Párszor láttam Ahogy öregszem, egyre több nosztalgikus filmet nézek meg újra. Ez a film is jól mutatja, hogy Willis szinte csak egyfajta szerepre volt alkalmas: az átlagos sérüléseket elszenvedő karakter megformálására. Emiatt mi, nézők nagyon könnyen tudunk hozzá alkalmazkodni, és ezért szeretjük a filmjeit. A film szerethető, a története pedig olyan kérdést boncolgat: megéri-e a halhatatlanság árát megfizetni, ha a tested törékeny marad?
Egy filozofikus estére Szeretnél elmélkedni a pápa gondolatairól, mindezt két rendkívüli színész játékával? Ez a film tökéletesen megmutatja az embert a pápai tisztség mögött.
Miről is szól a hit "Én tudom, milyen létezni a világ bizonyosságai között." Egyszerűen zseniális. A karakterek hozták, amit kell, sőt, amit simán elvárhatunk egy ilyen történettől, a föld legnagyobb vallási felekezetének vezetőitől. Ami miatt 4-es: kissé zavart az, hogy a médiára és titkokra hivatkozva folyton változtatták a véleményüket. Például egy 30 éve eltitkolt gyerek egy pápajelölt püspök múltjában nagyobb súlyú volt, mint egy másik pápajelölt neme.
Amilyen Amilyen bugyuta előzetese volt, olyan szinten kellemes csalódás a film. A színészeknek jól állt a szerep. A történet kőegyszerű, és a végére még némi mondanivalója is lett. Tökéletes családi szórakozás.
Tökéletes Nagyon pörgős akciót kapunk szokásos klisékkel és irritáló, agyzsibbasztó szereplőkkel. Korunk veszélyeire hívja fel a figyelmet, mint például a bulidrogos emberkereskedelem és a kiterjedt bűnözői hálózatok. Jellemzően a film kicsit olyan, mintha az "Elrabolva" utóérzetem lett volna a nézése közben. Mondjuk a végső harc igazi cuppogós csemege a '90-es évek lövöldözős filmjei kedvelőinek.
Vitathatatlan A színészek nagyon jók. De lehet, hogy én vagyok túl sok gonosz között. Lehet, velem van baj, mert ez egy rosszabb napom. Annyi rengeteg tragédiát, drámát látok, hallok, hogy erre a filmre a hype alapján alig voltam kíváncsi. Aztán csak megnéztem: egy számomra átlagos történet egy fiúról, akinél elgurul a gyógyszer, aztán mikor rádöbben, mit tett, mindenki hibás, mindenki gonosz. A második részben elhangzik egy gondolat: "megint nem az áldozatról szól". Azta, és igen, egy tucat sorozatgyilkos élt a világban, és amellett, hogy elvették a jövőjét az áldozataiknak, még ezek a szörnyek lettek a hősök. A színészgyerek olyan hitelesen adja a zakkantat, hogy ha a szülője lennék, nem igazán hinnék n... több»
Nem Nem Hófehérke, és nagyon nem szebb a mostohánál. Szerintem a tükör valamit félrenézett. Értem én, hogy a színes bőrű célközönségnek kell megfelelni, ám miért nem egy önálló történetet mesélnek el egy teljesen más címmel? Kicsit olyan érzésem van, mint az új Joker-filmekkel: egy karakter nevével akarnak bevételt, úgy, hogy maga a történet meg se közelíti az eredetit. Mindenesetre az IMDb-n már elérte az 1,7-es pontszámot.
Nem lett a kedvencem Borzasztóan emberi, ahogy ösztönlénnyé válik az ember egy igazi méltatlan vezetés alatt. Jól megmutatja, milyen alacsony tudatszinten mozog az emberiség. Lényegtelen, milyen ország, mivel szerintem a Földön bárhol játszódhatna.
84 Red (2010)