Nem szeretem a posztapokaliptikus, világvége hangulatú filmeket, csupán a kíváncsiság vezérelt, ugyanis a kevés szereplős, egy helyszínen játszódó filmek a gyengéim. Viszont a bezártság és menekülni akarás-érzés valahogy elmaradt nálam. Sokszor kimondottan unalomba fullad. A vége is kicsit elvarratlan számomra.
Kacifántos családi dráma Nem nagy elvárásokkal álltam e remekműhöz, hiszen az első rész meglepően jól sikerült, a folytatásokról pedig köztudottan tudjuk, hogy rendszerint félremennek valahol.
Nem tudja hozni és megteremteni azt a feszültséget és atmoszférát, mint elődje, viszont dicséretes, hogy igyekszik felzárkózni. Ami pozitív, hogy audiovizuális, képi világa továbbra is felkavaró és nyomasztó, ami egy sajátos “Sinister-hangulatot” kölcsönöz, a néző pedig nosztalgiázhat. Jump scare-ekben sem szűkölködik, nem egyszer, nem kétszer markoltam rá a karfára én is. Brutalitásban is hozza elődjének szintjét, felveszi vele a versenyt, és azt kell mondjam, hogy néhol sikerül is felülmúlnia azt. Egy-két jelenet valóban fe... több»
Rengeteg filmet láttam a műfajon belül, a Szerb filmet pedig folyamatosan kerülgettem, mint macska a forró kását, hiszen annyira megosztóra sikerült a visszacsatolások alapján, de gyáva horrorrajongónak érezném magam, aki megfutamodik és úgy voltam vele, hogy nem halhatok meg úgy, hogy nem adtam neki egy esélyt. A vizuális világa gatya, első horrornak egyáltalán nem javallott, de még az edzettebb horrorrajongók lelkét is kiszipolyozza. Néhol már azt gondoltam, hogy túlontúl is öncélú és túlzásba vitt, a horror műfaj is néhol megkérdőjelezendő, hiszen pont az lenne a lényeg, hogy megijesszen és adjon egy adrenalinlöketet, akár valamiféle gondolkodásra késztessen, a legősibb emberi ösztönt, a ... több»
59 Az utolsó ház (2026)