Filmkritikák

7/10
2017. 10. 18.
z ilyen típusú alkotásokra szokás rásütni, hogy "korrekt iparosmunka", és itt talán annyiban nem passzol a definíció, hogy a filmnek láthatóan ennél azért komolyabb ambíciói is lennének, de nem futja többre egy konyhapszichologizálással egybekötött tisztességes borzongatásnál. Avagy a Gerald's Game sikeresen megtörte a King-adaptációk sormintáját: most nem is egy zseniális és nem is egy tűzre való darab született, hanem egy olyan, amely egyszeri megtekintésre minden további nélkül ajánlható.

7/10 több»
7/10
2017. 10. 18.
Mérleget vonva tehát a film egyértelműen egy zavaros massza, de az a fajta, ami csak mérleget vonva tűnik igazán annak: az első 80-90 percében még remekül működik, rengeteg szerethető momentummal, értékes gondolattal, és csak akkor kezd el kilógni a lóláb, amikor már vészesen közelítünk a konklúzió felé. Azaz tipikus esete annak, amikor valami nem sikerül, de a próbálkozást abszolút lehet értékelni.

7/10 több»
1/10
2017. 10. 18.
Nem arról van szó, hogy trehány lenne, mert az igyekezet az látszik, sokkal inkább a tehetségtelenségnek köszönhető az, hogy ez a történet ilyen formában nap világot láthatott.

1/10 több»
8/10
2017. 10. 18.
Az Atypical tehát egy komoly, őszinte, mégis kellemesen vicces és abszolút szerethető élmény. Bár szívesen láttam volna témáit alaposabban is körbejárva, mégsem gondolom, hogy jogosan kérhetnék számon rajta bármi olyat, amit ebbe a formátumba lehetetlen lett volna belepasszírozni. Márpedig amit ezek között a keretek között ki lehetett hozni az alapfelállásból, azt az Atypical maradéktalanul kihozta. több»
7/10
2017. 10. 18.
Lehet benne értékelni azt, hogy nem a szokásos romkom mederben halad, vagy hogy be mer vállalni egy kisebbségi főhőst (és nem csak azért, hogy ezzel teremtsen magának célközönséget), de így sem több egy kellemes, korrekt limonádénál - ennél az élménynél ugyanaezen a vonalon a Master of None százszor többet ad.

7/10 több»
8/10
2017. 10. 02.
És ettől igazán jó dokumentumfilm az American Anarchist: készre gyártott tanulságok helyett csak zavarba ejtő témafelvetései vannak, amelyek épp olyan megosztók, mint maga William Powell. több»
7/10
2017. 10. 02.
Egyszeri szórakozásra tökéletesen alkalmas tömegtermék, pont annyi Hellboy-hangulattal leöntve, hogy ne legyünk végzetesen csalódottak, de az a bizonyos plusz hiányzik belőle, ami miatt mély nyomokat hagyna bennünk ez a rész. több»
7/10
2017. 10. 02.
A Loving Vincent tehát egy látványos, szórakoztató alkotás, de világmegváltást történetben semmiképp sem szabad tőle várni. 7/10 több»
8/10
2017. 10. 02.
Bekuckózós hideg estéken nagyon jól meg tudja melengetni a kis lelkünket ez a fim még ennyi év után is.

8/10 több»
9.5/10
2017. 10. 02.
Összességében az új Lowery- alkotás egy gyönyörű, fájdalmas óda a szerelemhez; a (főként hiábavaló) lét szörnyűségéhez és elviselhetetlen fájdalmához; valamint a halálhoz, amely ezúttal nemcsak a túlélőt, hanem a halottat is kínozza. A zseniális kivitelezés, a lehengerlő színészi alakítások, a magával ragadó zene és a szívfacsaró történet napokig a nézővel marad; eleinte földhöz vágja, majd akarva-akaratlanul más szemmel láttatja vele a világot.

9,5/10 több»