2021.10.11   olvasottság: 95025x   szerző: GGS   hozzászólások: 0
Saját lista készítése

Ahogy telnek az évek, változnak az emberek és nagy általánosságban változik az emberiség toleranciája, értékítélete és befogadóképessége is. Ez nagy vonalakban azt jelenti, hogy ami korábban tabunak számított, manapság már nem csak elfogadott, de sok esetben egyenesen divat is. És ez a filmek terén is ugyanúgy tetten érhető, mint mondjuk a ruhadivatban.

10 betiltott film, amit ma már mesterműnek neveznek

Rengeteg olyan filmet lehet találni, amelyeket a bemutatásuk idején nem értettek meg a nézők vagy egyszerűen csak félre értelmeztek. Sok olyan van, amelyek a premierjükkor olyat mutattak, amit korábban nem láthattak még a nézők és ez bizony sokszor sokkolta is a közönséget. Így nem meglepő, hogy e filmek közül rengeteg fekete listára került és akár éveket, évtizedeket ott is töltöttek, mire enyhült annyit a közvélemény, hogy újra be merték mutatni őket.

Most mutatunk tíz olyan filmet, amit a bemutatásuk után szinte azonnal tiltólistára tettek a hatóságok ilyen-olyan indokokkal. És nem csak a durvaság vezetett ide, voltak ennél sokkal-sokkal megdöbbentőbb indokok is.

#10

86 Brian élete  (1979)

(59) (36)

szatíra | vígjáték

Jézussal egy időben, alig egy istállóval arrébb még egy kisded született, Brian. A fiú a sors különös játékaként úgy nő fel és éli az életét – annak minden... több»

Amennyire zseinális szatírának tekintik manapság, annyira nehéz elhinni, hogy több országban is be volt tiltva korábban. Nagy-Britanniában például egészen 2008-ig tiltott volt pusztán azért, ahogy bibliai eseményeket kifigurázott.
#9

88 Az operaház fantomja  (1925)

(2) (46)

horror

Erik rettentően csúf arcú, ezért álcában jár. A Párizsi Operaház pincéjében lakik, és beleszeret az opera egyik énekesnőjébe, Christine Daaéba, akit Raoul már eljegyzett... több»

Az eredeti 1925-ös filmről van szó (mert többször is feldolgozták később), amelyet négy évre betiltottak annak idején. Az okrém egyszerű volt: a némafilm túl ijesztő volt, a nézők közt voltak, akik egyszerűen elájultak. ÉRdekesség, hogy sokak szemében máig ez a legjobb adaptációja a klasszikus történetnek.
#8

93 Apokalipszis most  (1979)

(27) (24)

dráma | háborús | road movie

A Vietnam újraegyesítéséért folyó háború során a saigoni CIA utasítja Willard kapitányt (Martin Sheen), hogy iktassa ki a megtébolyodott Kurtz ezredest (Marlon Brando), akire a... több»

Azt hihetnénk, hogy a háború kegyetlenségének nyers bemutatása miatt tiltották be ezt a filmtörténeti klasszikust, de tévednénk. Valójában azért tiltották be, mert a film háborúellenes üzenetet közvetít. Ez pedig nem igazán volt a bemutatása idején összhangban Dél-Korea vezetőségének nézeteivel...
#7

76 Evil Dead - Gonosz halott  (1981)

(17) (27)

horror

Egy eldugott, erdei faházban öt fiatal tervezi együtt tölteni a hétvégét. Megérkezésüket baljós ómenek kísérik. Rábukkannak egy régi hangfelvételre, amelyen egy öregember... több»

Az egyik legjobbnak tartott horrorklasszikus sem úszta meg tiltás nélkül. Sam Raimi filmje méltán szerepel a minden idők legdurvább és legbrutálisabb slasher filmjei listán, ami persze egyben azt is jelenti, hogy több országban a mai napig tiltólistán szerepel.
#6

60 Cannibal Holocaust  (1980)

(14) (20)

horror | kaland

1979-ben négy dokumentumfilmes eltűnt a Dél-Amerikai dzsungelben miközben filmet forgattak a kannibalizmusról? Hat hónappal késõbb a New York Egyetem és a Pan American Broadcasting... több»

Az egyik első áldokumentarista, talált kazettás horror, ami emberevő törzseket mutatott be. Olyannyira realisztikusra sikerült, hogy a rendezőt még le is tartóztatták miatta. A bírósági tárgyalásán már csak azért is nehéz volt tisztáznia magát, mert a színészekkel olyan szerződést kötött, miszerint a premier után egy évig nem mutatkozhattak nyilvánosan, hogy ne rontsák a film "realizmusát". És bár embereket tényleg nem öltek a filmben, állatokat igen, ezért máig számos országban be van tiltva vagy jobb esetben erősen cenzúrázva mutathatták be.  
#5

horror | road movie

Sally és Franklin Hardesty barátaikkal együtt elindulnak, hogy felkeressék nagyapjuk sírját, amit a hírek szerint megbolygattak. Út közben különösebbnél különösebb dolgok... több»

Egy újabb igazi horrorklasszikus, ami kiverte a biztosítékot az embereknél. A film 1974-es bemutatása óta több országban még mindig tiltólistán csücsül. Aki látta, annak nem nagyon kell magyarázni, hogy miért. Az egy dolog, hogy tiniket kínoznak és mészárolnak le benne, az meg egy másik, hogy utána az arcukból maszkot is készítenek, de a forgatáson tényleg rothadó állati tetemeket használtak...
#4

81 Túl a barátságon  (2005)

(42) (12)

dráma | romantikus

Netflix

Ennis Del Mar és Jack Twist először Joe Aguirre birtokán találkoznak, amikor mindkettőjük munkát keres. Először barátság, majd egy sokkal mélyebb kötődés is kialakul... több»

Manapság, amikor már mindent támadnak, amiben nincsenek megjelenítve a különböző nemi identitású és beállítottságú csoportok, nehéz elhinni, hogy egy 2006-ban megjelent filmet épp azért tiltanak be, mert abban két férfi igaz szerelmét mutatták be. Tény, hogy a premier előtt nem igazán reklámozták, hogy pontosan miről is fog szólni a film, így elég sokan voltak, akik jobb esetben csak megdöbbenve, rosszabb esetben felháborodva jöttek ki a mozikból.
#3

90 Kutyaszorítóban  (1992)

(40) (26)

dráma | krimi | thriller

Quentin Tarantino első nagyjátékfilmje limitált vetítéssorozatban digitálisan felújítva visszatér a mozikba, a klasszikus 1992-es szinkronnal és feliratos változatban is.  A... több»

Quentin Tarantino talán legfontosabb filmje volt, ami egy balul elsült gyémántrablás történetét meséli el. Igazi tarantinós mozi tele érdekes karakterekkel, csavaros sztorival és semmihez sem hasonlítható hangulattal. A filmet az Egyesült Királyságban be is tiltották a nyers erőszak ábrázolása miatt. Mivel DVD-n nem lehetett árusítani, két mozis premiert is kapott. A füllevágós jelenet különösen kiverte a biztosítékot egyeseknél.
#2

87 Az ördögűző  (1973)

(49) (38)

horror

A fiatal Regan testét megszállja az ördög. Édesanyja, Chris értetlenül áll a dolog előtt, és az orvosok segítségét kéri lánya gyógyításában, akik minden lehetséges... több»

Ha voltak eddig nagy horrorklasszikusok a listán, akkor ez a legnagyobb közülök. Kevés ennél meghatározóbb horrort lehet találni, mégis egészen a '90-es évek végéig rengeteg régióban be volt tiltva. Nem csoda, hiszen a késztésekor nem nagyon voltak még hasonló szinten hátborzongató, gusztusztalan és megrendítő filmek. Főleg nem egy kislány főszereplésével.
#1

93 Mechanikus narancs  (1971)

(14) (25)

dráma | krimi | politikai | sci-fi | szatíra

Alex fiatal, gondtalan és agresszív, ahogy társai is. Életük nem áll másból, mint mások terrorizálásából és az élvezetek hajszolásából, ám a fiú élete megváltozik,... több»

Stanley Kubrick egyik legerősebb filmje, amelyben egy jó dolgában mindenféle kegyetlen és gusztustalan bűntetteket végrehajtó bandát ismerhetünk meg. Végül feldobják egyik társukat, akit egy különleges kezelésnek vetnek alá, amitől megveti az agressziót. Ám ettől épp ő válik a korábbi bűncselekmények áldozatává. A film sokak szerint romantizálja az agressziót, és állítólag a bemutatója után több a film által ihletett bűncselekmény is történt. Ezért egészen a 2000-es évekig be volt tiltva Nagy-Britanniában.