
Vélemények (17)
A film története alapból elég érdekes konstrukció, de mindenesetre élvezhető és szerethető. A karaktereket is bírtam, bár igaz, hogy néha vártam a végét. De azért jó és nézhető, akár többször is. 4/5.
Schwarzenegger és Danny De Vito felejthetetlen párosa a filmvásznon egy fergeteges vígjátékban. Remek helyzetkomikumok és szuper párbeszédek, zseniális szinkronnal megspékelve. Kelly Preston is egy igazi nehézbombázó volt a moziban. Egyszóval, soha rosszabbat.
Már ezer éve láttam, de maradandó darab. Kicsit beteg, de poénos is. A kor két legsikeresebb színész egy filmben, ráadásul külsőre olyanok mint tűz és a víz.
"Klasszikus akció vígjáték ami magában foglalja a testvéri szeretetet."Jellemezhetném ezt a filmet így egy mondatban. Nagyon rég láttam és igazán tetszett, bár akkor kissé furcsának tünt Arnold szerepe de így többször megnézve most is remeknek találom. De ne felejtsük ki Danny .D.V sem aki szintén "nagyot" alakít és a szinkronhangok valami fenomenálisak. nekem így egyben az igazi klasszikus. A történet ugyan nem annyira kiemelekedö de a színészek emelik fel ezt a filmet. Remek a film témája és egyben elgondolkodtató is plusz hozzá jön Arnold izomtömege és az apró DeVito remek párosítás. Összességében képi és hanghatásban a szinkronra gondolok óriásit alkottak a színészek remek teljesítménye mellett a film forgatókönyvét is dicsérjük meg hiszen egy olyan családbarát szórakoztató filmet kapunk ami "ritka" még talán a mostani években sem csinálnak ilyen jót! Megérdemli a film az öt csillagot és azt hogy a klasszikusok közé soroljam a részemröl hiszen bármikor náézhetö remek mozi. csak ajánlani tudom mindenki számára ezt egy kötelezö filmalkotás mert a fiatalabbak talán még nem tudják..... Üdv Yosi
Egyébként is egy hihetetlenül bugyuta film, de már a címének a látványa is dührohamot vált ki belőlem, annyiszor adták az elmúlt néhány hétben is. És legalább egy éve, hogy ez megy. Ahelyett, hogy legalább elővennék a régi filmeket is, neadjisten, mi... Több
Hasonló filmek
Annak idején, amikor kamaszként először láttam ezt a filmet, egyszerűen imádtam. Schwarzi még ereje teljében volt, alig 41 évesen kigyúrva, fiatalosan tolta végig az egészet. Kelly Preston meg atyaég milyen jó nő volt. Az egész film egy bohókás kis m... Több
Szerintem egy nagyon szuper és élvezhető vígjáték. A két színész karaktere a teljes ellentéte egymásnak, már ez megadja a film komikus alaphangulatát. A 80-as, 90-es évek két kiemelkedő színészétől egy nagyon mulatságos és szórakoztató alkotás, ami többszöri nézésre is megunhatatlan.
Nagyon jó a sztori és jó a történetvezetés is, továbbá meglepően szórakoztató a film, igazi klasszikus, nagyon sokszor megnéztem már és ugyanúgy hat rám, mint régen.
Jó a sztori. Aranyos, élvezhető kis film, de Schwarzenegger nem tartozik a kedvenceim közé. Közepesnek mondanám, mert nem kiemelkedően jó, de nem is rossz, vannak benne jó poénok.
Időtálló, klasszikus film, de én nem vagyok oda egyik főszereplő színészért sem. Kicsit elcsépeltek a viccek benne, pedig a sztorija ötletes, érdekes és fantáziadús. Ezek miatt nálam közepes kategória.
Annak ellenere hogy nem vagyok oda Schvarzeneggerert, ez valoban nezheto, aranyos es humoros klasszikus. Idotallo, barmikor nezhet.