
Érdekességek (20)
A ruhák, melyeket a főszereplők viselnek, nagyon kényelmetlenek voltak, ugyanis a világító csíkok csak 12 percig működtek, tehát szinte minden jelenet előtt cserélni kellett őket, majd utána rögtön kikapcsolni. Ülni se lehetett a jelmezekben.
Michael Sheen nagy rajongója az eredeti filmnek, és amikor felajánlották neki a szerepet, ő rögtön el akarta fogadni. Azonban az ügynökei nem akarták, hogy a Disney megtudja, hogy ilyen szívesen venne részt a projektben, mert akkor rögtön lenyomták volna a fizetését.
Ez az egyik legnagyobb költségvetésű film, amit elsőfilmes rendező kapott: 170 millió dolláros büdzséből gazdálkodhatott.
Olivia Wilde és Garrett Hedlund meg se születtek még, amikor az eredeti film kijött 1982-ben. Jeff Bridgest pedig látványeffekttel fiatalították vissza, mivel a programok nem öregszenek.
A lemezcsata alatt hallható tömeg hangját a TRON Comic-conos bemutatóján rögzítették.
Amikor egy fekete-fehér kockás táblajáték fölött állnak, Quorra megemlíti Sam Flynnek, hogy ritkán veri meg benne az apját. A játék neve: "GO", mely a korabeli számítógépektől is komoly teljesítményt igényelt.