
Vélemények (30)
Sok volt már a szériának ez az ötödik rész. Eléggé elfáradt a történet a végére, pedig milyen jól indult. Egyszer nézhetős darab.
Ez a végeérhetetlen "halál" téma mostanra betetőzni látszik, kezdi önmagát emészteni és laposodni. A központi téma ugyanaz, ugyanazon motívumokból merít. Eltelt több mint 5 év az utolsó leforgatása óta, viszont valamiért azt érzem, hogy koránt sincs ... Több
Imádom a Végső állomás filmeket. Ez első részt tök véletlenül kezdtem el nézni, de nagyon megtetszett így következhetett a többi. Az ötlet nagyon tetszik! i játszható-e a halál? Az is remek ötlet volt, hogy az utolsó rész kicsit visszaugrik az elsőhöz.
Szuper film , érdekes. Mást se csináltam csak gondolkodtam vajon mi lesz.Izgalmas jelenetekkel van felszerelve.Fordulatos és sosem lehet tudni mi következik. Aki szereti az ilyen filmeket mindenféleképpen nézze meg.
Az alapkoncepció nagyon jó volt az első részben. Most ugyanez csak ötödször, érdekes de semmi újat nem mutat. Egyszer végig lehet nézni az egész az sorozatot, így ezt a filmet is, jó szórakozás de semmi több. Igazán csak az első kettő ér valamit. Ez 6/10.
Hasonló filmek
Kövezzetek meg, de nekem jobban tetszett a többi folytatásnál. Egyre feszültebbek, izgalmasabbak a halálos jelenetek, végig borzongtam az egészet. A történet sablonos, mint az összes többinél, de a végén lévő csavar meglepett, keretet ad a sorozatnak.
Kiváló film, kiváló zárás. Bár több ilyen lenne, de sajnos a folyamatos "adjanak újat" fröcsögés miatt nem lehet megfelelő ideig kitartani ezeket a látványsorozatokat. Tökéletesen keretbe lett foglalva, ahogy visszatértünk az első rész elé.
Ez a rész nagyon jó folytatása az előzőeknek, mivel visszautal a filmsorozat legelső részére. Tényleg nagyon jól meg van csinálva a történet, és tényleg egyedivé teszi, ez a sok valótlan baleset a filmet. A színészek hitelesen játsszák a szerepeiket!
Szerencsére a 4. rész után már 3 évet sem kellett várni egy folytatásra, mert 2011-ben jött is a következő - természetesen a kötelező 3D-vel, ami nem meglepő módon semmit nem ér. Na de kap 3 csillagot, mert a végén még én is meglepődtem, és nagyon úgy néz ki, hogy végre egyszer s mindenkorra lezárták a sztorit.
Picit jobb, mint a3. 4. rész, d elmaradt a első kettőtől A legvége volt a legjobb, amikor visszaugrunk az első részhez.
Az egyik, ami legjobb ezekben a Végső állomás filmekben, amikor a szereplők a szemük előtt, brutálisabbnál brutálisabb módon végbement elhalálozásokon különösebb lelki megrázkódtatás nélkül lépnek túl egy-két sikítást leszámítva így teljesen életszerű.A film elején a hidas jelenet szerintem a film csúcsjelenete.