
Vélemények (61)
Az előzetese alapján is nagyon szimpatikus volt a film, és valóban nem is okozott csalódást. Benne voltak azok az elemek, amiket egy színvonalas, műfajához hű thrillertől elvárok: volt benne fordulat, nem volt kiszámítható, végig lekötötte a figyelme... Több
Az amerikaiak inkább hagyják meg ezt a műfajt a dánoknak és a norvégoknak. Erőtlannek éreztem a filmet, pedig egy izgalmas és kiszámíthatatlan történetre vágytam.
Jo Nesbø remek könyveket ír, briliáns történettel. A könyvet nem olvastam, de tuti, hogy nem így lett megírva. Talán nem az amerikaiaknak kellett volna elkészíteniük a filmet.
Mindenképpen többet vártam a filmtől. Ami zavart, hogy nem tudtuk meg, hogy Fassbender karaktere miért is lett pityókás. Érte valami trauma vagy szerelmi csalódás? J.K. Simmonsos szál csak figyelemelterelő volt és ki sem derült, hogy mit ügyeskedett.
Jól felépített. Lassan induló, de végig feszült. A látvány a cselekményhez kendőzetlenül kapcsolódik.
Olvastam a regényt, és bár nem ujjongtam érte, de nem volt annyira szörnyű, hogy félbehagyjam. Sajnos a filmet kénytelen voltam, mert nem bírtam végignézni. A nem túl erős alapsztorit rendkívül unalmasan sikerült adaptálni.
Hasonló filmek
Egyáltalán nem tetszett. Unalmas volt, egy adaptációhoz képest pedig eseménytelen vagy nem is tudom hogy mondjam. Nem ajánlanám senkinek sem.
Nagyon vártam ezt a filmet, mert olvastam Jo Nesbo könyveit, mivel szeretem a krimi műfajt. Sajnos nagyon gyengére sikerült a film. Csalódás volt. Bárcsak lenne egy igazi skandináv feldolgozás. Az tuti nem lenne bukta
Hogyan lehet egy jól megírt könyv sztoriját tönkretenni pillanatok alatt? Hát így.. vegyünk egy jó író kimagaslóan jó könyvét és adjunk hozzá egy elfuserált stábot aki mindezt nem tudja megjeleníteni. Harry kicsit szépfiúsan lett megjelenítve ami mag... Több
Csalódás volt számunkra ez a film, sokkal nagyobb reményekkel ültünk le elé, aztán jött a nagy pofára esés. Egy teljesen átlagos alkotást kaptunk, ami kissé vontatott is lett.
Nem olvastam a könyvet, egy jó krimit remélve ültem be a moziba és elég nagyot koppantam. Michael Fassbendertől sokkal többet vár az ember, az egész film csak lebeg a levegőben mindenfajta mélység nélkül, a karakterek üresek, és az izgalom is hiányzik.