
Vélemények (27)
A sokadik lerántott bőr a sztoriról, kb. ugyanazt az érzetet kapod, mintha 9. alkalommal jönnél össze az exeddel. Az elképzelés jó, de mind tudjuk, hogy a vége pofára esés lesz. Na, a film esetében ugyanez mondható el: egy lázálom, aminek jobb lenne,... Több
Személy szerint a Démonok között: Utolsó rítusok számomra nagy csalódást okozott. Rohantam a moziba, de ekkorát csalódni... Már az elején érezhető volt, hogy a film nem tudja ugyanazt a feszültséget és atmoszférát felépíteni, amiért az előző részeket... Több
Még bőven jó, hálás kis komforthorror. Örülök, hogy most, még a csúcson abbahagyják, mert a következő rész már lassan Conjuring: In Space lenne. Emlékezzünk csak, hogy mi lett a túl sok részt megélt horror-klasszikusokból. A részek minőségbeli sorre... Több
Velem véletlenül jött szembe ez a film. Mellé leszedtem az első részt (még egyet sem láttam). Az első rész tetszett. Ha ahhoz viszonyítanám, akkor tán még 3 csillag sem lenne.... Gyenge sztori és ötlettelen kivitelezés. Ezzel lehet leírni leginkább.... Több
Talán ez a sorozat egyik legautentikusabb része, hiszen a Warren házaspár történetei megtörtént eseményeken alapulnak, és én úgy érzem, hogy ez a rész áll a legközelebb a valósághoz. Lassan bontakozik ki a cselekmény, mert leginkább az érzelmi oldalr... Több
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Amióta az eszemet tudom, horrorrajongó vagyok. Több stílusjegy is közel áll hozzám: az oldschool slasherek, a jól kivitelezett jumpscare-ek, vagy épp az a folyamatosan feszültségben tartó atmoszféra, ami kellemes tartományba helyezi a pulzusom. A Dém... Teljes kritika
Hasonló filmek
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Hol is kezdjem... Olyan felemás érzésem van az első megnézés után. Ha az első két részhez hasonlítom, ami az etalon, akkor csalódás. Ha a harmadikhoz, akkor azt a szintet bőven hozza. Vágjunk is bele, nem ússzátok meg spoiler nélkül. Indítunk egy vis... Teljes kritika
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Sok rossz kritika ellenére szerintem jó alkotás, igaz, nem tökéletes, de hát a mostani filmipar nagyot változott az elmúlt évtizedekben, sajnos rossz irányba. Az előző részek jók voltak, és ezért nagyon-nagyon vártam ezt a részt is. Ami azt illeti, s... Több
Hát ez ennyit tud sajnos, ez várható volt. Az első részt nem tudja utolérni. Itt is tipikusan abba a hibába esik a film, hogy ezeréves fordulatokat, csavarokat próbálnak beiktatni, visszabontani a szálakat a végtelenségig és értelmetlenül összekapcso... Több
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Démonok között vagy Barátok közt? Több mint 2 óra dögunalmas melodráma, meghintve a kínosan giccses jelenetekkel. Itt, kérem, már eleve döglött rókáról nyúzták a bőrt, így nem kell meglepődni, hogy a befejezés rémesen gyenge lett. (Amúgy meglepődnék,... Több
Nagyon ígéretes volt a kezdet, de hogy egy brand ilyen sokáig kitartson egyazon minőségi színvonalon, ahhoz annyira erős készítőgárda szükséges, amely szinte sosem fordult elő a filmtörténetben. Mily kár.