Értékelések (195)

2023. 08. 21.

68 Az utas  (2023)

2023. 08. 19.
Egy ideig bírtam,
aztán már felcseszte az agyamat, annyira idegesített. Amerikába minden barmot összefúj a szél.

67 Cut Bank  (2014)

2023. 08. 19.
Egy kicsit lassan bontamozik ki.
Jól felépített. Kicsit coheni a sztori. Na persze nem kell várnunk egy Fargót, vagy egy Nem vénnek való vidéket.
2023. 08. 17.
Mit is mondhatnék? Csak ajánlani tudom ezt a mozit.
Sokáig meggyőződésem volt, hogy a németek csak rosszak lehetnek. Persze évtizedek óta túl vagyok már e hamis dogmán. A német civilből lett katona ugyanúgy nem érezhette jól magát a háborúban elszakítva a családjától, mint a francia, holland, lengyel, vagy akár magyar. Ha csak nem volt valamilyen rendellenes agyi elváltozása. Ez a film megmutatta, hogy nyelvtől függetlenül akár barátok is lehetnénk, főleg, ha a körülmények azt kívánják. Arany János szavai zsonganak egyfolytában a fejemben: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Embernek lenni mindég, minden körülményben.” Azt hiszem, ennél többet senki nem érhet el élete folyamán.

57 Mojave  (2015)

2023. 08. 16.
A szimpátia legkisebb érzését sem váltotta ki belőlem a „főhős” sorsa. Önelégült, öntelt, arrogáns f*sz. Azt kapod, amit érdemelsz. Mi egy vontatott, unalmas thrillernek nevezett tákolmányt kaptunk.
2023. 08. 15.
Végig feszült,sőt néhol idegesítő is. Fokozatosan adagolt a feszültséggel a végkifejlet keménnyé válik.

51 Diablo  (2015)

2023. 08. 15.
Gyönyörű természeti képek, vontatott cselekmény. Az utolsó fél órában váratlan fordulat. Egyszer nézhető.

63 BeSZERvezve  (2015)

2023. 08. 15.
Ezt meg miért forgatták le?
Inkább tanulj meg horgolni! Hasznosabban eltöltött másfél óra, mint a filmre áldozott idő.
2023. 08. 15.
Valójában szóra sem érdemes.
Annyira szánalmas, hogy egy kérdés foglalkoztatott csak végig: Miért adta a nevét Sam Neill ehhez a másfél óra unalomhoz?
2023. 08. 15.
Csak a whiskey-t és a csirkét értékelném
Kentuckyban. No meg most már ezt a sorozatot. Persze semmi pénzért nem élnék ott. Remek képet láthatunk a sorozaton keresztül az ott élő emberek világából. Folyamatos a pörgés a filmben. A hatodik évad lezárása is remekül sikerült. Mindenkinek ajánlani tudom. Személy szerint a negatív főszereplő karaktere tett a sorozat függőjévé.
2023. 08. 05.
Remélem, legalább a rendező tudta, mit szeretne elmondani.
Ekkora művészien megfogalmazott érthetetlen sz*rt.
2023. 07. 30.
Méltó megfilmesítése Dumas klasszikusának.
Remek szereplőválogatás. A York-féle feldolgozás óta ez az első említésre méltó változat. Igaz, a sztorin nem csavartak semmit. Sajnos a következő részre kénytelenek leszünk várni másfél évet.

62 Gyilkos Joe  (2011)

2023. 07. 26.
Rendesen megborult az alkotók elméje.
A forgatókönyvíró szexuális élete teljesen beteg lehet. A film morbid, idegesítő. Megnéztem, de többet nem fogom.

90 A mackó  (2022)

2023. 07. 21.
Végre valódi szakmai képsorok.
Ez a sorozat nagyon jól bemutatja, milyen kihívásokkal kell megküzdenie egy étteremnek, és a valódi értelemben vett SZAKÁCSOKNAK. Aki vendéglátós, átéli minden részét mindkét évadnak. Szerencsére nem magukat gasztrobloggernek kikiáltó bohócok majomkodásait láthatjuk, és nem is az elcsépelt szakács valóságshow-k idegesítő attrakcióit. Nálam ez a sorozat csillagos ötös.
2023. 07. 10.
Nézhetetlen
Értékelhetetlen. Hihetetlen, hogy Pierce Brosnan ilyen gagyi filmben szerepet vállal. Adtam egy esélyt a filmnek, mert nem szerepel benne Adam Sandler. Nem kellett volna.

74 Bajnokok  (2023)

2023. 06. 27.
Két pontos kosár, nem csont nélkül
Eddig még nem láttam az eredetit, így nem tudom, a spanyol produkcióból mennyit vettek át az amerikaiak. Egy kellemes esti kikapcsolódás volt a film. Jó volt Harrelsont végre nem egy erőszakos szerepben látni. A poénok ugyan sokszor el voltak már puffogtatva,de hát ez nem először fordul elő egy amerikai másolásban. Aki túl tud lépni a kliséken, jól fog szórakozni.
2023. 06. 26.
Te mit tennél?
Képes lennél megölni valakit, azért, mert kéri, és nem azért, mert a legjobb barátaid egyike? Szörnyű dilemma, mely csodálatos szívfacsaró történetbe van ágyazva. A mozi után sokáig nem tudsz napirendre térni majd a kérdés felett. Kihagyhatatlan film. Az egyik betétdalát Cumberbatch énekli. Kiderül, hogy énekesként sem utolsó.
2023. 06. 25.
Gasztro?
Nagyjából sejtem, kinek készülnek az ilyen bugyuta filmek. Nekem nem, az biztos. Azért kezdtem bele, mert vendéglátósként valami szakmai újdonságra voltam kíváncsi. Megérdemeltem. Azt nem az ilyen tákolmányokban kell keresni. Napjaink szörnyű rákfenéiről szól, a gasztrobloggereknek nevezett influenszerekről. A hideg ráz ki az ilyen típusú emberektől, és azoktól is, akik követik őket. Akik ebbe a halmazba tartoznak, azoknak jó szórakozást, a filmrajongóknak pedig egy rendes mozit kívánok.
2023. 06. 24.
Lyézusom
Nem könnyű a hitélettel kapcsolatos vígjátékot alkotni. A franciák megpróbálták. Nem jött össze. Többet vártam ettől a filmtől. Erőlködés és ezerszer eljátszott „poénok”. Sajnos nem kacagtam át a másfél órát, ellenben elkezdtem imádkozni az Úrhoz, hogy soha többé ne próbálkozzanak hasonló alkotással.
2023. 06. 21.
Etalon
Ha vígjátékra gondolunk, erre az alkotásra kell gondolnunk. Számtalanszor látta már a család. Amikor borús a hangulat, ez a mozi az, ami megtalálja nekünk a vidám kiutat a nyomasztó gondokból. A szereplőgárda minden tagja bravúrosan alakít. Minden egyet mondat a filmből örök szállóigévé változik. Egyszerűen tökéletes. Az ötcsillagos film.