10+1 legjobb horrorfilm elsőfilmes rendezőktől

Felfigyeltetek már arra, hogy hány, később ikonikussá vált rendező kezdte a pályáját egy horrorfilmmel? Listánkban most 10 olyan horrort gyűjtöttünk össze, melynek rendezője azonnal Hollywood ünnepelt sztárja lett.

Hogy miért nyúl egy elsőfilmes rendező épp a horror zsáneréhez, nem könnyű megválaszolni. Az azonban biztos, ahhoz, hogy valaki ünnepelt direktor legyen, nem szükséges művészfilmekkel vagy mély drámákkal kezdenie, ha tehetséges, azt bármilyen zsánerrel tudja bizonyítani, mint azt az alábbi lista is alátámassza. George A. RomeroDavid LynchSam Raimi, hogy csak néhány, mára legendássá vált direktort nevezzünk meg, akik mind horrorral indították be karrierjüket. De említhetnénk a fiatalabb generáció tagjai közül Jordan Peele-t (Tűnj el!), Ari Astert (Örökség) vagy Robert Eggerst (A boszorkány), akik az utóbbi évek legelmékezetesebb horrorjaival rukkoltak elő.

Nektek melyik a kedvencetek az alábbi rangsorról?   

#11

64 Halálod appja  (2019)

(17) (5)

horror | thriller

Netflix | Telekom TVGO | TV-ben (Moziverzum, csütörtök 01:33)

Az okostelefonok teljesen átszövik midnennapjainkat, egymás után jelennek meg a hasznosabbnál hasznosabb applikációk, a legújabb őrületnek azonban az az alkalmazás számít, amely... több»

#10

63 Az ajándék  (2015)

(46) (1)

dráma | misztikus | thriller

Netflix

Simon (Jason Bateman) és felesége (Rebecca Hall), Robyn megpróbálja helyreállítani zátonyra futott kapcsolatukat, azonban életükre komoly fenyegetést jelent a férfi egy régi... több»

#9

73 A boszorkány  (2015)

(40) (7)

horror | misztikus

HBO Max | SkyShowtime

New England, 1630: William és Katherine keresztény értékrend szerint neveli öt gyermekét a vadon szélén. Amikor újszülött fiuk rejtélyes körülmények között eltűnik, a... több»

#8

70 Örökség  (2018)

(43) (8)

dráma | horror | misztikus | thriller

Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony... több»

#7

70 A Babadook  (2014)

(22) (16)

dráma | horror

Hét év telt el a baleset óta, amelyben Amelia elveszítette a férjét, és amely során éppen a szülészetre tartottak, hogy világra az asszony világra hozza első közös... több»

#6

74 Csadoros vérszívó  (2014)

(3) (2)

dráma | horror

Az iráni vámpír-western egy szellemvárosban, Bad City-ben játszódik, ahol egy magányos vámpír lesi áldozatait a város szerencsétlenjei között...

#5

83 Radírfej  (1977)

(10) (13)

horror | kísérleti film

A Radírfejben Henry meglátogatja barátnője szüleit, ahol leendő anyósa szembesíti a ténnyel: a lány terhes, ezért össze kell házasodniuk. Henryt és kedvesít is egyre inkább... több»

#4

75 Evil Dead - Gonosz halott  (1981)

(25) (40)

horror

HBO Max

Egy eldugott, erdei faházban öt fiatal tervezi együtt tölteni a hétvégét. Megérkezésüket baljós ómenek kísérik. Rábukkannak egy régi hangfelvételre, amelyen egy öregember... több»

#3

horror | road movie

HBO Max

Sally és Franklin Hardesty barátaikkal együtt elindulnak, hogy felkeressék nagyapjuk sírját, amit a hírek szerint megbolygattak. Út közben különösebbnél különösebb dolgok... több»

#2

81 Tűnj el!  (2017)

(61) (23)

horror | misztikus | szatíra | thriller

SkyShowtime

Most, hogy Chris (Daniel Kaluuya, Sicario – A bérgyilkos) és a barátnője, Rose (Allison Williams, Csajok) elértek a kapcsolatukban ahhoz a ponthoz, hogy megismerjék egymás... több»

#1

horror

Barbarát egy éjszaka a temetőben megtámadja egy ismeretlen. Egy faházban húzza meg magát néhány más emberrel együtt, akikkel ugyanez történt. Nem sejtik, hogy nem egyszerű... több»