Háromból a legjobb Az előző kettő részt is imádtam, és várható volt, hogy ez sem lesz rosszabb.
Nem kell ezt sokáig magyarázni, ez helyén van rendesen. Nem csalódtam.
Bízom a negyedik részben, bár nem látok folytatást a történetben sajnos.
Megkésve Szinte majdnem pontosan 2 évvel a megjelenés után ebben a világ járványos időszakban keresgéltünk valami nézhető filmet és megtaláltuk ezt a remek művet.
Sosem voltam Lara Croft rajongó. de szuper alakítás volt, izgalmas forgatókönyvvel.
Nekünk nagyon bejött!
Izgalmas előzetes! Az előzetes nagyon felkeltette az érdeklődésemet a film iránt. Abszolút nem volt felesleges idő töltés, nekem nagyon tetszett elejétől a végéig. Úgy jó ahogy van! Simán nézhető kategória.
Többet vártam. Körülöttem sokan beszélték, hogy ha van időnk ezt a filmet mindenképpen nézzük meg, mert zseniálisra sikeredett. Megnéztük!
Nem csak vígjáték körül forog velem a világ ezért bátran kezdtünk bele, hogy biztosan jó lesz ez is. Színészi alakításokat el kell ismerni tényleg jól sikerültek, de maga a történet meg úgy az egész nekünk annyira nem jött át, mint kellett volna.
Végig szenvedtük nagy nehezen, de felesleges 2 órának érzem az életünkből.
68 Támadás a Fehér Ház ellen 3.: A védangyal bukása (2019)
Az előző kettő részt is imádtam, és várható volt, hogy ez sem lesz rosszabb. Nem kell ezt sokáig magyarázni, ez helyén van rendesen. Nem csalódtam. Bízom a negyedik részben, bár nem látok folytatást a történetben sajnos.