/ családi
A 11 éves Julia és Martin szerepet cserélnek, ami érdekes módon szinte senkinek nem tűnik fel.
/ dráma
Fru Nielsen egyedül neveli autista fiát, Briant. Egy kisbolt mögötti lakásban tengetik mindennapjaikat. Egy nap Brian nagyon későn érkezik haza, másnap pedig egy szörnyű gyilkosságról hallani a hírekben, amely a közelükben történt.
Stockholm egyik postahivatalát egy igencsak merész tolvaj fosztja ki. A helyszínre elsőként Johansson és Jarnebring érkezik, akik kézbe veszik az ügyet, a szálak pedig rövidesen a hatóságok felsőbb köreihez vezetnek.
Bruno Beltrame professzor letargiába süllyedt, elveszítette az érdeklődését az írás iránt, az apatikus diákok tanáraként is elszürkült. Egy nap megjelenik nála az egyik diák anyja, és elmondja, hogy valójában a férfi az apja az ő tizenöt éves fiának. Az asszony most hat hónapra Afrikába utazik önkéntesként. Megkéri Brunót, hogy vigyázzon Lucára, míg távol lesz, ám nem szeretné, ha elmondaná neki, milyen kapcsolat is van közöttük. A lázadó kamasz fenekestül felforgatja a fásult, professzor apja életét.
Susumu Nokoshi egykor vezető pozícióban dolgozott egy pénzügyi vállalatnál, a 34 éves férfi mostanra azonban hajléktalanná vált. Hamarosan megismerkedik egy orvostanhallgatóval, aki pénzt ajánl neki, cserébe pedig azt kéri, vegyen részt alanyként a kísérleteiben. A kísérlet során egy műtétet hajtanak végre Susumun, amelynek következtében az egyik szemével képes belelátni az emberek sötét tudatalattijába.
Ismeretlenek érkeznek egy özvegyasszony, Halla farmjára dolgozni.
Miután a főnökük váratlanul meghal, két hivatalnok máris azon agyal, miként járhatnának minél jobban új felettesük kedvében.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Egy kisvárosi anyuka fantáziadús utazásra indul az emlékei között, miközben házasélete éles ellentétet mutat vad gyermekkorával.
Aldo Moro életének utolsó 55 napját feldolgozó történet, amelyet volt diákjai szemszögéből láthatunk.
Kenji Yamamoto édesapja kábítószer túladagolásban halt meg. A fiú élete teljesen reménytelenné vált, így a sors egy bűnbanda karmai közé sodorta őt, Kenji pedig a bandavezér személyében új apára talált, aki nem biztos, hogy a helyes utat mutatta meg neki.
/ dráma | életrajzi | történelmi
Egy fiatal színész Ferenc pápa élettörténetének nyomába ered, hogy jobban megismerhesse azt az embert, akit el akar majd játszani.
/ dokumentum | életrajzi | sportfilm
A dokumentumfilm Osaka karrierjét követi nyomon, aki 2019 augusztusában a U.S. Openen debütált, majd minden Grand Slamen részt vett. Láthatjuk, hogyan készül a 2020-as Tokiói olimpiára.
Vajon ki az, aki ragyog majd, és ki az, akinek mennie kell? Csodálatos átalakulások és lélegzetelállító művek feltörekvő művészek jóvoltából, akik azért versenyeznek, hogy Nagy-Britannia következő sminkes sztárjai legyenek.
/ dráma | fantasy | romantikus | vígjáték
A főszereplő születésnapja során elhalálozik. Kap egy második esélyt, hogy helyrehozza ballépéseit.
/ dráma | romantikus
Lina elköltözik, új munkát keres és új dolgokat próbál ki annak érdekében, hogy végre túltegye magát első szerelmén. A főszerepekben Nadia de Santiago és Álvaro Cervantes.
A törvényen kívüli Nat Love tudomására jut, hogy egykori ellenségét, Rufus Buckot szabadlábra helyezik. Nat egy percig sem vár, összeszedi a régi bandát, hogy Rufus nyomába eredjen, és hogy végre beteljesíthesse bosszúját. Útján elkíséri őt korábbi szerelme, Stagecoach Mary, Bill Pickett, aki mindig segítője volt, illetve fürge kezű Jim Beckwourth, aki korábban szintén Nat ellenségének számított. Rufus sem vár azonban tétlenül sorsára, ő maga is készülődni kezd, így maga mellé veszi a vadnyugat két legalattomosabb alakját, Trudy Smith-t és Cherokee Billt. A Jeymes Samuel rendezésében készülő A vadnyugat törvényei szerint páratlan kalandot és verhetetlen western hangulatot hoz. Főbb szerepeiben Idris Elba, Regina King, Zazie Beetz, Lakeith Stanfield, Delroy Lindo, Edi Gathegi, RJ Cyler és Jonathan Majors látható.
Margareth Thatcher egy élelmiszerboltos lányaként kezdte pályafutását, majd Anglia első női miniszterelnöke lett 1979-ben. Ehhez szembe kellett szállnia a zavaros politikai világgal és a szexista előítéletekkel, amelyek a konzervatív elitet jellemezték akkoriban.
Szenvedély. Hit. Árulás. Remény. A nyugatiak és az atomenergia problémás kapcsolatának feltárása az utóbbi 70 évben. Azoktól, akik elsőkézből tapasztalták.
Az Eltűnk személyek osztályának öt tagja a 17 éves Evi eltűnésének ügyében nyomoz. Keresés közben kiderítik, hogy a lánynak nehézkes kapcsolata volt a szüleivel, és az apa az első számú gyanúsított. Azonban a lány élete az eltűnése előtt bizarr fordulatot vett, több szexpartin is látták őt, és drága ajándékokat kapott egy titkos imádótól. Vajon Evi egy strici áldozata lett, vagy az apa rájött, mi történik a lányával, és elveszítette az önkontrollt?
/ romantikus | vígjáték
Egy frissen házasodott pár kénytelen külön élni munkájuk miatt, és megtapasztalják a távkapcsolat minden problémáját, botladozását és néha rendkívül humoros eseményeit.
A dokumentumfilmben megismerhetjük a Vörös-tenger csodálatos vízalatti tájait és a lenyűgöző fajokat, amelyek itt találtak otthont maguknak.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Marta és Arturo szakítottak. Marta most már Gabriele párja, aki féltékenységből nagy hibát követ el. Minden tönkremenni látszik, amikor váratlan hírek érkeznek - úgy tűnik, találtak egy donort Marta számára.
/ dokumentum | kaland
Apa és fia egy ötszáz mérföldes kenus utazásra vállalkozik a kanadai vadonon keresztül. Egy őszinte történet egy kalandos utazásról, és arról, mennyire fontos, hogy időt találjuk a másikra.
/ dokumentum | dráma
Egy utazás és egy átok története. Egy függőség, fogyatékosság és túlélés sztorija. Illetve szerelmi történet is.