
Vélemények (77)
Szerintem zseniális a film, különösképpen a szintén most megjelent Chappie-vel összehasonlítva, ami ugyanezeket a témákat feszegeti (mesterséges intelligencia, az öntudat és az élet mibenléte, az ember, mint teremtő isten, a teremtéssel járó felelőss... Több
Rejtélyes, feszült és okos film. Számos apró meglepetést tartalmaz, nem akar mind-fuck módon lenyűgözni, de nincs is rá szükség. Egyedül nézzétek, éjszaka, úgy a legjobb.
Összességében egz elvont filmről beszélünk. A film az embert valamilyen szinten megfogja. Nem mondható akciódúsnak. Monoton film, de valamiért efajta szorongást vált ki a két karakter között. Kiváncsian várja az ember h naah mi lesz a következő napon... Több
Nagyon nem tetszett a film, sokkal többre volt hivatott amit szerintem kihagytak és így ezáltal nem ért el olyan maradandó élményt amilyet kellett volna. Sajnos nem tudok rá jó pontozást adni. Egyszer bőven elég volt megtekinteni.
Na, ez borzasztó. Engem teljesen kiakasztott ez a film, logikátlannak éreztem és a sztori is inkább szétesőben volt. Mintsem hogy összerakták volna egy egésszé… nagyon nem tetszett.
Meglepően jóra sikeredett ez a film. Bevallom őszintén, amikor megtudtam, hogy miről szól, nem volt sok kedvem megnézni. Viszont elképesztően jól van megcsinálva. Elgondolkodtató, élvezetes film, aminek nézése közben az az érzése támad az embernek, hogy a világ egyszer tényleg erre a sorsra jut.
Hasonló filmek
Sajnos a filmnek nagyobb volt a hype- ja mint amekkora volt valójába.Tény, hogy egyedi.És a látványt nagyon szépen és részlet gazdagon használták, de akkor is valahogy vontatott és néha követhetetlen a film. A szinészek lazák voltak mint amilyenek a karaktert játszó személyek. De azért megéri egyszer legalább mindenkinek.
Kicsit vontatott volt, de Alicia Vikander szuper benne. A végére begyorsult a dolog, de szerintem kevesebb játékidővel is ment volna.
Nagyon intelligens film, jó szereplőkkel, forgatókönyvvel és vizuális effektekkel. Viszont nem ajánlom mindenkinek, szerintem sok ember nem tud vele mit kezdeni.
Kár érte. Igazán jó a sztori, de számomra nagyon lassú a cselekmény, ezáltal vontatottá vált, néhol az unalmas határát súrolta. Nathan és Ava karakterét szuperül hoznák egyébként a színészek, viszont a Calebet játszó srác abszolút nem illett a filmhez. Aki látta A nő című filmet, annak szerintem ez kevés lesz.
Elég vontatottan indult, de a végére belejőttek, és egy tök jó film kerekedett ki belőle. Az elejét tényleg kár hoy úgy elrontottak, mert második nekifutásra néztem meg, mert elsőre félbehagytam. De mint mondta, megérte kivárni, érdekes film, jó történettel
Néhol kicsit lassú, vontatott, de szép lassan felgyorsul a történet, és egy élvezhető film lesz belőle.