Értékelések (1304)

2024. 08. 11.
Random Garden
Hát ez nagyon kaotikus volt. Lehet, csak nekem nincs türelmem ilyen szintű absztrakt animációhoz, vagy nem értettem meg a rendező elgondolását, de az LSD-trip hatás nem tarthat olyan hosszan, hogy elunjam a random vizuálok váltakozását. Igen, a gyurma animáció jól néz ki, és a transitionök a folyamatok között nagyon látványosak és undorítóak, de egyszerűen nem tudom, honnan megyünk hová, vagy miért morfolódik a kép folyamatosan, mért születnek emberszerű elemek, mért jelennek meg arcok a természetben és mit mondanak a nézőknek? Sajnos fogalmam sincs. Egy biztos, a zene nagyon jól működik az animációval, de 20+ perc elég hosszú arra, hogy legalább egy történet vagy egy konfliktus körvonalai k... több»
2024. 08. 11.
Akár mi is lehetnénk
Kétféleképpen lehet hozzáállni ehhez a filmhez. Elkezdhetünk ugrálni az olyan részleteken, hogy mi értelme a teslás karamboloknak, mért nem az út mellett vezették, mért akarja a kislány annyira a sorozatát nézni, vagy mért húzta ki a tinédzser az összes fogát teljesen random egyik reggel? Szerintem azonban, ezt a filmet nem szabad szóról szóra vagy jelenetről jelenetre komolyan venni. Nincs értelme minden jelenetében a logikát vagy a valóságos történetvezetést megtalálni. Egy katasztrófát mutat be, de ez nem egy valódi esemény, inkább amolyan metafora a társadalom összeomlására, hasonlóan, ahogy a rendező korábbi műve, Mr. Robot későbbi évadai is inkább egy képet festettek egy világról és pá... több»
Emberi történet ember nélkül
Az a helyzet, hogy Philip Glass zenéjét be lehetne tenni száradó ruhák alá, és még az is izgalmasnak és emelkedettnek hatna, így aztán nem nehéz megítélni, pontosan mi miatt üt akkorát a film. Abban a kényelmetlen helyzetbe vagyok, hogy a film vizuális oldalát is értékeljem, ami sajnos nem mindig az igazi, de ez korántsem jelenti azt, hogy nincs értelme megnézni ezt hangulatfilmet. A látványvilág ügyesen rámutat az emberi technológiákra, melyek csak saját bezártságunkat erősítették. Testek zárt utakon folynak fel-alá, autók behatárolt pályán járnak végtelen ideig, akárcsak a párhuzamba állított gyári futószalagok, lebutítva társadalmunkat termékekké és saját nagyságunk produktumává. Hömpöly... több»

51 Flycatcher  (2024)

2024. 08. 07.
Nemcsak hogy altató, de bugyuta és értelmetlen film ez. Hőseink egy baleset után egy emberkereskedő hajóján találják magukat, és elindul a játszma a túlélésért, vajon le tudják-e győzni fogva tartójukat? Vajon érdekel a film vége egyáltalán, ha a karakterek olyan vékonyak, mint egy cigipapír? A fenti leírás lényegében a teljes film, semmi más sem történik, csak végtelen nyújtása egy nem túl komplex szituációnak, ami korántsem volt annyira drámai vagy feszültséggel teli, mint amennyire a készítők azt gondolták. Tényleg leginkább csak unalmas volt, és a kreatív filmkészítés vagy ötletes dialógusok hiánya arról árulkodott, hogy a film kizárólag azért készült, mert a filmkészítők ki tudtak venni... több»

65 MaXXXine  (2024)

2024. 08. 06.

48 V/H/S/99  (2022)

2024. 08. 05.
Vegyes érzelmekkel
A V/H/S/99 öt found footage horrorrövidfilmet tartalmaz. Ebből három kimondottan unalmas és gyenge, egy egész jó, és egy annyira jó, hogy az egész film kvalitását megemeli. A három nem túl érdekes filmnek hasonló a problémája, messze túl hosszú a bevezetőjük, közhelyekkel telezsúfolt történetük központjában álló szörny mitológiája és fordulatuk messze túl későn érkezik meg, és nem elég izgalmasak vagy meghökkentőek. Igen, van vér meg erőszak meg gyenge CGI, de ijesztéseik túl kiszámíthatóak, mintha egy creepypasta lett volna direkt megfilmesítve. A másik két kisfilmmel, a harmadik (Ozzy's Dungeon), illetve az utolsó (To Hell and Back) esetében más a helyzet, ezek egy érdekes, alternatív vilá... több»
2024. 08. 05.
A sátán és én
Majdnem tökéletes, sötét krimi és pszichológiai horror keverék. A Longlegs több olyan elemmel is operál, amit más horrorfilmek elrontanak, vagy nem tudják hogy kivitelezni, de itt minden remekül építi az atmoszférát. A film története nekünk dob pár csavart és érdekességet, azonban a lezárásban hatalmasat bucskázik azzal, hogy nagyon szájbarágósan majdnem a teljes misztikus oldalát elmeséli, ahelyett, hogy a nézőnek hagyná. A film Harker különleges ügynököt követi, ahogy egy különös gyilkosság sorozatot próbál megoldani. A szálak a sátáni Nic Cage karakteréhez vezetnek, azonban főszereplőnket mintha más, emberfeletti erők is az ügyhöz húznának. A film elemei sokáig a sötétben mozognak, és cs... több»

47 The Abandon  (2022)

2024. 08. 04.
Álmosító kocka
Közepes próbálkozás A kocka c. film megidézésére. Egyhelyszínes történet ez, ahol egy katona konfrontálódik az élettel, múltjával és sorsával. Azonban, sajnos, a film nem tartalmaz okosan megírt dialógust vagy meglepő csavart a furcsa set-upjára, csupán hihetetlen nyújtott, nyálas és unalmas. Történetünk egy katonát követ, aki bevetése során hirtelen egy furcsa kockában találja magát, mely mintha az ő kínzását tűzte volna ki célul. A kocka emellett folyamatosan egyre kisebbé válik, periodikusan egyre kevesebb helyet hagyva főszereplőnknek, aki a film első felében kimondottan antipatikusnak hatott. Valahogy képtelen volt az egyenes gondolkodásra, és folyamatos vergődése bár valószerű, mégsem ... több»
2024. 08. 02.
Facapednél hagyott Crusader
Első benyomásom nem túl jó. Átlagos látványvilág, papírvékony karakterek, közhelyekkel telezsúfolt dialógus és tipikus akciójelenetek. Mi az új? Pingvin gender-swappolt állapota elég meglepő, de a sorozat kicsit megváltoztatta a személyiségét, sz'al nem csak nővé változtatta. Nem nagyon értem, minek kellett csinálni, kicsit az volt hangulata, mintha csak azért lett volna, hogy valamivel bekerüljön a hírekbe a széria. Nagyon más újdonság nincs, se a helyszín, se az időpont, se az animációs hozzáállás vagy a történetmesélés. Azt végképp nem értem, ez miért felnőtteknek szól, az egész totál gyerekes.

78 Kill  (2024)

2024. 08. 01.
MÁV lázálom
Ha késes fétised van, ez a te filmed, a film nagy részében késes szúrások, vágások és gyilkosságok vannak. Mindez azonban hihetetlen repetitív és unalmas, mert szinte minden harc pontosan ugyanolyan. A film egésze egy vonatban játszódik, ahol kb. kétféle kocsi van, és folyamatosan ugyanaz az akciójelenet játszódik le ezekben. Főszereplőink plot armorja erősebb, mint valaha, sokszor megvágják, meglövik, megszúrják, leütik őket, de egy kétperces pihenés után már újra tudnak harcolni, jobban, mint korábban. Egy ponton inkább szuperhősfilmnek hat a történet, annyira sok erőszakot túlélnek szereplőink. A film első 20 perce iszonyat unalmas, nyugodtan skippeld, semmi hasznos sem történik. A sztori... több»
Pók iszony
Rövid kis pókos etűd a filmek főszereplőjével. Nincs olyan történetvezetése vagy akciója, mint a filmeknek, egy lassabb, lazább sztori ez, ugyanazzal a látványvilággal. Teljesen kihagyható, nem ad sokat hozzá a nagyobb történetekhez.
Kalóz kaland
Párévente visszatérek erre a filmre, és mindig meglep, mennyire keveset öregedett. Egy parádés, hangulatos kalandfilm egy olyan főszereplővel, aki képes volt arra, hogy egy zombis kalózfilmet olyan magasra emeljen, hogy mind a mai napig próbálják a lángját éltetni a Disney-nél. Többnyire sikertelenül. Gore Verbinski és Johnny Depp kollaborációja tényleg egy tökéletes filmet eredményezett, ami azért is meglepő, mert a film háttérsztorijai szerint nem igazán tudta senki, hogy pontosan milyen történet lesz ebből, még a Disney fejeseik sem. Kicsit meglepő, hogy ilyen dologba belevágtak egyáltalán, és ennyi pénzt adtak egy már már vígjátékba átfolyó kalóz moziba. Minden karakter kiváló, és a fősz... több»

59 Starve Acre  (2024)

2024. 07. 30.
Pogány istenek nem bocsátanak
Nagyon örülök, hogy a folk horror a reneszánszát éli. A tavalyi King Tide és a Lord of Misrule után itt egy újabb szépen összerakott, enyhén ijesztő, enyhén furcsa dráma, melynek központjában egy középkori szertartás és egy traumát átélt család áll. Morfydd Clark és Matt Smith által alakított pár asztmás gyermeküket nevelik egy brit faluban. Gyermekük furcsa hangokat kezd hallani, és agresszív viselkedése miatt orvosi segítségre szorul, röviddel ezután a kisfiú egy balesetben meghal. A szülők eltérő módon dolgozzák fel gyermekük halálát. Egyikük vad ásatásba kezd a kert hátsó részében, szinte ok nélkül, míg a másik a ház falaiban látja meg gyermeke körvonalát olykor, így egy helyi sámán segí... több»
5
2024. 07. 29.
Ettől a katasztrófától bealszol!
Bejelentették a folytatást, úgyhogy nekiveselkedtem. Elsőre azt hittem, egy tipikus Gerard Butler-akciófilm lesz, túltolt robbanásokkal és lövöldözéssel. Kissé meglepett, hogy a film inkább az emberekre fókuszált, és egy érzelmes sztorit próbált elmesélni a túlélésről és az emberi összetartásról. Sajnos azonban, mindezt olyan unalmasan tette, hogy még többszöri belepörgetés után is az volt az érzésem, hogy maximum egy rövidfilmre elég történet van itt. Igen, ez egy katasztrófafilm is, így van pár ronda CGI-os meteorrobbanás és a tipikus szituációk, szereplőink minden pillanatban egy meteorzápor elől futkosnak. A zsáner majdnem minden közhelye elsül a filmben, a cukorbeteg gyerektől és a hátr... több»
2024. 07. 29.
Videójátékfilm
A Boy Kills World egy kapcsold ki az agyad mozi. Ha tetszenek a tipikus egyszemélyes hadsereg-sztorik, mint a John Wick-filmek, A Majomember (2024) vagy a Senki (2021), akkor jól fogsz szórakozni ezen is. Itt is a katartikus erőszak találkozik a látványosan koreografált harcokkal, és a vérslag sem tétlenkedik a film végére. Ha egy kicsivel mélyebb vagy komplexebb filmet keresel, akkor a Kinyírni a világot nem a te filmed lesz, hisz nem több, mint egy kliségyűjtemény. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz kombináció lenne, de azt igen, hogy semmi eredetiség sincs a filmben, a brutális és véres harcokon kívül nem tud sok mással szolgálni. Bill Skarsgård alakítja főszereplőnket, a n... több»
2024. 07. 28.
Apró betűs rész
Ha bírod a Speak No Evil-, Fresh- vagy Infinity Pool-féle filmeket, akkor ez is tetszeni fog. Ha olyan film érdekel, ami folyamatosan a feszültséggel és motivációkkal játszik, és ahol minden jelenetben van valami kényelmetlen, arra ez ideális. Kevés szereplő, ügyes színészek, egyszerű filmkészítés, csavarok csavaron, és egy nagyon jó forgatókönyv felel azért, hogy egy kimondottan remek atmoszférát teremtsen. A film közel sem unalmas, mert a karakterek rejtegetése és saját játszmája színesíti még az apróbb interakciókat is. Nick Stahlt utoljára a Terminátorban láttam, de itteni alakítása mérföldekkel jobb, nagyon ügyesen láttatja a furcsa szituációba kerülő, elkeseredett embert. A filmet azon... több»
2024. 07. 28.
Élet előtt
Nagyon jó kis sorozat az életről, halálról, emberi interakciókról és az útkeresésről. Amolyan melankolikus, visszafogott, slice of life történetek ezek, a traumából való kilábalásból. Ricky Gervais remekül hozza a börleszk, életről lepattanó figurát, akinek minden fölöslegessé válik, és kissé depresszív, antipatikus karakteré válik, aki azzal, hogy rámutat az élet igazságtalanságaira, maga is megtalálja az élet szeretetét újra. Egy nagyon érdekes történetszál ez, mely bár kicsit ki lett színezve a történetvezetés kedvéért, mégis autentikusnak és a maga módján szórakoztatónak hat. Ezek a rámutatások mindig amolyan szomorkásan viccesek, de néha nagyon átcsúsznak professzoros magyarázósdiba, am... több»
2024. 07. 28.
Budapesti reklámfilm
Ez a film egy turistareklám Budapestről. Van benne valahol egy thriller is elrejtve, de nem érdemes megkeresni. Olyan, mintha annak a kampánynak lenne a része, amivel a kormány külföldieket akar idecsődíteni. Majdnem teljes egésze Budapesten játszódik, és remek játék kitalálni, épp hol vannak a szereplőink a háttér alapján. A történet tipikus, gagyi, huszadrangú kémfilm, gyenge akcióval és még gyengébb karakterekkel. Aaron Eckhart hanyatló karrierjének újabb darabja, semmivel sem több azoknál a tucat akciófilmeknél, amiket az utóbbi pár években produkált. Kezdődjön a turistaút! Filmünk a Halászbástyán nyitott, ahol bár nem volt pénz egy teljes teret lezárni a forgatásra, mégis könnyen felism... több»
4

53 Madame Web  (2024)

2024. 07. 28.
Műanyag pókháló
Borzasztó film, meglepően rossz karakterekkel, nevetségesen rossz effektekkel és kényelmetlenül rossz történettel. Az a hatás, mint amikor 30 különböző ember rendez egy filmet, és aztán valakinek két hét alatt kell összepakolni egy vödörnyi alig értelmezhető jelenetet. Felfoghatatlan számomra, egy hatalmas stúdió, mint a Sony, hogy adhat ki ilyen gagyi összevisszaságot. Nem tudom, mért adnak Dakota Johnsonnak szerepeket. Konkrétan fájdalmasan rossz színésznő, és szerintem nem láttam még olyan dologban, ahol jó volt. A többi ember, akik néha besétáltak ebbe a filmbe, hasonlóan nem működtek, pedig páran már számos jobb szerepben is feltűntek korábban. Nem értem, ki akar olyan szuperhősfilmet, ... több»

79 1408  (2007)

2024. 07. 28.
Late Checkout
Jó kis horror. Tipikus Stephen King-es sztori ez, de jó színészkedés és ügyesen épített feszültség miatt filmként is remekül működik. A horrorelem kb. az volt, amire számítottam, nagyon nagy meglepetések nem voltak itt, de a film egy ponton átment személyes drámába, és nem zavart, hogy nem nyomták meg jobban az ijesztgetés részt. A sztori egy írót követ, aki bár természetfeletti dolgokkal foglalkozó könyveket ír, nem hisz azokban. Meghívást kap egy furcsa hotelszobába, ahol – micsoda meglepetés – pont ez a hit kerül górcső alá. Sokféleképpen lehet egy ilyen sztorit összetolni, a film valahogy a legkiegyensúlyozottabb formát választotta. Akad egy kis humor, egy kis horror, sok dráma és pont e... több»