahogy ezt bemutatták, a jó és a rossz szemszögéből figyelhettük meg ezt az esetet. Igazából nem tudhatjuk, mit váltana ki egy emberből, egy társadalomból, ha lehe... több»
4. évad 1. rész: Az új nemzedék A cím mindent elárul, és minden benne van. A főszerepben most Lili és gyermeke, Ariel van és férje, Vorjak. Az utazás mi mindenre nem képes, még házasságot is kötnek, bár tudják, a földi létforma nem jó nekik, mégis visszatérnek a Földre. Azt hiszem, a részből ez a mondat mindent elmond: A változás erősíti az állandóságot. Szerintem ez egy kitűnő mondat, és ha azt nézem, akár az egész sorozat mondanivalójára is igaz. Így Lilit újra elveszítjük a sorozatból, és csak remélni tudom, hogy később még visszatér, mert azért ismét hozott egy kis impulzust azzal, hogy visszatért. Liam és Renee kapcsolata pedig akkor szabad, és talán ők összejönnek, bár nem sok jel mutatkozik erre még, de reménykedjün... több»
A Bolygó neve: Föld 3.– évad Összefoglalva: ebben az évadban kapunk is, meg nem is. Kapjuk Renee Palmert, elveszítjük Do'orst, és visszakapjuk Lilit, szóval a sok kalandon keresztül még mindig csak annyit tudunk, hogy a taeloni faj nem tud szaporodni, de az életben maradásukhoz szükség van az emberi fajra. Liam és Renee kapcsolata egyre szorosabbá fonódik, és megjelenik Lili is, aki a végére visszatér. Da'an vajon tényleg feláldozza magát a gyermekért? Ez egy jó kérdés, de ezt csak a következő évadban tudjuk meg. Sandoval nagyon veszélyes dolgot játszik, egyrészt a taeloniaknak dolgozik, lepaktál a Jaridianokkal, és keresi az Ellenállás embereit. Most vagy velük is együtt akar dolgozni, vagy az ellenségei, ez azért anny... több»
3. évad 22. rész: Visszatérés Ennél jobb megérzésem nem is lehetett volna, mint Lilit visszahozni a sorozatba, bár elég jaridianosnak néz ki, ettől függetlenül mégis ő volt az egyik főszereplője ennek a résznek. Úgy gondolom, így a végére kaptunk egy olyan jó részt ismét, ami talán az egész harmadik évadot magába foglalta. A lényeg, hogy megérkeztek Liliék vissza a Földre, és máris egy aukciós tárgyalásba csöppentek, ahol Sandoval vagy az ő oldalukon áll, vagy sem, ezt még mindig nem lehet 100%-osan tudni, de reméljük, majd kiderül az utóbbi 2 évadban. Megmenti Lilit, összeáll a Jaridianokkal, és még Da'ant is elrabolja. Vajon most mi fog történni? Egy újabb Ember-Jaridian élet születik? Hát ezt így nem tudom megmondani,... több»
3. évad 21 . rész: Az új élet Minden titokra egyszer fény derül. Így foglalhatnám össze ezt a részt. Liam és az ellenállás segít egy új szerelem és egy új élet elkezdésében Emmának és Philipnek. Renee pedig azt látjuk, nagyon akar kötődni valakihez, de ő is tudja, hogy Philippel ez nem lehetséges, másrészt Liam figyelme iránta talán több is lehet. Sandoval mindig le van kicsit maradva, így Liam lépéselőnybe lehet vele szemben, és ezt Zo'or is észreveszi. Maga a történet jó és izgalmakban is bővelkedik, a másik oldala a szerelem szikráit is megmutatja, ami szerintem pozitív hatással a van a sorozatra. Ez az utolsó előtti rész, és remélem, az évad végére tartogatnak meglepetést. Üdv: Yosi
3. évad 20. rész: Az öntudat Tetteink nem hasonlíthatók össze egy gép tettével. Foglalhatnám össze ezt a rész így, ahol az idősebb Doors halála bekövetkezik, és így talán történik valami majd az ellenállással is. Joshua Doors pedig későn eszmél rá az apai szeretetre. Mindenképp egy összetett és komplex részt kapunk, ahol előtérben a mesterséges intelligencia, ami akár napjainkban is aktuális téma lehetne. Még érdemes megemlíteni Sandoval szerepét, aki mindig mindenről tud ,és a legérdekesebb, hogy a programmal még a taeloniakat is ki tudja kapcsolni, le tudja őket állítani. Talán ez egy olyan pont lehet, ami újabb fordulatot hozhat a sorozatban. Kíváncsian várom a folytatást. Üdv: Yosi
3. évad 19.rész: Jelenés Könnyű pénz könnyen megy címszóval jellemezhetném ezt a részt. Nem is gondoltam volna, hogy a taeloniak ennyire pénzéhesek, pedig Zo'or igenis az. Liam látomása, álma is belefolyik a történetbe, és Ku'don tőle várja a segítséget. Végül is Liam oldja meg az ügyet, de ennek Zo'or örül a legjobban. Most már több szálon is láthatjuk, hogy Zo'or szeretné a Földet meghódítani, leigázni, uralma alá hajtani. Hogy ezt mért nem tette meg idáig? Ez egy jó kérdés, talán a későbbiekben kapunk rá választ. Egyenlőre ilyen kalandszerű történésekkel kell beérnünk, és figyelni, hogy mi fog történni. A történet gyenge lett, és igazából a szereplők sem alkottak maradandót. A hatalomvágy és a pénzéhség bontakozo... több»
3. évad 18. rész: A mezők Ha kell, másképp is meg lehet oldani címszóval jellemezném ezt a részt. Történetben és izgalomban nem erős részről beszélünk, inkább érdekes. Megint egy taeloni titokról kapunk információkat ezekkel a termesztett növénnyel kapcsolatban, ami létfontosságú nekik. Végül találnak megoldást az űrben, de hát ez mekkora butaság már. Idáig a Földön gyártották, és most hopp, kikerülnek az űrbe valamelyik bolygóra. Így ez a rész nem lett túl acélos, és talán csak abban látok fantáziát, hogy Liam és Renee együtt voltak :) Lassan az évad vége felé közelítünk, és Liliről sem hallottunk már jó ideje. Kíváncsian várom a következő történetet, hogy most hova helyezik a hangsúlyt, mert szinte minden rész végé... több»
3. évad 17. rész: Az Ma'el hagyatéka Egy ítélet új sors. Röviden így foglalnám össze ezt a részt. Nekem tetszett ez a rész. Kaptam némi izgalmat és egy remek történetet. Végre kicsit közelebb kerültünk ahhoz, hogy Ma'el milyen üzenetet hagyott a taeloni népre. Bár ennek okát még én keresem. Azt, hogy semmisítsék meg magukat, hááát, az kicsit durván hangzott, és elég nehezen is fogták fel a megmaradt taeloniak. Itt már átírják Ma'el akaratát, és új fejezetet kell nyitni. Innentől kezdve új élet kezdődik a taeloniak számára is. Érdekes volt Julianus barát, aki a római korból származott, és annyi mindent megélt. Szerintem jól ábrázolták. Liam aggódása Renee iránt ismét megmutatkozott. Doors és Augur még nem lettek barátok. :) Össz... több»
3. évad 16. rész: Más bőrében Az emberi érzelmek csodálatos világa. Röviden így jellemezném ezt a részt, bár a harag, düh és nem a túlélés játszott szerepet. Zo'ornak ez a kísérlete akár az életébe is kerülhetett volna, bár ezzel szerintem nem volt tisztában. Az az érzés, ahogy és amiért el kezdett harcolni, nem pont a túlélésről szólt. Ő provokálta az embereket. Ezt kicsit rosszul jelenítették meg. Pláne azt, ahogy véresre veri az ellenfelet, az pedig szintén nem a túlélés, hanem már egy olyan állapot, ami pszichikai eset. Sandovalt pedig nem értem, itt lett volna az alkalom, hogy Zo'ortól megszabaduljon, de érdekes módon nem ezt tette. Igazából nem tudom, melyik oldalon áll. A történet jó, a megjelenítés is majdnem elé... több»
3. évad 15. rész: A vírus Ismét Zo'or kerül nehéz helyzetbe, de Liam megmenti. Röviden ezzel lehetne összefoglalni ezt a részt. Egyre erősebb a taeloni hatalmi harc. Én ezt látom így lassan a részek kapcsán. Ezzel a résszel ugyan nem jutunk közelebb a sorozat végkifejletéhez, de legalább megtudjuk, hogy a vírusra kifejlesztett ellenszer működik. Liam és Renee pedig eljátszhatták a férj és feleség szerepét, ami szerintem jól sikerült. Összességében a látottak alapján az összhatás és a történet jó, így nálam megérdemli a négy csillagot ez a rész. Remélem, a folytatásban is megmarad ez a színvonal. Üdv: Yosi
3. évad 14. rész: Megperzselt Föld Egy bosszú és taeloni hatalom. Röviden így jellemezném ezt a részt, ami nem bővelkedik izgalomban, inkább a hatalom és a bosszú jegyében zajlanak az események. Talán ennek a résznek a mondanivalója az, hogy a taeloniak már rég beavatkoztak a földi történelembe, háborúkba, mivel uralni szeretnék az embereket vagy leigázni, ezt még nem döntötték el. A bosszú Dennis kapcsán viszont érthető, hiszen elveszíti szerelmét, és ezt akarja megbosszulni. Valahogy az izgalomfaktor nem tud úgy felpörögni ebben a részben. Mindenki hoz egy közepes nívót, és ezzel már el is árultam, hogy három csillagnál többet nem érdemel ez a rész. Talán a mondanivalója az, ami elérte a négy csillagot, de összességében ez ... több»
3. évad 13. rész: A csapda Sandoval egyre furfangosabb ügyekkel próbálja leleplezni az ellenállás tagjait, mindezt teszi Zo'or közreműködésével. A sorozatnak ez az egyik pontja, ahol kicsúcsosodik Zo'or és Sandoval célja. Mindenkit eltenni láb alól, aki útban van. Liam kezdett beleszeretni Hannába, de végül meghal. A taeloni hatalmi harc is folytatódik, és Da'an szerepe gyengül Ram halálával, amit Zo'or ki akar használni. Renée szerepe ebben a részben minimális, és Liliről sem kapunk információt, bár érdekes módon Sandoval Hannát mintha megmentette volna, de ez majd kiderül. Az epizód nem tud a jó részekhez csatlakozni. Nem ad semmi pluszt, így nem éri el a jó kategóriát, így marad a három csillagos értékelés. Remélem... több»
3. évad 12. rész: Ellenségek Engedd barátodat közel magadhoz, de még közelebb az ellenségedet. Foglalhatnám össze ezzel a mondattal ezt az epizódot. Zo'orra a mostani részekben rájár a rúd. Először megbetegszik, most megsérül. :) Szóval érdekes. Liam pedig hozza James Bond formáját, és megmenti őt. A Föld gyermekei közösség viszont érdekes kompozíció. Akár a mai világunkban a fejlődéstől elzárt bennszülöttek, semmi technika és semmi káros hatás. Ugyan ezzel életben lehet maradni, és biztosan egészségesebb is valahol a fejlődés, úgyis utat tör magának, amit szintén egy filmből idéztem, a Jurassic Parkból. Tehát itt is fény derül úgymond, egy pszichopata tarja kézben az életet egy mendemondával. Zo'or eltűnésésvel vagy ak... több»
3. évad 11. rész: Az interjú Egy sikertelen terrortámadás. Röviden ezzel tudom összefoglalni ezt a részt. A történet egy kicsit laposra és középszerűre sikerült, ahol sem a megjelenítés, sem maga a tartalom nem tudta a jó szintet tartani. Liam mint megmentő a háttérben Renee-vel, mondhatnám, a szokásos forgatókönyv. A háttérben most is Da'an tevékenykedik, ez ad némi izgalmat ennek a résznek is. Így ez az epizód csak három csillagot tud nálam felmutatni. Lili fellépése még várat magára, így be kell érnünk ezekkel a kalandokkal. Kíváncsian várom a következő részt. Üdv: Yosi
3. évad 10. rész: A zárda A taeloni szellemi állapot és a szaporodás. Ezzel a két szóval tudnám legjobban összefoglalni ezt a részt. Érdekes dolgokat tudhatunk meg ebből a részből. Főleg Da'an ról. Az egész olyan volt, mint egy Agatha C. történet, ahol történik egy gyilkosság, és a lezárt épületben ott a gyilkos :) Szerintem jól sikerült részről beszélhetünk. Most is mindenki hozza a kötelezőt, és igazi pluszt nem ad a rész, csupán a két említett történés az, ami fontos eleme a sorozatnak. Valóban, így részenként kapunk mozaikdarabkákat, és ebből áll a sorozat. Most nem tértek vissza Lilihez, ami érdekes számomra, hogy az előző részben visszahozzák, és most egészen mással foglalkoznak, de reméljük, újra visszatér Lil... több»
3. évad 9. rész: Emlékek Milyen veszélyes egy régi emlék, ez ebből a részből most kiderül. Röviden így tudnám összefoglalni ezt a részt. A Jaridianok csele működik, és Lili akaratán kívül megépít, megcsinál egy gyorsítót, ami a dimenziók közötti repüléshez szükséges. Azt egész álomszerűen igazi, valóságosnak tűnnek a személyek és még a szerelem is, de valahol mégis érzi Lili, hogy ez nem a valóság, és mégis beleesik a csapdába. Ezzel a sorozat új fordulatot kap/kaphat, mivel Lili visszatért. Szerintem ez jó pont volt tőlük. Kíváncsian várom a folytatást. Üdv: Yosi
3 évad 8. rész: A Gyűrű Arénája Remek részt kapunk remek fordulattal, sport robotokkal. Röviden így lehetne összefoglalni ezt a részt. Nem csak a látvány miatt, de ez az epizód szerintem jól sikerült. Egy játékot ismerhetünk meg, és ami mögötte van, hogy jöjjön a végén a csattanó: a robotok androidok. Szóval nekem tetszett ez a rész, volt benne fantázia, és a történetvezetés is jól sikerült. Mindezt sikerült összekapcsolni, élményosztó technológiával, ami betegséget is okozott. Szóval nem csak a szép lányok miatt, de a történet is most jól teljesített, így megadható erre a részre az öt csillag. Várom a folytatást. Üdv: Yosi.
NA Limbo (2000)
Az élet energiája mondattal tudom ezt a részt összefoglalni, és azt kell mondjam, jó részt kapunk. Nemcsak tartalomban, de a mondanivalója is jóra sikerült. Bár sajnálom Jonathan Do'orst, hiszen egy ikonikus alakot veszítünk el a sorozatból, ami talán több lehetséges folytatásra adott volna okot, így marad a fia, Joshua. Újabb fejlemény a taeloniak energiahiánya és az is, hogy egymástól mindezt el tudják venni. Ez valóban nem a túlélésüket szorgalmazza. Az epizód másik mondanivalója az apa-fia kapcsolat, ami igazából nem volt szoros, de mégis az érzelmek a felszínre törnek. Ez viszont jól mutatja be, egy családon belül talán mennyi mindenre kell figyelni, és ez talán Da'annál is megfigyelhet... több»