...ez utóbbira kiváló példa volt tavaly ilyenkor a Kevin Hart nevével fémjelzett Pofázunk és végünk, így jogosan aggódtam, amikor idén egy újabb Kevin Hart-komédia került a műsorba. Legnagyobb meglepetésemre teljesen feleslegesen. több»
Legnehezebb dolga ennél a filmnél egy kritikusnak minden bizonnyal a besorolásával lesz, ugyanis alapvetően nem könnyű megmondani, Justin Benson alkotása valójában egy horror, fantasy, romantikus film, vagy éppen valami ezeket is egy teljesen új kategóriába emelő egyveleg. több»
A francba, a Conan! Sly egyik legnagyobb poénja a Tango & Cash-ből rendkívül találó volt, ha Arnie nem játssza el a barbárt, és nem lesz világsztár, Stallone egyedül uralhatta volna az akciófilmek trónját, így azonban maradt a mára már barátsággá szelídült hoszú vetélkedés a filmvásznon, a nézők legnagyobb örömére. több»
Dokumentumfilmek esetében sokkal gyakrabban kerül elő a "miről?" mint a "hogyan?" kérdése, és azt hiszem, mindannyian sokkal inkább a téma érdekessége alapján ítélünk meg egy ilyen alkotást. több»
Folytatást készíteni kifejezetten hálátlan feladat: hol azért nem működik a mű, mert túlságosan is szolgai módon jár elődje nyomdokaiban, hol pedig pont azért, mert túlságosan is messzire vándorolt a kitaposott útvonaltól. több»
78 Bérhaverok (2015)