balazsrecs

Nem szerettette meg velem a horoszkópokat
Egyetlen ok sincs arra, hogy az Úr 2024. évében ilyen "horror" "film" elkészüljön. Milyen stúdió az, amely ilyen kaliberű hulladék szennyre nemhogy kiad egy összeget, hanem milliós támogatást nyújt létrejötte érdekében? A halálkártya létezése maga egy morális kudarc, az alkotók mindegyike remélem a film premierje óta szégyenben tölti napjait. A karakterek silányak és olyan összetettek, mint amilyeneket egy másodikos kisiskolás alkot az iskolai történetíró versenyre. A színészet néhanapján még nézhető is, ám az elvétve elszórt egy-két kompetens előadó képtelen életet lehelni ebbe az intellektuálisan csődöt mondott moslékba. A lények dizájnja (jelmezek és smink terén) messze a fénypontja a fil... több»

4,5/5
Nehéz ezt a filmet nem összehasonlítani az idén korábban kapott Exit 8 című filmmel. A Backrooms szintén az utóbbi években a közösségi médián egyre nagyobb népszerűségnek örvendő 'liminal spaces' típusú horrort mutat be, azaz olyan helyeket és tereket, melyek látszólag végtelenek, mutálódnak, örökké formálódnak, egyfajta dimenziókon kívüli labirintust alkotva. Kane Parsons filmje számomra Mark Z. Danielewski House of Leaves című könyve és Alex Garland Expedíció című filmjének ötvözeteként hat. A díszletezése a filmnek fenomenális, a néző átérzi a karakterek kilátástalanságát; erre nagyban rásegít a visszatérő kézikamerás elem, a minduntalan fel-felbukkanó 'found footage' motívum. Ez természe... több»

Pszichológiai horror a javából
Ódákat tudnék zengeni erről a filmről. Követtem hébe-hóba a rendező munkásságát, és láttam a filmet megelőzően jópár kisfilmjét, ám szerintem az első egészestés darabja eddig messze a legerősebb. A YouTube-on is elérhető "The Chair" című kisfilmje az, amely hangulatában és filmtechnikai megoldásában leginkább tükrözi a Megszállottságot. Abban is olyan ütemben váltották egymást a különböző hangulatok (humor, dráma, horror stb.), mint a Nikkit megtestesítő színésznő játéka, amely egyszerűen parádés, igazi diadalmenet. A film pszichológiai horror a javából, a lezárása pedig olyan depresszív, hogy minél jobban belegondol az ember, annál inkább elborzad a szereplők által elszenvedett kínok miatt... több»

3,5/5
Ez a film túlságosan sablonszerű egy magas értékeléshez, ám amit jól csinál, azt éppen túl jól csinálja egy alacsonyhoz. A múmia egy standard horror-toposzt feldolgozó film, mely csak a második felvonás vége felé válik egyértelművé, és ez roppant szomorú, mivel az egyiptomi mitológia bőséges táptalajául szolgál egy igazán rémisztő horrorfilmnek. Erről a filmről csak úgy árad Lee Cronin; a rendező neve már a címben is benne van, ezáltal jelezve, hogy az ő verziója nem tartozik a nagyobb Múmia-kánonhoz és különálló darabnak tekinthető, de aki látta az előző rendezését, a Gonosz Halott: Az ébredést, annak egyértelmű, hogy ki is volt a főkolompos a film mögött. Csomó egyezést és hasonlatosságot ... több»

Szomorú, hogy ezt a filmet nem értékelhetem pozitívabban. Az első saccperkábé 45 perce a filmnek egész egyszerűen parádés, szerintem sokkal jobbat tett volna neki, ha a szektás vonalon folytatja a mozgást, és nem hoz be egy átlagos természetfeletti vonulatot. A látványvilága a filmnek ráadásul egészen meseszép, képszerű, így még inkább fáj, hogy ennyire szerencsétlen történetet tudtak csak felhúzni a kamerák mögötti tehetségek képességeire. A lezárása a filmnek, bár valószínűleg egyfajta katarzis-érzés megidézése volt vélhetőlegesen a cél, szintén klisés és ezáltal nem kielégítő. Kár.

2,5/5
Sajnos egy Star Wars-filmhez képest egész középszerűre sikeredett. A film túlságosan biztonságosan játszik, nem lépi meg azokat a rizikókat, amelyek, bár megosztóak lehetnének, mégis adnának valami súlyt a történéseknek. A látványvilág természetesen pazar volt, de történetvezetési szempontból ez túlságosan egy House of Mouse-féle maximalista kapitalista film lett; inkább termék, semmint alkotás. Fájó, hogy a Star Wars, amely komoly rendszerkritikából gyökerezik, ilyen semmilyen maszlaggá romlott. A játékidő pedig szintén érthetetlen számomra; több ponton is véget érhetett volna a film, de csak ment tovább, egyértelműen azért, mert egy átlagos hosszúságú Mandalóri-epizódot nem lettek volna ké... több»

Damian McCarthy filmjeit eddig nem nagyon tudtam hova tenni, a Caveat bitang gyenge próbálkozás volt, az Oddity is számomra felejthetőre sikeredett, de a Hokum című alkotásával végre valami emlékezeteset tett le az asztalra. A rendezőnek immár igen kifinomult és felismerhető stílusa forrott ki. Egyedi megközelítése például a horrorvonal némileg háttérbe szorítása a cselekmény és a karakterközpontúság javára: ebben a filmben az Adam Scott által alakított főhős inkább találta magát egy szabadulószobában, semmint egy kísértetjárta, horrorisztikus helyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a film ne lenne ijesztő; McCarthy nagyon ügyesen ráérzett arra, hol és mikor kell eljátszani egy-egy jumpscar... több»

Számomra ez a film tökéletesen reprezentálta, milyen egy kompetensen elkészített B-horrorfilm. Technikailag trash? Igen, ez a film nem az a szenzációs, kliséktől mentes, minőségi darab, ami díjátadókon tarolni fog. De egy plázahorrornak, melynek célja nem más, mint a nézőre a frászt hozni, igenis elmegy, sőt. Van egy egysnittes jelenet a film közepe tájékán, ami mesterileg van megkoreografálva, illetve a horror forrása sem jumpscare-ekből ered, hanem egyfajta egzisztenciális szorongásból, ami számomra nagyon hatásos volt. Ezen kívül a kerékcserés és a Római vakációs jelenet szintén pazar volt. A filmnek bőven vannak hibái (klisék, olcsó jumpscare-ek, cselekménybeli bukták), de nekem túlságos... több»