Robotok

Iszonyúan Barátok közt-ös. Nagy kár, mert az alapötlet érdekes, és ha a néző képes a rém nyamvadt megvalósítástól eltekinteni, akkor még így is tud néha vicces lenni. De ugyanannyiszor kínos és béna is egyszerre... Egy jobb rendező valószínűleg jó filmet tudott volna ebből kerekíteni, de Anthony Hines társrendező, társforgatókönyvíró és producer sajnos elbízta magát, amikor megelégedett a nem túl fényes pedigréjű Casper Christensennel, és azt képzelte, hogy ő és az optikailag alaposan feltuningolt, így már 8-9/10-re emelt Shailene Woodley képes lesz megismételni neki azokat a sikereket, amelyeket korábban a született őstehetség Sacha Baron Cohen társaként sikerült elérnie. Ilyen az, amikor valaki kilép a másodhegedűs szerepből, és különösebb képességek híján sajnálatosan csúfos szólókarrierbe kezd. A cselekmény nagyon hamar válik megjósolhatóvá, az utolsó fél órát már csak azért néztem, mert hátha tévedtem a végkifejletet illetően. De nem. Ja igen, a film 2032-ben játszódik, amikor a 2012-es Tesla Model S még továbbra is ugyanúgy néz ki, mint az elmúlt 11 évben, és még mindig menőnek tartják, miközben olyan kiborgok jönnek ki sufniműhelyekből, amelyekhez képest a T-1000 és T-X csak bólogató plüsskutyák. Ha nagyon nem maradt otthon más film, akkor meg lehet nézni, de sokat ne várjatok tőle.

A film alapkoncepciója elég klisés és tipikus, de legalább kurrens és jó terep lehetne rengeteg humornak. Egy férfi és egy nő hasonmás robotjai szerelembe esnek és felforgatják főszereplőink életét, akik megpróbálnak mindent megtenni, hogy megakadályozzák gépeik viszonyát. Ez nem egy sci-fi történet, nem a szerelem programozásáról szól, a futurisztikus elemek teljesen kihasználatlanul maradnak. Mint minden hasonló love story, ez is arra megy ki, hogy a két főszereplőnk megtalálja a szerelmet a robotjaikon keresztül. Azonban mindez sajnos borzasztóan gyengén van előadva, és sosem tudjuk meg, hogy a főszereplőink miért szeretnek egymásba. Egészen a sztori végéig nagyon eltérő a személyiségük, és mindketten kimondottan antipatikus és negatív karakterek, akikért nagyon nehéz szorítani. Szomorú, mert a hasonmás robotok rengeteg vicces szituációra jól működtek volna, de csupán egyetlen jelenet van, ami ezt kihasználja. A film üzenete kb. az arcunkba van mondva egy kínosan rossz jelenetben, mindenféle érzelem vagy reveláció nélkül. Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből, látszik, hogy alig gondolkoztak a film és a sztori lehetőségein. Azt hittem, a Ghosted lesz az év legrosszabb rom-komja, de úgy látszik, mindig van lentebb.

Kellemes kis meglepetésben volt részem, bár nem nagyon csípem a romantikus vígjátékokat. Gondoltam, teszek egy próbát, nem bántam meg, végigmosolyogtam az egészet, semmi komolyra nem kell számítani, egy laza kis kikapcsolódásra nekem megfelelt.

Lehetett volna az év filmje, mert a főszereplő szarkasztikus beszólásai tökéletesek. Például Charles egyik kifakadása: „Ó Istenem, én nem mehetek börtönbe EZZEL (a csinos) arccal! Mindenki végigmegy majd rajtam. De tényleg, úgy adogatnak majd körbe, mint egy jointot!” Viszont a film többi része csak olyanra sikerült, mint Charles maga, okos, csendes, jó humorú, de teljesen amatőr haver. Azért egészen kellemes volt.