Legújabb filmadatlapok
85 2013
/ dokumentum | sportfilm | történelmi
A dokumentumfilm azt vizsgálja, hogy az amerikai főiskolai sportok milliárd dolláros vállalkozássá váltak napjainkra azáltal, hogy fizetetlen sportolók által érik el az áhított sikert.
62 2013
/ vígjáték
Sergio és Dani épp egy kilátástalannak tűnő nyomozást folytatnak, miközben elgondolkodnak azon is, hogy életük talán teljesen kilátástalan.
92 2013
/ dráma
Branko (Branko Završan) eredeti szakmája szerint tanár, de elbúcsúzott a pályától, ugyanis nemzetközi kamionsofőrként hatszor annyi pénzt tud megkeresni, mint amennyit a horvát...
68 2013
A nyolcéves Srulik 1942-ben menekül el a varsói gettóból. Hogy egyedül is túlélje a háború borzalmait, előbb egy gyerekcsapathoz szegődik és az erdőben próbál boldogulni, majd...
53 2013
Eli Pettifog egy tinédzser zseni, akit mégsem vesznek fel a Harvardra. A fiú így kénytelen a Whittman Főiskolára menni, melyet ki nem állhat. Itt ismerkedik meg egy másik előséves...
63 1995
A Boszorkány-hegy a helybéliek szerint természetfeletti jelenségek színtere. Egy remete egy nap egy ikerpárt talál a hegy lábánál, emellett furcsa jelenségeket is észlel. A két...
50 2013
/ thriller
Miután egy katolikus kis városkában tragédia éri a családot, Chris, és Maggie Conlie, úgy vélik elköltöznek, és így megmentik mélybe süllyedt házaságukat. Vásárolnak egy házat...
67 1998
/ dráma
A színesbőrű Charliet gyilkossággal vádolnak. Ügyét senki sem vállalja el, ezért nagybátyja képviseli a bíróságon, aki meg van győződve a fiú ártatlanságáról.
36 2013
/ vígjáték
Egy baráti társaság Oxfordba utazik, hogy segítsenek egyiküknek megtalálni élete nőjét.
Dokumentumfilm a nebraskai rögbi kezdeteiről.
NA 1933
/ vígjáték
A film egy férfi megpróbáltatásait meséli el, aki egy pingvint akar eljuttatni gazdag nagybátyja tengerparti házába.
56 1989
Hillside Stranglers, a hírhedt gyilkos unokatestvérek igaz történetét ismerhetjük meg.
58 2013
/ családi
Az ihletét vesztett festő, Sarah mellől egy kicsit elpártolt a szerencse és ezért nem akar mást, mint elmenekülni a problémái elöl. Amikor úgy dönt, hogy elutazik, hogy meglátogassa...
58 2013
/ thriller
Robert Loring vezérigazgató váratlanul meghal. Az ügy kivizsgálásával az FBI Jordan Price különleges ügynököt bízza meg, aki miután alaposabban belemélyed a férfi múltjának...
67 2013
/ családi | dráma | romantikus | vígjáték
Alice Chapman egy gyönyörű fiatal nő, akit nem rég jegyzett el Will Mitchum. Amikor útnak indul, hogy találkozzon jövőbeli anyósával, elveszti a kapcsolatot Will-el, és találkozik egy...
60 2013
/ dráma
Egy hosszú utazás vár egy újdonsült anyuka számára, aki egy szörnyű és váratlan esemény hatására elmerül sötét titkaiban, hogy végre szembenézhessen velük.
49 1974
Amikor egy don, akit meg kellett volna védeniük, meghal, Joe, testőre és Magherito, a testőr barátja a maffia haragja elől menekülnek.
69 2013
A Kennedy hét kritikus napja című életrajzi film a volt amerikai elnök életének hét legfontosabb napjának eseményeit gyűjtötte egy csokorba; a PT 109-es hadihajó...
64 2008
A brit nők 67%-a elégedetlen a saját nemi szervével. A média hatása olyan erős nyomást gyakorol a nők a szépségről való elképzelésén, hogy sokan úgy döntenek, hogy kés alá...
69 2014
Amerikai Új Alapító Atyái bevezették a Megtisztulás ünnepét, amit évente egyszer tartanak meg. Ezen az éjszakán 12 órára minden törvényessé válik, de sokan nem élhetik meg a...
89 2013
Abkhzeti régióban, Grúziában háború dúl 1990-ben. Egy észt férfi, Ivo hátramarad, hogy betakarítsa az éves mandarin termést. Ivo magához vesz az ajtaja előtt lezajló véres...
58 2014
Az Earth to Echo című filmben három kamasz különös üzeneteket kapnak mobiljaikra. Eleinte nem veszik komolyan az egészet, majd sejtelmük, mely szerint valami nem stimmel, beigazolódik...
69 2013
Henry, a volt tengerészgyalogos visszavonultan él, valahol az Egyesült Államok és Kanada határán, egy erdő mélyén. A nyugis napoknak Clay, egy régi ellensége vet véget, hogy...
69 2013
/ dokumentum | életrajzi | háborús | történelmi
Betekintés az ostom alatt álló Homs városába.
1911-ben tűz ütött ki egy fehérnemű gyárban, New Yorkban. Bevándorló nők és fiatal lányok a lángok fogságába kerültek a felső emeleteken. 146-an égtek el a katasztrófa során,...
87 2013
A dokumentumfilm meghitt és őszinte betekintést enged a legendás zeneszerző és szövegíró, Stephen Sondheim életébe.
73 2013
A történet központjában Wallace áll, akit egy volt kollégája keres fel, hogy segítsen neki egy problémát megoldani. Wallace hét éve hagyta ott Őfelsége szolgálatát, és 10 éve...
73 2013
/ dokumentum | misztikus
David Blaine, a világhírű mágus mutatja be trükkjeit kedvenc színészeinek és hírességeinek, így Robert de Niro, Woddy Allen, Geroge W. Bush és Stephen Hawking is vendégei közé...
57 2007
/ vígjáték
A Gagarin unokája című vígjátékban Fjodor egy nap megtudja, hogy van egy kisöccse, aki egy árvaházban él. Felkeresi a fiút, aki kissé furcsa ugyan, de emellett Fjodor kisebb sokkot...
73 2009
/ dokumentum | életrajzi | rövidfilm
Lebilincselő dokumentumfilm, amely rámutat arra, hogy sérült, ugyanakkor kreatív emberek miként képesek túllendülni korlátaikon, hogy teljes értékű művészi alkotásokat hozzanak...
64 2013
/ családi | romantikus
Nikki Crandon az egyik legnagyobb popsztár a bolygón. Bármerre jár, mindenki tudja, ki Ő. Mindenki ismeri, még a New Jersey-i középiskola kosárlabda edzője, Chris Mitchell is, aki...
69 2011
/ krimi
Valós események inspirálták ezt az akciódús drámát, melyben egy Cantalban élő szegény farmer két fia elhatározza, hogy bankrablóknak állnak, és az így szerzett pénzt...
68 2003
Jessica Flecher, a híres krimi-írónő különös meghívást kap Írországból. Egy régi ismerőse végakaratának felolvasására invitálják, ahol kiderül, hogy a család egyik...
79 2001
Jessica Dél felé veszi útját, hogy utánajárjon azoknak a rokonainak, akik valaha ezen a vidéken telepedtek le. Megismerkedik egy kutatóval, aki egyik rabszolga ősét szeretné tisztázni...
79 2000
Egy visszavonult KGB ügynököt meggyilkolnak, épp mielőtt kiadta volna életrajzi regényét, melyben sok mindenről lerántotta volna a leplet.
78 2000
/ dráma
Az Ábalos-villa titka című film története egy méretes fákkal körülvett villában játszódik. Itt él az egyre feledékenyebb dona Elisa, aki új gondozónőt kap a 17 éves Estela...
81 2013
/ dokumentum | vígjáték
Jeremy Clarkson és Richard Hammond egy 7 napos autós utazásra indulnak Velencéből Pau-ba (Franciaország) a Top Gear egyik különleges epizódjában.
58 2014
Max Simkin felmenői nyomdokaiba lépett, és cipőjavítóként dolgozik a több generáció óta a család tulajdonában levő New York-i boltban. A férfi nem találja a helyét, és egyre...
62 1950
/ dráma | kaland | történelmi
Egy ausztrál birkatenyésztő család komoly összetűzésbe keveredik egy helyi törzzsel, amikor igényt tartanak egy a birtokukon eredő forrásra.
68 1997
A Gyilkos sorok: Kettős személyiség című krimiben Jessica Fletcher ezúttal El Paso-ba utazik egy előadás kapcsán, s a vonaton megismerkedik egy fiatal nővel, akinek azonban váratlanul...
73 2013
A frissen megözvegyült fiatalasszony, Kathy Howard nem igazán lelkesedik a karácsonyért. Amikor azonban megismerkedik a faárus Timmel, s az egy karácsonyfadíszt ajándékoz neki, hátha...
70 1988
/ dráma
Egy fiú arról olvas, hogy egy ismeretlen állat megtizedeli a város állatállományát és úgy dönt, hogy saját nyomozásba kezd. Azonban, mint kiderül a szörny kifejezést, mintegy...
62 2013
Közeleg a tavasz, Puck, Einar és Christer is hivatalosak egy esküvőre. A menyasszonyt azonban holtan találják, kezében esküvői csokrával. Mindenki gyanúsított az elhunyt...
69 2011
/ dráma
Nina Santana, a 15 éves goth lány beleszeret Momoba, az új diákba, aki Marokkóból érkezett.
71 2013
Egy román matematikus a kommunista tiltás ellenére egy amerikai lapban publikálja eredményeit. A következmények mindenki életére hatással vannak.
59 1996
A művészeti professzor Alex viszonyt folytat az egyik diákjával Sheilaval, mert azt hitte feleségét elvesztette a rák miatt. Azonban felesége megbocsát számára, így elhagyja Sheilát....
69 2014
/ dráma | romantikus
Leonardo, a vak tinédzser mélyen csalódik barátnőjében. Elhatározza, hogy ragaszkodó édesanyja és a Giovanával kialakult helyzet elől Európába megy egy cserediák-program keretein...
70 2014
Egy bérgyilkost, Charlie Wolfe-ot azzal bíznak meg, hogy öljön meg egy szörföst, azonban a férfi kénytelen azzal szembesülni, hogy nem ő az egyedüli, aki el akarja tenni láb alól a...
64 2013
Két férfi és egy nő találkozik egy felhőkarcoló tetején. Mindhármukat ugyanaz hozta a 'magasba' - a gazdasági válság következtében tönkrement életüknek szeretnének véget vetni....
56 2013
Egy tinédzser ugyanazt a borzalmas karácsonyi napot éli át újra és újra.
55 1995
/ dráma | romantikus
Mariel fiatal és gazdag amerikai lány, aki szülei tiltása ellenére férjhez megy egy nincstelen művészhez és Párizsban családot alapítanak. Fiuk 4 éves korában egy szerencsétlen...
48 2013
Egy szükkörü kis közösségben, mindenki mindenkiröl mindent tud. Emiatt egy család a hegyekbe költözik ahol senki se jár. Az anya saját hütlensége eredményeként, világrahozott egy...
54 2013
Az óceánok legveszélyesebb ragadozói uralkodnak a víz alatt. Ebben a 3D dokumentumfilmben egyedülálló módon ismerhetjük meg titkaikat és gyilkos ösztöneiket.
61 1951
/ romantikus | vígjáték
Egy háború utáni lakhatási probléma arra kényszerít egy visszahúzódó nőt, hogy megossza a házát két párral. Humoros helyzetek születnek, amikor szimpatizálni kezd az egyik férjjel.
50 1935
/ dráma | romantikus
Egy sikertelen drámaíró története, aki az 1850-es években, Párizsban rátalál múzsájára egy elbűvölő nő személyében.
68 1994
A dokumentumfilm betekintést enged a nagysikerű Forrest Gump című film kulisszái mögé. A film főszereplői és rendezője mondják el véleményüket a projekttel kapcsolatban és osztják...
NA 2006
Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom feje 1943 végétől egy új fegyverben látta a végső győzelem lehetőségét. Egy, a radar számára láthatatlan, körkörösen szálló repülőgépszerű...
64 2013
A világűr csillagjai már ősidők óta lenyűgözik az emberiséget. És joggal, mert az élet kezdetének titkai ott lapulnak. Az univerzum titkainak kutatását a modern technika teszi...
66 2013
Nincs még egy kontinens, amelyik olyan változatos tájegységekkel és látnivalókkal büszkélkedik mint Afrika. A végeláthatatlan szavannáktól kezdve, a rendíthetetlen nyugalommal...
44 1995
Egy kegyetlen ingatlanost megszállnak az amerikai őslakosok szellemei, akiket lemészárolt. Ennek következtében ámokfutásba kezd és gyilkosságokat követ el akarata ellenére.
64 1970
A film az élet legfontosabb kérdéseire keres választ. B. Nagy László ezt mondta az alkotásról: "...egy világ múlik el, pusztul el végérvényesen; voltaképpen mégis fölragyog, az...
59 2013
/ dráma | romantikus | vígjáték
Lulu egy sikertelen állásinterjút követően nem tér haza családjához. Leutazik a tengerhez és bűntudat nélkül élvezi a pillanat varázsát. Útja során hozzá hasonló emberekkel...
44 2009
Micimackó, Tigris, Dalma és a többiek ragyogó napra ébredtek. Elhatározzák, hogy nagyszabású pikniket rendeznek a Hét Fenyőfák körüli nagyréten. A mulatságra mindenki hivatalos!...
69 2014
A Kamcsatka félszigeten játszódik ez a meseszép és tanulságos francia természetfilm, amiben vadon élő barnamedvéket követhetünk figyelemmel. Az anyamedve és két kölyke, valamint egy...
64 2003
/ dráma
1944 ősze. Sárgacsillag, gettósítás, nyilasterror. A magyar főváros zsidó lakossága tehetetlen beletörődéssel várja sorsa tragikus beteljesülését. Az utcákon tapasztalható...
73 2014
Todd Burpo és Sonja fia, Colton miután halálközeli élményben volt része azt állítja, hogy a Mennyben járt. Colton gyermeki ártatlansággal meséli el csodálatos utazásának minden...
51 1934
Gracie egy londoni kocsmáros lányát alakítja, akit Nell Gwynn-nek hívnak, és aki az eredetihez hasonlóan romantikus kapcsolatba kerül egy királlyal (John Loder). Ez azonban nem angol,...
88 2014
/ romantikus | vígjáték
Rafa () Sevillában született, életében még soha sem hagyta el Andalúziát. Egy napon azonban úgy dönt, búcsút mond otthonának, hogy a baszk lány, Amia (Clara Lago) után eredjen,...
74 2014
Egy mocsaras vidéken egy sorozatgyilkos garázdálkodik. Két gyilkossági nyomozó ered a nyomába, akik szöges ellentétei egymásnak, de nézeteltéréseiket félre kell tenniük a közös...
74 1942
Andy, a panda egy ruhásboltot vezet, és nagyon boldog, mindaddig, amíg meg nem jelenik egy molylepke.
A dokumentumfilm elmeséli a nézőnek, honnan indult és hová jutott a Szellemirtók franchise. Egy teljes történet, ami átláthatóvá teszi Peter Venkman, Raymond Stantz, Egon Spengler és...
63 2014
Apjuk hirtelen halála után négy gyermek kénytelen szembenézni könyörtelen nagyanyjukkal.
64 1957
/ musical
Egy amerikai ügynök szeretne megszerezni egy vermonti örökösnőt, akinek viszont egy pénzszűkében lévő skót lord udvarol.
50 2013
Egy diák továbbtanulása veszélybe kerül, amikor kellemetlen képek kerülnek fel az internetre róla.
69 2013
/ dráma
Két éves korában Ela elvesztete a látását és hallásást egy súlyos betegségnek köszönhetően. Ezek után nagy csalódássá vált a családja szemében, de minden megváltozik, amikor...
66 2013
A film az oktatás mai helyzetét mutatja be és azt, ahogy a gyerekekből kiölik a kreativitást.
41 2002
Pusztító tűzvész fenyegeti Loch Lamondot. A szép és vakmerő Darcy Hamilton egy helikopterről ereszkedik le a tűz középpontjába, hogy a hatalmas füstben, társai segítségével,...
74 2013
Oroszország a téli olimpia megrendezésével igyekszik bizonyítani: újra világhatalom. Csak-hogy a helyszín sokakban ébreszt tragikus emlékeket. Oroszország már nem nagyhatalom, de mint...
53 1975
/ dráma
A temperamentumos milliomos, Walter McCoy feleségül veszi a gyönyörű Karen Petriet. Walter fiát Steve-t pedig teljesen lesújtja a dolog. Az események felgyorsulni látszanak, míg végül...
65 1950
Claude macska megszeppenve veszi át szülinapi ajándékát: egy kiskutyát.
65 1997
/ akció | dráma | romantikus | western
Frank Morgan, az egykor hírhedt és rettegett pisztolyhős gondolkodás nélkül útra kel, mikor régi szerelme, Linda segítséget kér tőle. Megérkezve a nőhöz egyik meglepetés a másik...
73 2013
1955. szeptember, Olaszország. Egy Forma 1-es pilóta verseny közben összetöri az autóját, és egy kis faluban reked, ahol kellemes meglepetések érik.
