Kedves, érzelmes film, bár kissé hosszúra sikerült. De, ugye, Spielberg nem nagyon tud rövid filmet rendezni. Bár itt érdemes lett volna 90 percre megvágni a sztorit, mert így sok az üresjárat. Főleg a romantikus jelenetek lettek túltolva, így nekem nagyon is bekapcsolt a nyál-effektus, pedig amúgy kellemes film. Audrey Hepburnre nagyon passzolt az angyal szerepe, idősen is szépséges, törékeny nő maradt. Kár hogy ez lett az utolsó filmje, bőven elnéztem volna még. Gyászfeldolgozó filmnek sem utolsó.
Still Water Story Nem is tudom, miben rejlik ennek a filmnek a vonzereje. Talán a sztoriban, hogy egy 15 éves srác mindenkit megvezet? Vagy a groupie-k vad életének fájdalmas bemutatásában? Vagy a 70-es évekbeli retro hangulatban? Vagy a jó színészekben? Nyilván mindenben, jókor voltak jó helyen, és minden összejött. Cameron Crowe jól írta meg a történetet, aztán már nem volt nehéz megrendeznie. Megérdemelte az Oscar-díjat. Még úgy is, hogy tudjuk, az életben nem lesz minden történet ilyen happy end-végű. De nem ám, a Rock & Roll mélyvíz a javából!
Sisterhood on the bus Az a tény, hogy ez a sorozat nem örvend túl nagy népszerűségnek Magyarországon, mutatja, hogy témája olyan számunkra, mint a baseball, nem értünk hozzá. Nem értünk az amerikai elnökválasztási rendszerhez, és pláne nem értünk az ezt kísérő oknyomozó újságíráshoz. A sorozat négy nő történetén keresztül mutatja be számunkra, miként zajlik az előválasztási kampány. Az újságírók a demokraták elnökjelöltjeit kísérik végig az államokon, Ohiótól Washingtonig, hogy kiderüljön, melyik jelölt élvezi az emberek bizalmát, kitől várható, hogy a legtöbb szavazatot kapja majd az országos választásokon. A négy nő nagyon különböző: Sadie a helyét kereső feminista szingli; Grace a kapcsolatokkal bíró öreg róka... több»
Clint Eastwood úgy tűnik, tele volt frusztrációval a film forgatásakor, és beleírta minden bánatát a forgatókönyvbe. Valószínűleg kedve volt Afrikában vadászni, így hát el is utazott oda... egy film a világ legfeleslegesebb nyavalygásairól.
70 Örökké (1989)