A dán lány (2015)

A dán lány című életrajzi dráma megható, elgondolkodtató módon mutatja be Einar Wegener és Gerda Wegener művészházaspár kapcsolatát, annak megváltozását, Einar átalakulását, önmagára találását. Nehéz eldöntenem, hogy Eddie Redmayne alakítása melyik filmben jobb, A dán lányban, vagy A mindenség elméletében.

Szokatlan igaz történetű film, gyönyörű kosztümökkel és hiteles alakításokkal. Picit talán az elfogadásról is szól, nem mindennapi sztori. Ajánlós.

A filmet először a 2016-os Oscar-gála hevében láttuk, éppen a díjátadó napján, amikor általában halmozzuk az élvezeteket és több jelölt filmet megtekintünk. Abban az évben úgy alakult, hogy az igen erős A dán lány után azon melegében beültünk a Saul fiára, majd pedig még rátettünk egy lapáttal és a gála előtt gyorsan megnéztük A szobát is. Mondanom sem kell, hogy igen szívfacsaróra sikerült az este, hiszen mindhárom film igen erős témákat feszeget. Most, közel egy év után, hogy újra erőt éreztünk magunkban, hogy elővegyük A dán lányt, ugyanolyan hatással volt ránk a film, mint először. Egy igen szépen építkező történetet kap a néző, amelyben láthatjuk egy férfiből nővé váló ember átalakulását. Az első jelenetek, amelyek tökéletesen szimbolizálják ezt az átalkulást, amikor Einar felesége ruháiba bújik (először csupán egy-egy festmény, egy-egy póz kedvéért), érdekes megfigyelni hogyan viszonyul a női ruhák anyagához, szinte láthatjuk az arcán, ahogy rádöbben, milyen puha tud lenni a selyem, ahogy végigsiklik a testen, s ezek az apró részletek abban a jelenetben összpontosulnak, amikor Gerda-val szerelmeskednek és Einar a felesége hálóingét viseli. Bennem már itt felmerült az a gondolat, amelyet Gerda verbálisan csupán a film legvégén mond ki, vagyis az, hogy lényegében ő vezette arra az útra a férjét, amely által előbújt belőle az igazi énje és aminek következtében megszületett maga Lili. Eddie Redmayne fantasztikus tehetségét tükrözik azok a képsorok, amikor Einar próbálja elnyomni magában a rajta elhatalmasodó érzéseket, aztán egyszercsak kapunk egy újabb tökéletes jelenetet, amikor a férfi (vagy inkább már nő) betér egy korabeli peep-showba és gyönyörködik az ott látható női testben, de nem úgy, ahogy azt egy férfi tenné, hanem elkezdi utánozni a táncosnő mozdulatait. Ennek az átalakulásnak a folyamata már önmagában is elég erős, ám a film mindeközben ügyesen csepegteti a partner, vagyis a feleség viszonyulását ehhez a folyamathoz, amelyen keresztül a nézőben is felvetődhet a kérdés: vajon én mit tennék, hogyan reagálnék arra a szituációra, amikor életem szerelme azzal áll elém, hogy át szeretné operáltatni magát ellenkező neműre. A film másik nagy érdekessége, az, ahogyan ábrázolja, milyen elképzelések léteztek a korabeli orvostudományban arra a "kórképre", amelyben Einar szenved, kornkrétan el is hangzik, hogy ő homoszexuális, személyiség-zavaros, skizofrén, de mindenekfelett elmebeteg. A film utolsó harmada (az operációk) talán kicsit kizzökkentik a nézőt a film korábbi hangulatából, ám ennek a lélektani folyamatnak a megértéséhez mindenképpen szükségesek voltak. Egy utolsó momentum, amelyet megemlítenék: ez a két, fantasztikusan tehetséges színész, akik életre keltették ezeket a nem mindennapi alakokat. Alicia Vikander (aki szerintem a filmben több puszta mellékszereplőnél) szinte a semmiből bukkant elő, ám már az Ex Machina-val is megmutatta milyen nagyszerű színésznő, Eddie Redmayne pedig vitathatatlanul korának egyik legtehetségesebb színésze, s ezt a szerepet el sem tudom mással képzelni, csak vele. Egy gyönyörű film, amely léletani-, és életrajzi jellegéből adódóan kissé lassú folyású, ám mindenképpen maradandó élményt nyújt a nézőjének.

Sajnos ez most nekem nagyon kevés lett. Elég nagy elvárásokkal indultam neki a filmnek, hiszen kellőképp nagy fenekét kerítettek a beharangozásának, ehhez képest szinte semmi nem volt. Azon túl, hogy Eddie Redmayer bebizonyította, hogy nagyon szép vagy inkább különleges nő válhatna belőle, sajnos mást nem nagyon sikerült bebizonyítania. Mindazok ellenére, hogy a történet rá épült, Alicia Vikandernek sikerült lejátszania a képernyőről. Sajnos a tény, hogy a film igaz történeten alapszik még nem teszi azt felépítetté. Még véletlenül sem tudtam a főszereplővel azonosulni, ami nem csak az alakításnak volt betudható, hanem a történet és a magyarázatok hiányosságának. Nem tudtuk meg igazán, hogy Lili mit érez valójában, miért csak a felnőttként jött rá, hogy ő valójában egy nő, amikor tudomásom szerint ezt már gyerekkorban érzi az ember és egyáltalán. Ebből nem lesz most Oscar szerintem.

A film valós történetet dolgoz fel, mikor elénk tárja Einar Wegener és Gerda Wegener festőházaspár kapcsolatát, annak megváltozását, mikor Einar ráébred, hogy ő valójában egy férfi testébe zárt nő. Érzelmes, szép dráma, igen megható.