Az évadzáró ugyan próbálja menteni a menthetőt, és tulajdonképpen sikerül is neki, de az egyértelmű, hogy egy sokkal erősebb befejezést tudtak volna összehozni, ha nem ez az ad-hoc jelleg árad az utolsó epizódból is, hanem a végkifejlet az előző 8-10 rész során megkapja azt az alapozást, amely igazán katartikussá tette volna. Így talán a legerősebb érzelmi töltet végül nem is a történetben van, hanem abban, hogy 8 év után meg kell válnunk a karaktertől és ettől a sorozattól. több»
Szívesen mondanám, hogy ez bőven kasza szintjén van, és aki most vetemedne arra, hogy belekezd, ne tegye, de (számomra) túlságosan is kecsegtető az új showrunner és írói stáb érkezése. Mert hátha most lesz valami ebből a sorozatból. több»
Mivel történelmi sorozatról beszélünk, így valamilyen szinten megvan kötve a készítők keze és olyan nagy meglepetéssel nem is szolgálhatnak (persze azoknak, aki tisztában vannak a történelemmel, esetleg a témában jobban elmélyülnek). Viszont, ha az igényességet, a szintet tartani tudja a Vikings, aki az elkövetkező évek üde színfoltja lesz. több»
Az első évad ismerkedésnek jó volt. Van karaktere, képes a nézőre hatni, igaz nem mindig pozitív értelemben. Néhány teljesen felesleges szál mellőzése és néhány fontosabb vonal még inkább kiemelése viszont minőségi változást és javulást hozna a második évadra. több»
Összességében egy jó sorozat született, Rebecca Hall és Ben miatt érdemes megnézni, az osztályon felüli színészi alakítások ellensúlyozzák a dramaturgiai hibákat. Csak azt a kis szüfrazsettet tudnám felejteni.. több»
Bár a finálé valamennyire rossz szájízt hagyott bennem, de ettől még mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy különleges és ízig-vérig európai szériát látni, zseniális rendezéssel, zenével és alakításokkal. több»
Annak ellenére hogy logikai bakikat már itt is találni, én nagy elánnal fogom rávetni magam a jövőhéten startoló második részre. Marilyn Manson Sweet Dreams-e pedig baromi jól funkcionál zárózeneként. több»
90 Dexter (2006)