Filmkritikák

8.5/10
2021. 12. 23.
Utóbbit sugározza a főszereplőjének lénye is, akit alakítva a leginkább szépfiúszerepekből ismerős James Norton (Kisasszonyok, The Nevers) teljesen eltűnik az egyszerű északír melós karakterében, bámulatos alázattal és látszólagos eszköztelenséggel dolgozva a film céljaiért. több»
6.5/10
2021. 12. 23.
Nem lesz mindenkinek ínyére, és talán újranézni sem lehet majd sokszor, de a King’s Man – A kezdetek még mindig egy jól megrendezett, szórakoztató kavalkád, amiben bőven akadnak kreatív ötletek. Számos gyengesége ellenére már csak Ralph Fiennes alakítása miatt is érdemes megnézni. több»
6/10
2021. 12. 23.
Szépen mutatja a film kudarcát az utolsó, epilógusként szolgáló jelenet, és benne az Elemző karaktere: a még legtöbb újdonságot és eredeti gondolatot szállító, a sztori során végig még úgy-ahogy működő figura egy teljesen infantilis keménykedés alanya lesz, ahol jól megmondják neki, és jól szájba rúgják. több»
4/10
2021. 12. 16.
És természetesen az sem szolgálhat mentségül, hogy ez a bénázás magyar: a kicsik kétségtelenül nyitottabbak a felnőtteknél, ám ha a szülő abban a helyzetben van, hogy a Barbei nevezetű kínai hamisítvány helyett eredeti Barbie babával lepheti meg gyermekét, nyilvánvalóan az utóbbit választja.
több»
9/10
2021. 12. 16.
Nem Spielberg csinálta meg a West Side Storyban felvázolt témák zeneileg is modernizált újragondolását – az ugyanis az év másik gigamusicalje, az In the Heights – New York peremén –, de olyan lenyűgözően meséli újra a jól ismert sztorit, amire csak a legnagyobbak képesek. több»
6/10
2021. 12. 09.
Ebből pedig egy ötletes utazás lesz többek között az Aranypolgár, a 8 és 1/2, a Jules és Jim, a Kifulladásig, a Persona vagy Az öldöklő angyal világában, ötletesen megvalósítva – mintha Woody Allent úgy igazán ezek a részek érdekelték volna csak az egész filmből. Az így bejárt külső-belső út persze a végére szépen kikerekedik – hogy is ne kerekedne ki, ha valaki a 49. mozifilmjét rendezi. több»
4.5/10
2021. 12. 09.
Így időnként az lehet az érzésünk, hogy megérte megcsinálnia. Nem tart sokáig ez az állapot, ugyanakkor arra pont jó, hogy a tartósabb figyelmet, ha takarékon is, de életben tartsa – és tekintve, hogy Neesonról az ilyen szerepekben olykor nehéz eldönteni, hogy ő játszik, vagy a videójátékos avatárja, ez nem is annyira lebecsülendő teljesítmény. több»

85 Énekelj! 2  (2021)

5/10
2021. 12. 09.
Az Énekelj! egy szerethető, bűbájjal teleszórt jukebox musical volt, ez meg csak azért van, hogy legyen – hiába szólal meg benne számos menő popsláger, sokkal inkább úgy tűnik, mintha a film gonosza, a lelketlen farkas készítette volna, aki csak megjátssza, hogy érdekli bármi más az eladott jegyeken kívül. Pedig mi most is a koala szívét vártuk dobogni. több»
7/10
2021. 12. 02.
Benedict Andrews filmje ezt a megfigyelési és zaklatási korszakot szedi szét alaposan, de hogy ne kelljen nagyon gyűlölni a hatóságot, egy lelkiismeretes ügynök (Jack O’Connell) szempontját is beveti. Ez minimum érdekes alkotói döntés a fikcionalizálás terén, de azt nem veheti el senki a címszereplő Kristen Stewarttól, hogy alakítása több mint átütőre sikerült.

több»

52 Evolúció  (2021)

8/10
2021. 12. 02.
Mundruczónál viszont végig – és intellektuálisan is – izgalmas nézni ezt a birkózást, mert hamar egyértelművé válik: ez a film elsősorban arról szól, hogy a XXI. századra miként váltak kibogozhatatlanul kuszává az identitásaink – ez pedig mindannyiunkat egészen közelről érint. több»