Annyira nem kedveltem meg a sorozatot mint a legtöbben akik megnézik . Kellett bő két évad mire hozzá szoktam a stílusához de a végére egész jó lett.
Azzal viszont nem tudok egyet érteni ,hogy sokan a Breaking Bad-el és Soprano-val említik egy lapon . Nekem ez attól kicsit messze van de megéri megnézni .
Két évad után úgy döntettem befejezem . Nem mondom rossz sorozatnak de nekem sajnos nem jött át . 1 hónapig néztem a két évadot és ilyenkor tudom ,hogy ha már eddig nem kedveltem meg akkor ez után sem fogom . Számomra volt egy két jó rész illetve jó pár poén azonban annyira nem fogott meg a sorozat mint az vártam / reméltem .
Fura élmény Érdekes egy sorozat volt számomra A Fehér Lótusz. A szokatlansága, ami igazán tetszett, ahogy vezetve van a történet, és emellé sikerült remek hangulatot teremteni és egész jó színészeket összeválogatni. Nem mondom, hogy eldobtam az agyam tőle, de érdekes volt, és örülök, hogy megnéztem.
Pozitív csalódás A másik két sorozat (Negan és Daryl) után egy kicsit elbizonytalanodtam, azok annyira nem jöttek be, de azt kell mondjam, ez a sorozat jobb lett. Lehet, sokat befolyásol nálam, hogy régen és most is szeretem Rick karakterét, és újra egy sorozatban látni jó érzés. Maga a történet szerintem egy kicsit sablonos, és nagyban hasonlít az előző kettőre, de azoktól jobban kimunkáltabb, és érdekesebb számomra. Mintha ebbe több időt, energiát és pénzt öltek volna bele.
Most fejeztem be a sorozatot kicsit több mint két hónap alatt. Ez volt eddig a leghosszabb sorozat, amit egyben néztem meg (101 óra). Maga a sorozat szerintem jó és érdekes. Karakterek is színesek és egyediek. Azt hozzá kell tenni, hogy a sorozat vége felé már kicsit elfogyott az ötlet az írók részéről, de nem mondanám azt sem rossznak. Kicsit olyan érzésem van, hogy maga a sorozat szórakoztató és szerethető, de egy kicsit kétdimenziós. Ha a kedvenc sorozataim veszem alapul (Breaking Bad, House of Cards, The Sopranos, The Wire), azoktól messze van, de persze teljesen másról is szól. Szóval aki kicsit könnyedebb, szórakoztatóbb, de mégis szerethető sorozatra és karakterekre vágyik, annak tu... több»
Not bad A hype miatt néztem meg, és bár nem nagyon szeretem az egy évados sorozatokat, mivel nem alakul ki a kötődés köztem és a sorozat között, de amit egy évad alatt kaptam történetben és látványban, az nekem elég volt. Annyira nem fogott meg, hogy újranézzem, de számomra, ha nem is nagyon jó, de jó volt.
Egy korszak vége Mindig jó visszagondolni a Walking Dead első 4-5 évadára, azok szinte hibátlanok. Számomra a törést talán Rick kiírása jelentette, és az utána következő évadok. Ennek ellenére örök kedvenc marad, de számomra bántóan rossz volt a 10-11. évad.
A sok pozitív kritika miatt kerestem egy rövidebb sorozatot, amikor jött velem szembe a Gyilkos a házban. Érdekes volt számomra a sorozat, főleg a krimi-vígjáték miatt, de összességében tetszett. Az első évad kicsit nehezen indult be nálam, de elment egynek, viszont a második sokkal jobban tetszett, az kifejezetten jó volt.
Sajnos nálam kifulladt. 4 évad és 6 rész után döntöttem el, hogy abbahagyom. Számomra nézhető volt a sorozat, és voltak benne érdekes részek, de összességében nem fogtak meg a karakterek, se a történet és egy kicsit unalmassá vált az évad, ezért is hagyom abba. Nem látom értelmét még 4 évadnak. Lehet, csak én vagyok így vele, de 4 évad után már monoton lett az egész. A gyilkossági ügyek pedig egy idő után nekem már nem voltak érdekesek. Rossz sorozatnak nem mondanám semmiképp, csak nekem már nincs energiám tovább nézni.
Say my name Nagyon sajnálom, hogy csak harmadjára néztem végig a sorozatot. Először 2 rész után, másodszor pedig 1. évad után hagytam abba, mivel nem voltam kitartó. Pár hete vettem elő, mert kedvet kaptam hozzá, és nem bántam meg. 2 héten belül ledaráltam a sorozatot, és hihetetlenül élveztem minden egyes percét. Számomra tökéletes volt a történet és a karakterek, és azok fejlődése. A befejezés is jó volt számomra, úgyhogy nálam nagyon magas polcon helyezkedik el ez a sorozat .
Nagyon sokszor láttam már, nemrég néztem újra, de számomra a TWD mellett örök kedvenc marad. Tudtam azonosulni a karakterekkel, folyamatosan érdekelt a történet, ami számomra kiemelkedő, hogy mennyire összetett és élvezhető. Személyes kedvenc az első és a negyedik évad. Illetve Rick Grimes mellett Michael Scofield kedvenc karakter lett.
86 Mr. Robot (2015)