/ dráma
A film egy siket nő, Ángela történetét meséli el, aki halló párjával, Héctorral a közös gyermeküket várja. A film mélyen belemerül Ángela anyasággal kapcsolatos félelmeibe és az identitásválságba, amelyet a halló világban való létezés okoz. A gyermek születése után Ángela és Héctor kapcsolatában feszültségek jelennek meg, különösen amikor kiderül, hogy a kislány halló. Ángela küzd azzal, hogy hogyan kapcsolódjon gyermekéhez, és hogyan találja meg helyét egy olyan társadalomban, amely nem igazán érti vagy támogatja őt.
A cukrászok a Harry Potter-filmek és díszletek által ihletett tortákat készítenek egy varázslatos versenyen, ahol megmutatják képességeiket és kreativitásukat.
Rick nemrégiben költözött be lányához és annak férjéhez, Jerryvel azonban enyhén szólva sem jönnek ki túl jól. Az alkoholproblémával küszküdő nagyapa azonban számos sötét titkot takargat, a garázsban pedig különös kütyüket fejleszt ki, többek között egy fegyvert, amellyel kaput lehet nyitni a végtelen dimenziókra, Rick pedig mindenhová magával viszi unokáját, Mortyt.
Rick egyre nagyobb kalamajkát okoztt a Föderáció számára, így rövidesen a hatóság is a nyomába ered.
Kígyók, sárkányok... semmi sem maradhat ki a negyedik évadból. Morty egy különös kritályra bukkan, amely úgy tűnik az univerzum teljes pusztulását hozhatja el.
Egy román hajléktalan öngyilkos lesz, miközben Orsolya (Tompa Eszter), egy magyar végrehajtó megpróbálja meggyőzni, hogy költözzön ki az engedély nélkül használt pincéből, amelyet egy készülő luxushotel miatt akarnak kiüríteni. A tragédia mélyen megrázza Orsolyát: bűntudattól gyötörve járja a várost, és újra meg újra elmeséli a történteket munkatársainak, barátainak, ismerőseinek. A gyakran abszurd, feszült beszélgetésekből egy olyan társadalom képe rajzolódik ki, ahol mindenki kétségbeesetten próbálja igazolni önmagát. Az Arany Medvével és két Ezüst Medvével elismert Radu Jude (Aferim!, Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban) a kortárs kelet-európai film egyik legeredetibb alkotója, aki most groteszk tragikomédiaként mutatja be Közép-Európa mai erkölcsi válságát.
Miután Elena örök álomra ítéltetik, Damon megtanul magányosan élni. Eközben Stefan egyre közelebb kerül Caroline-hoz, és Bonnie megtanulja irányítani újonnan felfedezett erőit. Lily megpróbálja megzabolázni fiait, Damont és Stefant, ám Damon eltökélt, hogy legyőzi őt.
Az 1960-as évek végén járunk. Eugenio egy fiatal ékszerész, aki beleszeret Conchitába, és együtt létrehoznak egy zenei duót. Amikor Conchita elhagyja a show-bizniszt, Eugenio karrierje felvirágzik, és Spanyolország egyik legfontosabb stand-up komikusa lesz.
John Doe és Quiet nagy kockázatot vállalnak, amikor részt vesznek egy veszélyes roncsderbi bajnokságon, amelyet egy titokzatos figura, Calypso, szervez. A verseny tétje hatalmas: a nyertesnek teljesítik egy kívánságát. Tizenhat másik versenyző mellett John és Quiet is harcolnak, mindannyiuk szeme előtt lebeg ott lebeg a cél. John Doe és Quiet amúgy is nehéz küldetése tovább bonyolódik, amikor John találkozik rég elveszett húgával, Dollface-szel.
Kövesse Jimmyt Fiona? Megmenekül Jimmy mostohaapja maffiózói elől? Vajon Franck túléli-e a súlyos májkárosodást? És mi lesz Ginger holttestének exhumációjával?
Ian és Mickey úgy döntenek, hogy kávézót nyitnak a környéken, bár a terveik nem túlságosan kiforrottak. Eközben Fiona megpróbál megbékélni a Sean iránt táplált érzéseivel, ez azonban nagyobb kihívásnak bizonyul, mint gondolta volna.
Gallagherék újabb téli szezonra készülnek Chicagóban. A változás nem könnyű a számukra, különösen, hogy újabb és újabb váratlan kihívásokkal szembesülnek.
Egy vándor lovag és egy éles nyelvű, titokzatos fiú járják a nyugtalan Westerost, ahol becsületbe, veszélybe és hatalmasságok ármánykodásaiba ütköznek. Ahogy részt vesznek a tornákon és egyre fenyegetőbb veszélyekkel találkoznak, szoros kapcsolatuk marad az egyetlen biztos pontjuk egy szakadék szélén álló királyságban.
/ dráma
Rue Bennett, frissen kikerülve az elvonóról, próbál értelmet találni létezésében. Összebarátkozik Jules Vaughnnal, egy transszexuális lánnyal, aki nemrég érkezett a városba szülei válása után. Nyomukban érkezik a sorozat többi szereplője, akik mind próbálják megtalálni helyüket a világban - Nate Jacobs, MAddy Perez, Chris McKay, Cassie Howard, Lexi Howard és Kat Hernandez. Felfedezik szexualitásukat, és próbálják megoldani a problémáikat, vagy legalábbis foglalkozni velük, és normálisan működni egyik napról a másikra.
/ dráma | musical | romantikus | vígjáték
Mrs. Bakshi négy lánya még hajadon, s az asszony elhatározza, hogy férjet szerez gyermekeinek. Lalitával azonban meggyűlik a baja, mivel a lány kijelenti, hogy csak szerelemből akar házasodni. Egy nap találkozik a jóképű és vagyonos Will Darcyval, akivel egymásba szeretnek. Természetesen a család hallani sem akar a kapcsolatról, de az idő fogaskerekei idővel megőrlik az előítéleteket.
/ dráma
Mariano De Santis elnöksége lassan véget ér. Hajthatatlan természete és túlságosan óvatos politikai hozzáállása miatt gúnyosan "Cemento armato"-nak, azaz vasbetonnak nevezik. Az elnöki palota hatalmas termeiben elmagányosodva gyászolja felesége elvesztését, miközben hip-hop zenét hallgat. Mielőtt visszatérne a civil életbe, De Santisnak bátor döntést kell hoznia: két elnöki kegyelemről és egy úttörő politikai törvényjavaslatról, amelyek meghatározzák majd az örökségét.
Nicholas és Isabel egymásnak vannak teremtve. De vajon honnan fogják ezt valaha is megtudni? Ahogy a szellemek, a sors és az igaz szerelem puszta ereje összehozza őket, úgy fenyegeti az azzal, hogy elszakadnak egymástól. Niall Williams bestseller regénye alapján.
/ dráma | romantikus
Tish és Fonny gyermekkoruk óta virágzó szerelmüket készülnek beteljesíteni. A boldog pár élete azonban felfordul, amikor Fonny-t letartóztatják egy bűnért, amit nem ő követett el. Az állapotos Tish és családja hisznek a férfi ártatlanságában, de vajon sikerül-e kihozniuk őt a rácsok mögül, hogy megvalósulhasson a happy end? Barry Jenkins, Oscar-díjas író és rendező legújabb filmjéből kiderül.
/ dráma | romantikus
A számító és könyörtelen playboy, Valmont és a boszorkányos Madame de Merteuil fogadást köt: egy éjszakát kell eltöltenie Valmontnak a házasságban élő Madame de Tourvel-lel. Ha a férfi sikerrel jár, akkor Merteuil ágya is megnyílik számára. Azonban, amikor sikerül végrehajtani a feladatot, Valmontnak, váratlan dolog történik...
/ dráma | életrajzi | történelmi
Ronald Reagen elnöki mandátuma hamarosan lejár, Amerika elnökválasztásra készül. A fiatalabb korosztály körében közkedvelt Gary Hart jó eséllyel indul a megmérettetésen a Demokrata Párt színeiben, de amikor fény derül a házasságtörésére, a média keselyűként csap le a hírre. Hart alatt meginog a talaj, a kompromittáló részletek ugyanis nemcsak a házasságát, hanem jövőbeli politikai pályáját és tekintélyét is alááshatják. A nagy leleplezés hosszú időre ráveti árnyékát az Egyesült Államok politikájára.
/ dráma
Oscar, a kilencéves, beszélni nem tudó fiú nehezen találja a helyét abban a kis halászvárosban, ahová nemrég költözött özvegy, sokat dolgozó édesanyjával, Evelynnnel. Egy elromlott filmes fényképezőgép révén váratlan barátság alakul ki Oscar és a jószívű műhelytulajdonos, Eric között.
/ dráma | romantikus | sportfilm
Daphne, egy távoli görög szigetről származó tinédzser dzsúdós, készen áll arra, hogy szárnyra keljen: követi mesterét, Jurit a nagyvárosba, majd onnan az olimpiai játékok felé. Juri az elmúlt években ismeretlen okokból távol maradt a dzsúdó világától, és most új kezdetet keres, miközben Daphne a gondtalan kamaszkorból a felnőttek kemény világába lép.
/ dráma
Egy fiatal, manipulatív fiú és egy magányos, érzelmileg kiszolgáltatott nő végzetes viszonya bontakozik ki, amely a kölcsönös vonzalomból fokozatosan hatalmi játszmává alakul, és tragédiába fordul; a történet egy valós bűnügyi esetből inspirálódik, és a remény, a szerelemvágy és a pusztító önáltatás sötét elegyét mutatja meg.
El Mariachi, a zenész egy új városban teszi próbára a szerencséjét. Azonban egy hírhedt bérgyilkos is megjelenik a színen. Mindketten fekete öltözéket viselnek, és egyforma gitárttok van náluk. Míg El Mariachi a féltve őrzött gitárját, addig a másik férfi a fegyvereit tartja benne.
Ruben teljesen a zenének és a koncerteknek szenteli az életét. A fiatal srác a barátnőjével közösen alapított zenekarban dobol, egy reggel azonban szinte teljesen elveszíti a hallását. Világa összeomlik, hiszen így oda minden, amiért addig élt, a gondolat pedig teljesen elfogathatatlan számára, hogy többé nem zenélhet. Egy olyan élet vár rá, amelyből köszöni, de nem kér, vonakova azonban felkeres egy kis közösséget, amelyet egy vietnami veterán vezet, aki megpróbálja elfogadtatni Rubennel új helyzetét. Darius Marder legújabb redezése, A metál csendje a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, közel 160 díjra jelölték, amelyek közül 80-at el is nyert. A kritikusok kiemelkedőnek találták a film főszerepét alakító Riz Ahmet színészi teljesítményét, amelyért Golden Globe-, Oscar- és BAFTAí-díj jelölést is kapott. A Metál csendjét hat kategóriában jelölte a filmakadémia az aranyszobrocskára, Riz Ahmed mellett pedig olyan további nevek kaptak helyet a szereplőgárdában, mint Mathieu Amalric, Olivia Cooke, Lauren Ridloff, Paul Raci, Tom Kemp, Chelsea Lee és Shaheem Sanchez.