A történet egyszerű és tucat szám készült ilyen típusú romantikus film. Ez elég gyengére sikeredett, kár időt pocsékolni rá, mert sablonos és olyan semmilyen az egész.
Olyan semmi, egyáltalán nem kötött le, elgondolkodni csak azon tudtam miről is van itt szó. Mormon egyház, a vallás és hogy mit vegyünk komolyan és mit nem, de így sem tettszett.
A film inkább egy nő és egy férfi kapcsolatát, macska-egér harcát mutatja még ha fő szál egy rablás körül is bonyolódik. A történetet harminc évvel később ismét leporolták és mindenki eldöntheti melyik verzió és szereplőgárda tettszik jobban.
Többször is nézhető film ami nem csak egy képrablás, hanem egy milliárdos férfi és a biztosítási nyomozónő viszonyát is elénk tárja. Neves szereposztás és érdekessége, hogy az 1968-as verzióban szereplő Fay e Dunaway is szerepel ebben a feldolgozásban.
Nekem picit lassú volt a film, bár a történet ilyet kívánt. Hiányzott számomra, hogy hogyan is került oda a pali, meg a vége is olyan kis semmilyen. Mads Mikkelsennek sok szöveget nem kellett tanulnia.
Nem valami következetes a zsűri, bár valahol meg is értem őket. Cirkusz kell a népnek. A lényeg, hogy érzelmeket váltsanak ki a nézőből, még ha az röhögés is.
Olyan semmilyen ez jut róla az eszembe elsőre. Más filmekből lopott ötletekkel teletűzdelt és még így is unalmas és hiteltelen, de lehet hogy csak nekem nem sikerült ráhangolódnom.
A története keltette fel az érdeklődésem, de elég unalmasra sikeredett és elég kiszámítható is volt és aki rutinos filmnéző az már az elején sejtheti mi a "csavar" ebben a thrillerben. Egyszer azért meg lehet nézni.
Szuperhősös film, nem a megszokott fajtából való és ha belegondolunk a kifinomult érzékszerv sok mindenre képes, de valahogy annyira nem jött be mivel maradt bennem valami hiányérzet.
Nem egy egyszerű film, amit csak úgy mellesleg megnézünk. A téma elgondolkodtató, az események követése sem egyszerű, és a szereplők csak úgy hullanak, mint a legyek.
Ilyen béna címmel ilyen jó filmet! Igaz történet, de nem esik túlzásokba. Érdekes, hogy milyen lépéseket képesek megtenni a sportban (is) a pénzért. Remek zenék, lenyűgöző látvány.
Kadétiskola egy hajón, ahol a fiatal srácokból nemcsak tengerészt hanem embert, barátot, próbálnak faragni és igazán csak egy katasztrófa hatására válnak felnőtté. Igaz történet a hatvanas évekből a film egy igazi jellem ábrázolás felnőttekről, fiatal fiúkról és a szüleikről .
Tömény akció, nem is tudom eldönteni, hogy tettszett-e vagy túl sok volt. Vannak igazán ütős üldözési autós jelenetek, amit még lassítva is élvezhetünk.
Semmi különös és semmi meglepő, de néha pont erre vágyunk amikor ennek a sorozatnak valamelyik epizódjánál ott maradunk a képernyő előtt. Erre a sorozatra is igaz, hogy vannak érdekesebb és unalmasabb részei. Az angolok nyugalma ránk is hatással van a történeteken keresztül, még akkor is ha mindig akad egy-két gyilkosság.
72 Szökevény hercegnő (2015)