Egy munkájában és magánéletében sikeres férfi történetét ismerhetjük meg, akinek az élete felborul, amikor munka közben megsérül. Érdekes, izgalmas és elgondolkodtató film. Hogyan lehet felállni olyan élethelyzetből, amikor úgy tűnik mindent elvesztett az ember.
El kell fogadnia önmagát, hogy sosem fog ugyanaz az ember visszanézni a tükörben, aki a baleset előtt volt. Mit csináljon, ha gyermekei is megijednek tőle. Hivatását, amit mindennél jobban szeretett, nem tudja tovább csinálni. Mi az ami mégis erőt adhat a gyógyuláshoz és célt, hogy van értelme az életének?
Túl sokat vártam talán és emiatt csalódtam, de lehet hogy a mai kor emberének már kissé vontatottnak tűnik a film. A történet viszont nem rossz annak ellenére hogy ismerős, mert hasonlót már láthattunk, de hogy melyik volt az eredeti ..., a zene valóban profi.
Ifjúsági film amit vasalás közben csak úgy nézhető kategóriába raknék. Néha kicsit idegesítő és gagyi, de akad jópofa, ötletes jelenet is benne. Még egyszer azért nem tudnám megnézni és hogy van e benne némi tanulság azt mindenki döntse el maga.
Jól szórakozhat aki rászánja az időt erre a filmre és senkit ne riasszon hogy mikor készült. Burleszk elemekkel tarkított néha groteszk és roppant mulattató. Pörgős és egyáltalán nem unalmas.
Egy nem túl izgalmas sőt néha unalmas film, amin meghatódhatunk az az örökbefogadás. Küzdelem a sport eredményekért, a sikerért, de hát pont ilyen egy sportoló élete és persze egy gyermekből tini lesz aki meg is valósítja az álmait.
Inkább dráma, mint vígjáték a film. A kezdés nem valami erős, kicsit közönséges, de a tartalom nem rossz. Viszont mintha nem lenne vége, elvágták volna.
Jó kis animációs film és családi programnak sem utolsó hisz amin a gyerek és felnőtt együtt jól szórakozik és eltölti az időt és még egy kis tanulságot is tartalmaz nem lehet akármi.
Az előzetes alapján nem vártam túl sokat ettől a filmtől, de tulajdonképpen ha összességében nézem ötletes és elgondolkodtató sőt még mulatságos is volt. Lehet hogy némelyik szülőnek vagy éppen gyerkőcnek is a javára válhatna ha beleképzelné vagy éppen kipróbálhatná a másik szerepét.
Az előzetes alapján nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de úgy voltam vele, hogy egy Pulitzer díjas regényből készült film nem lehet olyan rossz. Elég lassan csordogált a film, és vártam a katarzist a végére, de az elmaradt.
Csajok, pasik és szerelem mindez a 80-as évek végén és ettől kicsit nosztalgikus hangulatú és micsoda érzelmek tomboltak, hiszen nem is volt az akkor sem olyan egyszerű.
Az életben sok minden előfordulhat és ezért nem csak a téma miatt nem tetszett a vígjátéknak titulált alkotás, de hát ha ilyen címet adnak egy filmnek miért is várnánk túl sokat és aki ezek után meg akarja nézni hát tegye, de közben esetleg valami mással is elfoglalhatja magát, mondjuk egy kis rejtvényfejtés?!
Egy jó film ami bepillantást nyújt az amerikai vízimentők kiképzésébe, persze némi túlzással és még az sem befolyásolja a véleményem, hogy nagy kedvencem Kevin Costner.
Nem tudom a könyv milyen, de a film elég kis unalmasa darab. Az érzelmek nem jöttek át és a story is nyögvenyelős. A főszereplő lányt játszó színésznő valahogy elég öregnek tűnt, pedig csak 19 éves.
Máig nem felejtem el azt az érzést, amikor megtudtam, hogy meghalt. Előtte pár héttel merült fel hogy honosítjuk a nemzeti csapatba. Tragédia, hogy megtörténhetett. a film szép megemlékezés róla.
A film nem rossz, de valahogy nagyobb katarzisra számítottam. A nőt nem tudtam megérteni, nem magát a tényt hogy kikezdett a gyerekkel, hanem utána ahogy kezelte a dolgokat.
Könnyed és szórakoztató, bár ha megcsalják az embert nem hiszem, hogy ekkora barátság kialakulhat, no de egy vígjátékban bármi megeshet, főleg ha a végén minden happy és mindenki megtalálja a párját.
Egy ember, egy társ elveszése, a fájdalom feldolgozása és ha ezzel nem csak a saját, de a gyermekünk életét is megnehezíthetjük, de szerencsére ebben a filmben ez inkább erősíti a fantáziát és az érzelmet.
A neves szereplő gárdán kívül semmi maradandót nem adott a film, valamiért nem fogja meg a nézőt. Halálra unjuk magunkat és várjuk, hogy végre láthassuk a vége feliratot, ha közben nem kószáltunk el a TV elől.
Nem is tudom miért néztem meg hiszen annyira nem vonzott a történet és nem is volt semmi több mint amit előre sejthet az ember, de aki kedveli az ilyen akciófilmeket az nem csalódik benne.
70 A csodagyerek (2019)