Nagyon más, mint a klasszikus Csillagok háborúja. Semmiképpen sem mondanám nosztalgikusnak, ami nekem kifejezetten tetszett, de lehet, hogy mást elriasztana.
Rossz írás, rossz animáció, rossz animációs stílus, rossz hangok, rossz rendezés, rossz akció, rossz komédia és rossz zene. Igazi meló volt végignézni az összes epizódot, még akkor is, ha olyan rövidek voltak.
Jó kis régivágású kémtörténet a múltból. Egy dolog zavart, hogy felesleges volt 10 részre széthúzni, elég lett volna kevesebb és kihagyni az unalmas részeket.
Egész jól indult, volt egyfajta folyamatos feszültségépítés..... aztán egy nagy semmi lett belőle. Mint amikor nagyon kell tüsszenteni, de végül nem lesz belőle semmi. Megvan az a csalódás? Na olyan ez a film.
Egy nagyon kellemes film, szerintem annak idején az egyik legjobb svéd produkció volt, amit láttam. A párbeszédek néha klisések, de túltettem magam rajta gyorsan.
Olyan témákat dolgozott fel, amelyekről beszélni kell és oldani kell, erről nem nyitok vitát. De a forgatókönyv nekem valahogy nem jött be, tele volt klisékkel és kínos elemekkel.
Két fiatal felkavaró története, akik a bűnözést választják életútjuknak. A legjobb az egészben, hogy nem teszik romantikussá a sztorit, a brutális valóságot mutatja be a film.
Nem bántam meg, hogy megnéztem. Úgy érzem, manapság a filmek jellemzője, hogy tele vannak felesleges marhaságokkal. Itt nem így éreztem. Élveztem minden pillanatát és nem éreztem feleslegesnek, ezen kívül a béke érzését is közvetítette felém. Kedvem is támadt utána egy kis természetjáráshoz.
Hááát, a legtöbb animációs filmet többször is meg szoktam nézni, ennél azonban nem érzek késztetést a repetázásra. Nem rossz, de nem éreztem azt az átütő érzést, amit vártam.
A Pixar ismét óriásit alkotott, és egy fantasztikus kalandra hívja a nézőket. A történet végét egyszerre éreztem keménynek és meghatónak, pedig valahol sejthető volt, hogy ez lesz a befejezés. A humor végig nagyon diszkrét, de még így is nagyon szórakoztató a film, nem mellesleg rengeteg tanulsággal szolgál.
Azt hiszem, ennyire jól még sosem ötvözték a sci-fik, a romantikus filmek és a vígjátékok műfaját. Max Barbakow filmjét még sokat fogom emlegetni, az egyszer biztos, és a lehető legjobb szívvel merem ajánlani. Ez az a film, amivel nem foghatsz mellé! Csillagos ötös.
Rendben van a történet, a stílus, az animáció, meg úgy minden - olyan jó, hogy a Pixaron és a Disney-n túl is van élet. Nagyon kellemes élmény volt megnézni ezt a rajzfilmet, úgyhogy animációrajongóknak melegen tudom ajánlani!
81 Andor (2022)