A Fehér árnyék Alias történetét meséli el, egy fekete-afrikai albínó fiúét, akinek menekülnie kell üldözői elől. Sokan ugyanis varázserőt tulajdonítanak az albinók szerveinek, legértékesebbnek a szívet tartva. Apja halála után az édesanyja a fővárosba küldi, abban a reményben, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. Itt a nagybátyjának dolgozik, aki piti üzletekből tartja fent magát. Lassan a városban is elfogy körülötte a levegő, magára marad a számára ismeretlen környezetben, amelyről kiderül, hogy ugyanolyan farkastörvények szerint működik, mint a vadon.
KRITIKA
Egy afrikai fiú élete akinek mostoha sors jutott. Jó volt átélni éltetét! Szuper!
em messze a szélsőséges iszlamisták felügyelete alatt tartott ősi mali várostól, Timbuktutól, az állattenyésztő Kidane békésen él a homokdűnék között a családjával. Eközben a városban az emberek szenvednek, és tehetetlenek a dzsihádisták fenyegetéseivel, valamint vallási kontrolljával szemben. Minden tiltott számukra – a zene, a jókedv, a cigarettázás, de még a foci is. A nők jogfosztottá váltak, de méltósággal igyekeznek viselni a sorsukat. Az újonnan felállított, rögtönzött bíróságok nap mint nap egyre tragikusabb ítéleteket hoznak. Kidane és családja kimarad a városiak szenvedéseitől, ám egy figyelmetlenségből fakadó baleset után az ő sorsuk is megpecsételődik.
OSCAR-JELÖLÉS 2015
(Legjob... több»
történtek hetvenedik évfordulóján túl is számos okból kifolyólag időszerű elevenen tartanunk a holokausztról és Raoul Wallenbergről való beszédet… Filmünk igyekszik megrajzolni a hősiesség pillanatai előtti Raoul Wallenberget. A korán árvaságra jutott gyermeket, aki az egyik legtehetősebb svéd család sarjaként a polgári világban sosem tudott érvényesülni. Megismerhetjük azt a korszakát Európának és Magyarországnak, mely a II. világháborúhoz vezetett. A férfit, aki az események furcsa összjátéka folytán egy magyar zsidónál kapott állást, s került elszakíthatatlan, életre szóló kapcsolatba a zsidósággal.
Szomorú történetet ábrázol másik oldalról megközelítve! Hatalmas dicséret!
Arról, hogy egyszer csak el tud tűnni a határ jó és rossz között. És arról, hogy mégis csak ott van. A szerelem nem múlik el!Jól ábrázolja a film az érzelmeket! Szuper!
Charlotte és Caroline egy arisztokrata családból származó testvérpár. Mindketten szerelembe esnek a kétes hírnevű íróval, Friedrich Schillerrel. Bár a körülöttük lévők elítélik a különös kapcsolatot, a nővérek nem törődnek velük. A történet az ő szerelmi háromszögüket követi nyomon. Kimagasló teljesítmény! Szuper film!
Keira Knightley egyre többet tesz azért, hogy az elérhetetlen és kissé rideg nő skatulyájából átkerüljön a kedves, vicces és megközelíthető csajok közé. A Későnérők egy újabb lépés ebbe az irányba.
A filmben Edward Hopper tizenhárom festménye elevenedik meg, a festményekből kibomló jelenetekben pedig egy elbűvölő hölgy történetét láthatjuk. Shirley vonzó, karizmatikus és emancipált színésznő, az ő személyes élményein keresztül Amerika történelmének egy különleges korszakába pillanthatunk be. Nekem tetszett! Szuper film!
57 évvel később egy mentőhajó talál rá Ripleyre (Sigourney Weaver), akinek az utolsó pillanatba sikerült megmenekülnie. Hazaérkezvén megtudja, hogy annak idején egy emberi kolóniát telepítettek arra a bolygóra, ahol megtámadta őket az ismeretlen szörnyeteg. Miután a földi kutatóbázis minden kapcsolatot elveszített az odatelepített emberekkel, Ripley-t egy sereg felfegyverzett harcos kíséretében visszaküldik a távoli bolygóra, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljanak a félelmetes idegennel és megmentsék a túlélőket. De a landolás után nem sokkal elszabadul a pokol.
75 Vadon (2014)