A pápa ördögűzője

Nos, egy utóhalloweeni filmezést megejtve elővettük A pápa ördögűzője c. filmet, ami az HBO Max kínálatából elérhető, s amit én leginkább a misztikus-fantasy-horror-szatíra négyesének közös metszetébe tudnék besorolni, a miszticizmus alatt a judeoker... Többesztény hitvilág felhasználását értve. Leszögezném már az elején: nekünk ez a film amúgy tetszett. Szórakoztató volt, borzongató is volt, a Russell Crowe által alakított, egyébként a valóságban is élt Gabriele Amorth atya karaktere pedig halál jó fej; bírtam volna személyesen is életében. Ugyanakkor a film olyan méretes-méteres bődületes baromságok halmaza mind narratívában, mind hitéleti kérdésekben, nem beszélve a végtelenül sablonos, másfél dimenziós karakterekről, hogy fájdalmas… Én amúgy már ott nem hittem el ezt az egészet, hogy a pap reggel elindult Rómából egy Ferrari logós Vespa robogón (besz*rsz, de komolyan!), és délutánra a spanyolországi Kasztíliába ér – ami egy sacc per kábé 1700–1900 kilométeres út, csak úgy szólok –, pedig ez még csak a 15. perc, hol van még a bő másfél óra vége? Néha úgy csinálom, hogy mielőtt írok a látottakról, elolvasok ezt-azt, hogy mások mit gondoltak róla, miket láttak meg benne, és hogyan értelmezték a dolgokat. Erről a filmről a legszórakoztatóbb kritika a Telexen jelent meg ,és konkrétan beidézhetném ide a cikk háromnegyedét, annyira találó és jó megfigyelések vannak benne! De nem teszem, keressetek rá magatoknak! Nem próbálok vitatkozni velük, jobb újságírók, mint én, szóval inkább keresek egy másik megvilágítást. …jelen esetben azt, hogy megpróbálok teljesen elvonatkoztatni attól, hogy Gabriele Amorth atya, akit ugye Russell Crowe játszik, a valóságban is létezett, 2016-ig élt és több tízezres nagyságrendben hajtott végre ördögűzéseket aktív évei során. Megpróbálom az egész filmet valóban a bevezetőben definiált misztikus-fantasy-horror-szatíra műfaján belül értelmezni, mert „igaz történeten alapuló” filmként ez A pápa ördögűzője teljesen értelmezhetetlen, tele félremagyarázásokkal és valódi személyek hamis ábrázolásával. Nézzük úgy, mintha a Bosszúállókat néznénk: a mi valóságunk egy alternatívájaként, ahol… Istenem… ahol a horrorfilm szabályok szerint, ha megözvegyülésed során megörökölsz egy Vatikán által lezárt apátságot Kasztíliában, akkor mindenképp költözz oda a tinédzser gyerekeiddel még a felújítás kellős közepén, és ha fura hangokat hallasz a kísértetjárta kastélyban éjszaka, mindenképp fehérneműben flangálj felfedezni a forrását! Ha a gyereked furán viselkedik, akkor első telefonhívásra a Vatikán mindjárt elküldi a Jedi mester fokozatú ördögűzőjét, és maga a pápa személyesen jár utána a dolgoknak az egyház archívumában! A történet alig rugaszkodik el a klasszik Az ördögűző c. film sémájától: fiatal, ártatlan gyereket száll meg a Sátán/ördög/random démon, aki csúnyán beszél, és gonoszul néz, de leginkább csak fekszik az ágyban közben – és k*rvára nem értem, miért nem kel fel. Aztán az anya először nem hisz, aztán hisz, aztán jön egy fiatal és tapasztalatlan pap, de utána meg jön a tapasztalt pap, és jól megördögűzi az ördögöt, és eközben egy egyházat átható naaaagy titokra is fény derül, mert minden ott van a Diablo II videójáték Monastery pályáját idéző pincékben, amit kicsit se feltűnő módon egy vatikáni pecsétes kútfedővel zártak le. Az atya amúgy kajak halál jó fej, én simán megnéznék róla még egy filmet. A figura laza, beszólós, szórakoztató, kicsit piás is, és simán visszaszövegel az egyházi kongregációnak, de legalább tök menőn robogózik, és feltétlen bizalmat élvez magától Árpád vezértől… akarom mondani: a Szentatyától. Nyilván neki is megvan a maga múltja. Vannak terhek, amiket cipel, és ha a filmnek van tanulsága – bár tényleg nincs sok –, akkor az az, hogy hiába létezik a feloldozás, mint egyházi aktus, attól még a lelki teher megmarad, azt nem lehet egy keresztet vetéssel eltüntetni. A feldolgozás, megértés és elfogadás fontosságát láthatjuk (vagy belemagyarázzuk). Igazából arról van itt szó némi horror-misztikummal körítve, hogy ha elfojtod a traumáidat, akkor a bensődben/tudatalattidban démonok képződnek, amik megfertőzik a lelked, és tönkretesznek. Ha a traumáidat megérted és feldolgozod, kvázi beemeled a felettes énedbe, akkor tiszta szívvel és fejjel tudsz továbblépni az életben. Oké, talán olyan dolgokat látok már én is bele, ami alig-alig van jelen, de most mégis miről magyarázzak? A spanyol inkvizíció újragondolásán háborodjak fel? Vagy azon, hogy az egyik percben még ömlött az eső, aztán kimennek az udvarra, és csontszáraz minden, még egy pocsolya sincs? Nos, én nem akarok belemenni a keresztény miszticizmusba, mert bár volt szerencsém a világvallásokról tanulni, és jelesre szigorlatozni, az mégiscsak egy másik kategória. Nagyjából a Keanu Reeves-es Constantine és a 30 ezüst c. HBO-sorozat is hasonló témában tolja, mint A pápa ördögűzője. Látványos összecsapások a démonokkal, falhoz verdesés, kőoszlopokba vésett lángoló rúnák és az elfojtások, a bűntudat számos manifesztációja – leginkább lengén öltözött nőkkel. A gótikus apátság kiváló helyszín, a képi világ teljesen rendben van. Beszéljünk a többi szereplőről még néhány gondolatban, már ha van róluk mit, mert tényleg olyan végtelenül egyszerűek, hogy csuda. Az ördögűző atyán kívül minden karakternek EGY, de legfeljebb KETTŐ tulajdonságot írtak, és hiába jelenik meg Franco Árpádvezér Nero mint a Szentatya, hiába hiszem el neki, hogy ő amúgy tényleg pápának való, igazából sokat nem tesz hozzá a sztorihoz. Ott van az anyuka, akiről annyit tudunk, hogy a spanyol származású néhai férje tulajdonában volt ez az apátság, ahol a történetünk játszódik. Ez is minimum egy tucat kérdést vetne fel, de mindegy is. A két pulya… na, ők legalább egész jó gyerekszínészek – persze, mihez képest? Végül, a padawan pap, aki Russell Crowe mellett imádkozik, és akiről végig azt hisszük, sántikál valamiben… Bocs, hogy spoilerezek, de: nem. Esetleg egy második részben. Mert hát én nem vicceltem azzal, hogy simán jöhetne újabb rész. No nem azért, mert egy History Channel szintű igaz történetet láttunk… hanem mert Crowe tényleg tök jó ebben a figurában, a keresztény miszticizmusban pedig bőven van potenciál, a nézők alapvetően szeretik az ilyen jellegű filmeket, elég csak a korábban említett Constantine-t mondani, de keresztény miszticizmusban utazik az Indiana Jones több része is, ilyen A rítus, ilyen Az elveszett ereklyék fosztogatói, és persze A Da Vinci-kód minden folytatásával és előzményével egyetemben: Angyalok és démonok meg az Inferno. A népek kajolják, ugye, a karakter is adott, szóval hiába áll 6.1-en az IMDb-n, ennél sz*rabb filmeket is folytattak már, én megnézném az atya következő kalandját is! Láttátok? Tetszett? Vélemény? Irány a HBO Max!

Nem tudom Russel Crowe mennyire volt magánál, amikor igent mondott erre a filmre. Ez egy teljesen átlagos ördögűzős film, mely kilencven százalékban arról szól, hogy egy démon ordít, miközben mindenki bőszen imádkozik. Nincs érdekes konfliktus, morális dilemma, izgalmas misztikum az ördög személye vagy motivációi körül. A forgatókönyvíró meg sem próbált tartalmat kovácsolni, csak megnézett pár hasonló filmet, és egybegyurmázta őket. Két pozitívumot tudok csak felhozni, az egyik a gyerekkarakterek szinészkedése jó volt a másik pedig Russel Crowe karaktere egész rendben volt, ritkán látni egy vicceskedő, magáért kiállni tudó, angolul csak ritkán beszélő, kicsit részeg ördögűzőt. Kár, hogy nem csináltak többet vele.

Sokkal rosszabbra számítottam, egész kellemesen csalódtam. Korrekt ördögűzős sztori néhány ostoba jelenettel (-Nagyon komoly vatikáni megbeszélést tartunk ezért se nem latinul, se nem olaszul, hanem angolul fogunk beszélni. :D). Szinte mindent láttu... Többnk már korábban: van mocskosságokat üvöltöző megszállt gyerek (Gabe meg foglak b***ni és el fogsz élvezni és gyűlölni fogod magad mert élvezted!!! :DDD), pókmódra vergődés, és persze megy a telepatikus dobálózás mindennel. A vége felé picit meg tudott lepni, és ott volt pár elég látványos és véres pillanata is. Pont utánaolvastam, hogy berendelték a folytatást, felőlem jöhet, szerintem arra is megyek majd ha nemigen lesz jobb opció. A végén úgyis megalapult a Pápa Men In Black csapata, úgyhogy én csak azt remélem, még jobban elmennek trash irányba.

A sátános-ördögös-zombis műfajt nagy ívben kerülöm, a komédia jellegű változatok kivételével. Ezzel azért tettem kivételt, mert Russel Crowe miatt adtam neki egy esélyt. Összességében nem bántam meg, egész jó volt. A végkifejlet szokás szerint egy óriási nagy látványfesztiválba torkollott, ami engem inkább megnevettetett időnként, minthogy megijesztett volna. Úgy általában nem bírtam rémüldözni, nem tudom, ez ennek a konkrét filmnek a hibája-e (végül is azért csinálták, hogy ijesztő legyen), vagy én vagyok túlságosan megedződve. Mindegy, mert elszórakoztatott végig, azt a pár megmosolyogtató megoldást pedig nagylelkűen elnézem.