Annie Ernaux azonos című regényének filmes adaptációja, amely az abortusz nehézségeiről és lelki megpróbáltatásairól nyújt élesen metsző képet, az eljárás a hatvanas évek Franciaországában teljesen illegálisnak számítot.
Annie előtt egyetemistaként fényes jövő áll, a lány rendkívül… több»
Tekintve az utóbbi években zajló, az abortusztörvényt érintő eseményeket, a modern világban újra prioritása lett a film mondanivalójának. A nők önrendelkezési joga olyan téma, melyet a világ társadalmai a mai napig nem kezelnek megfelelően (meglátásom szerint az élet egyetlen területén sem). Esetenként nagyon megrázóak, felkavaróak lehetnek, a filmben látott jelenetek, de éppen a kendőzetlen és szemérmetlen ábrázolása miatt válik hitelessé az alkotás. Bár a 60-as éveket idézi, ma is azt üzeni a nagyvilágnak, hogy ideje eldobni a konvenciókat és hagyni a nőknek, hogy maguk állítsák fel a prioritásaikat. Ha a nőknek lehetőségük van az önrendelkezésre, ítélkezéstől mentesen és biztosítottak a megfelelő körülmények, sokkal egészségesebb közösségeket és társadalmakat építhetünk. Persze nem megkerülhető tény, ahogyan régen, úgy most sem, hogy a megfelelő értelmi és érzelmi érettségi szinten legyenek az emberek, és ebben kulcsszerepet játszik az érzelmi és szellemi nevelés egyaránt, a kezdettől fogva. Összességében egy értékes és komoly mondanivalóval bíró alkotást született, melyet érdemes megnéznie lánynak és fiúnak (tini 15+), nőnek és férfinak, anyának és apának egyaránt, hogy aztán levonhassák a számukra legmegfelelőbb következtetéseket.
A film összbevétele 1 551 831 dollár volt (imdb.com), míg a magyarországi piacon 2 410 328 forintot termelt. A hazai mozik összesen 1 690 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
Az Esemény elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legrangosabb díját, az Arany Oroszlánt.
(csd)A film elnyerte a 78. Velencei Filmfesztivál fődíját. A díjat az Élősködők rendezője, Bong Joon-Ho vezette zsűri választotta ki.
(csd)