A világvége után Bevallom, soha nem játszottam a játékokkal, ezért némi előképzettség gyanánt jó néhány beharangozót és a Fallout világát ismertető fejtágítót néztem meg az egyik videómegosztón. Szóval nagyjából már tudtam, mire számíthatok, de ez a sorozat még így is minden várakozásomat felülmúlta. A történet szerint az atombombák bevetése sivárrá és kiégetté tették a földet, pusztulásba taszítva az emberiséget. A tehetősebbek a radioaktivitás és a mutánsok elől hatalmas bunkerekbe menekülve próbálnak meg túlélni. A széria 3 hőst követ felváltva: a 33-as bunkerben nevelkedett, az elején még igencsak naiv és kissé félszeg lányt, a Testvériség kiképzőtáborában felnevelkedő segédet, Maximust, és a sugárzás k... több»
Az elárult nők három korszaka A három hölgy főszereplő egy ugyanazon házban él, de különböző évtizedekben teszik ezt. Időrendben az elsőnek egy életcélja van: jó feleségnek és jó háziasszonynak lenni. Férje nagyon tiszteli őt, de kiderül azért egy-két turpisság róla. A második hölgy már nem annyira házias, de mindig tökéletes megjelenésű, nem egy otthon ülő típus, a drága partikat inkább részesíti előnyben. A harmadik pedig napjainkban elismert ügyvédként tartja el férjét, amúgy pedig egy ideje nyílt kapcsolatban élve egy barátnővel egészíti ki szexuális életét. Az alapfelütés ígéretesnek tűnt, és a pontozás alapján tettem egy próbát vele, de csak mérsékelt tetszést aratott. A sorozatban nagyon jó a díszletezés, és a kos... több»
Színészi gyilkos vagy gyilkos színész? Nos lehet, hogy nem leszek népszerű, de ez a sorozat se nem pörgős vagy látványos, se nem elég érdekes a története számomra, a főhőst pedig egyáltalán nem sikerült megkedvelnem. Barry egy nyomorult figura, aki leszerelt katona, és aki nem igazán tud mit kezdeni magával, ezért is szervezik be a bérgyilkosbizniszbe. Remek érzéke van a gyilkoláshoz, de érzi, nincs rendben az élete. Hátra akarja hagyni bűnös életét, és gyakorlatilag a semmiből színésszé válik, de ebben meg tehetségtelen. Ennek a két világnak a konfliktusát láthatjuk kibontakozni az 1. évadban. A szériában a morbid humor és a kegyetlen helyzetek váltogatják egymást, a vérre menő bérgyilkos meló és a sokszor röhejes színházi prób... több»
Germán barbárok versus római légionáriusok Germánia teutoburgi erdőségében a római légiók ellen harcoló barbárok rendkívül kegyetlen és véres csatájáig vezető rögös útját meséli el ez a hazánkban forgatott sorozat. Az operatőri munkában, a látványvilágban illetve a történetvezetésben visszaköszön néhány nagy sikerű széria, mint a Róma vagy épp a Spartacus. Ezzel nincs is semmi gond, viszont a szereplők története néha túlságosan is kiszínezett, a lassított felvételek az összecsapások alatt pedig nem túl szerencsésen megjelenítettek. A sorozat 6 része alatt a germánok küzdelmét afféle szabadságharcként mutatják be az alkotók, de akit érdekel a római történelem, és nem zavarja, hogy a széria meglehetősen meseszerű, annak érdemes lehet t... több»
Azért vannak határai Ebben az esetben inkább folytatásról van szó, és nem az eredeti történet újrafelmondásáról, Bár az alkotók kölcsönöztek történeti elemeket a mozifilmből, azért maradt egyediség is benne. A történet szerint egy átlagos, léha srác egyszer csak bevesz egy áttetsző tablettát, és attól kezdve 12 órán át agyának teljes kapacitását használva, a világ legokosabb emberévé válik, majd az FBI alkalmazásába állva, különleges ügyeket old meg. Azonban akad itt egy átívelő szál is, ezt pedig az a Bradley Cooper szolgáltatja, aki az eredeti Csúcshatás főszereplője volt. Ezúttal szenátorként tér vissza, aki újra szeretné választatni magát, és ehhez szüksége van főhősünkre. Ami igazán tetszett a sorozatban, ... több»
Csak rajongóknak Elődjei a méltán nagy sikerrel vetített filmek, korszakalkotó akciómozik lettek, így nem voltam biztos abban, hogy ennek a szériának van létjogosultsága, de mindenképp kíváncsivá tett. Nos a sorozat, mint ahogy az várható is volt, nem szakít az elődök hagyományaival, így alapjaiban és stílusában is közel áll a 80-as évekbeli filmekhez. Alapvetően epizodikus felépítésű akció-vígjáték, de azért drámát is szolgáltat. Rajongónak nosztalgiabomba lehet, amúgy nem igazán nyűgözött le, ezért sem tudok jobbat adni rá, mint 3 sárgácska csillagocskát.
85 Egy bogár élete (1998)