Kszi, Simon (2018)

Ismét egy olyan cím amitől elrettennek a nézők, mintsem becsalogatná őket a moziba. A bevételnek az sem tesz túl jót, hogy a hazai bemutató előtt pár mozi már vetítette a filmet. Könyvadaptáció a film, talán helyesebben a történetet nagyvonalakban onnan vették a készítők. Mondom ezt azért, mert olvastam a könyvet és nem értem miért kell bizonyos dolgokat megváltoztatni, ha azt úgy írták le. Egy újabb LMBTQ film, annyi újdonsággal, hogy most középiskolások állnak a középpontban. Az önmagát kereső Simon (Nick Robinson) a főszereplő, aki fél bevallani önmagának, a családjának és barátainak, hogy ki is ő valójában. Nick Robinson alakítása a szokásos egy arcú, amit már láttunk tőle miközben dinoszauruszok üldözték, ő volt a nyár királya vagy minden minden volt. Lassan kinő a kisfiús szerepekből, úgyhogy húzz bele Nick. A film témája mindig aktuális lesz és talán a film ad egy kis bátorságot azoknak, akik hasonló cipőben járnak, hogy merjék felvállalni magukat, még ha az nagyon nehéz is. Simonnak mindene megvan. Már-már túl normális család, olyan amerikai idill. Szuper anyu és szuper apu, akik egy kocsival lepik meg a gyereket. Na persze. A Jennifer Garner – Josh Duhamel páros amúgy tökéletes volt a szerepre. Ott van egy jó fej hugica, meg a szerető barátok. Kell ennél több? Főhősünk a titkolózások miatt nagy slamasztikába kerül, ami elindít egy lavinát és veszélybe sodorja addigi tökéletes kapcsolatait. A film stílusa könnyed és kedvelhető, a párbeszédek egész humorosak. Sokáig bizonytalanságban hagyja a nézőt, nem minden adja magát az elejétől kezdve. Az iskolai lét egy kicsit túlzó, zavaró az igazgató személye. A végére kicsit elszaladtak a lovak, erőltetett volt és csöpögés, amerikai tündérmese. Ami szintén zavart, de ma ez ma már sok filmben teljesen természetes, hogy huszonévesek játszanak tizenéveseket. A könyv lényegesen jobb, nem ennyire mese jellegű és a változtatások is csak rontottak rajta. Kár érte, mert volt egy jó alap, de készítőkkel kicsit elszaladt a ló. Nem rossz film így sem, de én szerettem volna – a könyv elolvasása miatt – hogy ez jobb legyen. Egy másik könyvből idéznék, ami a film kapcsán eszembe jutott: Sokkal borzalmasabb dolgok is vannak a világon, minthogy egy fiú megcsókol egy másik fiút.

Remek film. Sohasem értettem mért ítélik el egyesek a melegeket, ők ugyanolyan emberek mint a heterók, csak mások a hormonjaik, de erről nem ők tehetnek. Ettől még nekik ugyanúgy jár, hogy megéljék a szerelem apró, de mégis hatalmas jelentőséggel bíró pillanatait, és az érzéseket, amiket magával hordoznak. És senkinek nincs joga bántani, megalázni, vagy elítélni őket. Mert MINDENKINEK jár a szerelem.

Nem vagyok homofób, de ez minden határon túlment! Eddig csak dícsérő és lelkendező kritikákkal és véleményekkel találkoztam. Velem lehet a baj?! Szeretném hinni, hogy nem. Felvetődik a kérdés, hogy érdemes-e előzetesen információkat, kommenteket olvasni, mivel a véleményem úgyis azoktól teljesen függetlenül alakul ki a film megnézése után. Egyébként is ki nem állhatom a high school-os filmeket, ez csak növelte az utálatomat irántuk. A coming out a világ létező legnagyobb problémája, mert semmi más baj a föld kerekén nem létezik, csak a nemi identitás kérdése. Elismerem, hogy az adott illető számára fontos, de mostanában - kis tűlzással - a vízcsapból is a gender-problematika folyik ki víz helyett. A filmben szereplő szirupban ázó szuper család, ahol Simon 17 évesen autóval jár az iskolába, meg az egész környező körítés gyomorforgató volt. Az iskola igazgatója számára én bérelt helyet biztosítanék egy elmegyógyintézet jól szigetelt magánzárkájába. Még csak június van, de nagy eséllyel túl vagyok 2018 legrosszabb filmjén. A filmen nagyon meglátszik, hogy az amerikai TV színvonalához szokott rendező gányolta össze. Az első látott filmje alapján a továbbiakban messzire el fogom kerülni a munkásságát.

A Love, Simon magyar címe rettenetes. De ez semmiképpen se riasszon el senkit a megtekintésétől, ahogy a témája sem, mert nagyon is megéri. A coming of age filmek mindig is nagyon közel álltak a szívemhez, főleg, ha sikerül a főszereplőt kellően összetetté és izgalmassá tenni. Simon esetében egy kifejezetten érzékeny karaktert ismerhetünk meg, aki történetesen meleg. Bár lassan a 21. század 2. évtizedének végére érünk, az emberi társadalmak közül még a névleg demokratikusan működők között sem beszélhetünk arról, hogy Simon nemi orientációja természetes jelenség lenne és ne kellene szembenállással, értetlenséggel szembesülnie. A történet magvát Simon coming outja és annak története képezi. A szerzőknek sikerül rendkívül kedvesen, szerethetően hozzányúlni a témához, helyenként ugyan némileg szentimentalizmusba csúszik a narratíva, de a forgatókönyv nagyságának köszönhetően ez nem billen át zavaróba. A film karakterei egészen ügyesen lettek megírva ahhoz, hogy a főszereplő mellett további mélységeket tudjanak adni a történetnek. A Love, Simon fontos film, mert sajnos a világunk még nem jutott el odáig, hogy természetessé váljanak olyan egészen elemi emberi dolgok, mint a szerelem. Simon története arra tanít, hogy a család, a barátok sokat segíthetnek az embernek elfogadni magunkat és szembenézni a nehézségekkel, illetve, hogy a szerelem nem nézi a bőrszínt, a nemet, az csak úgy szerelem és kész. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor sokkal könnyebb lehet szembenéznünk saját magunkkal is és sokkal kevesebb gyűlölet lehet a világban.

Ismét egy tinidráma, a tinédzserek nagy problémáiról. Amúgy nem rossz a film, van benne potenciál. A története kicsit közhelyes, de legalább helyenként humoros.