
Vélemények (33)
Izgalmas és érdekes történet volt, már kétszer láttam. Megérte rá 40 évet várni. Méltó folytatása a Ragyogásnak.
Egész sokáig kimaradt nekem, úgyhogy legfőbb ideje volt pótolni. Kellemesen lassú hangulata van, színészek is jók, és szép feldolgozása a könyvnek, illetve a Ragyogás c. filmnek is egy korrekt folytatása.
Ewan McGregor tök jól hozta a karaktert. A film sok jelenete visszahozta a Ragyogás hangulatát, de azért az erősebb volt.
Körülbelül 3 hete néztem meg először a Kubrick-féle Ragyogást, a könyvet nem olvastam. Ezzel a háttérrel ültünk le megnézni a filmet. Az, hogy Kubricknak megvolt a maga stílusa, pont ettől lesz a Ragyogás Ragyogás. Mike Flanagan udvarolhat Kingnek azzal, hogy issza a szavait, de ez a film 2 dolgot tartalmaz, Kubrick stílusát és King korrigálását. Azt a korrigálást, amit mondhatunk, kiérdemelt a film. Kicsit szájbarágósan itt-ott, de gyakorlatilag nem bántam meg, hogy dolgokat belemondtak az arcomba. A kalapot kicsit idétlennek tartottam, mágusszerű volt, inkább a Hercegnő és a Béka jutott eszembe róla, és végig azt néztem, hogy mennyire hasonlít a nő Sandra Bullockra. Kíváncsi lennék egy eredeti nyelvű verzióra is, mert nem mindenhol működött jól a szinkron. A kislány sem volt annyira tökéletes, de a szinkron inkább csak rontott. Összegzésként Flanagan jól dolgozott, de szem előtt maradt a nosztalgia és Kubrick munkája is, ami igazából sikerre vitte a művet. Mindenféleképp kellett ez a rész, örültem, hogy láthattam.
Nem láttam az első részt, de majd bepótolom. Így kicsit nehéz volt rájönni az elején, hogy mi történik, de aztán sikerült elkapni a hangulatot, ez egy egész egyedi filmnek tűnt, moziban biztosan rémisztőbb mint otthon, de így is jó volt.
Anélkül, hogy olvastam volna az alapjául szolgáló regényt (bepótolom, ígérem, de most az Az van terítéken), kimerem jelenteni, hogy az Álom doktor valahol félúton folytatja King és Kubrick Ragyogását. Ami szerintem így van jól. Kapunk megint Panorámá... Több
Hasonló filmek
A Ragyogás méltó folytatása. Danny felnőtt, de még kísértik a Szépkilátás Hotel eseményei. Megjelenik egy szekta, előkerül egy hasonló személy, mint Danny ,akire ez a szekta vadászik és ismét eljutunk a Szépkilátás Hotelbe és még Jack Torrence is fel... Több
Stephen King regényei mindig népszerűek lesznek. Ez már tény. A története sokkal összetettebb volt, mint a Ragyogásé.
Szkeptikusan álltam hozzá, a kezdés meg is felelt annak, de ami utána jött... Ha lehetne, több csillag.
Hiányzik belőle sok minden. Nem ez a legrosszabb film a világon, de bőven nem hiányzott ebből a filmből az unalom. Átlagos lett. Nem volt annyira ütős, pedig vártam ezt a filmet, nem is kicsit. Maga a cím még elmegy, de sajnos elég sok nem túl pozití... Több
Oké, én ezt a King feldolgozást nagyon vártam, mivel a Ragyogás a kedvencem, így meg vagyok róla győződve, hogy azt nem kell újra feldolgozni, hiszen nagyon jól illeszkedik ehhez, erre utalnak is. Kubricz zseniális alkotást tett le az asztalra, az Álom doktor pedig méltó is lett hozzá.