
2009-ben elérkezett a Halálos kitérő-széria harmadik menete, amely olyan téren újított a franchise-on, hogy itt most nem egy fiatal, tini bandát látunk, hanem egy csapat kiégett, bűnöző marhát. A szökött rabok behozatala szerintem egyébként nem egy ... Teljes kritika
A Halálos kitérő című horrorszéria büszkélkedhet azzal a nem épp túl hízelgő dologgal, hogy egy pörgős és szórakoztató horrorfilmből képesek voltak egy folyamatosan és arányosan romló színvonalat elém tárniuk a harmadik felvonással (itt jut eszembe, ... Teljes kritika
A Halálos kitérő c. horrorsorozat beleesett abba a hibába, amibe sok más film is, amiből próbáltak még egy kis bőrt lehúzni. Az 1. rész nagyon izgalmas, pörgős és látványos volt. A 2. résszel sem volt baj, pusztán több karaktert kapott, és a mutánsok történetéről is esett szó, de sok újat nem mutatott. Ez a rész, vagyis a 3. sem lett volna rossz alapötlet, miszerint fegyencek lesznek a középpontban, pusztán még azt az elvárt szintet sem tudták hozni a karakterekkel, a bugyuta jelenetekkel, és ez a rész szépen lerombolta azt a szintet, ahonnan kezdték. Semmi újat nem tudott hozzátenni a 3. rész az előzőkéhez képest. Nagyon egyszerű karakterek, és hát finoman fogalmaz sem tudták a színészek hozni azt a szintet, amit legalább elvártunk volna. Egyszer megnéztem, és elég is volt, hisz unalmas, monoton, átlagos horrorfilm (egyszernézős).
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Tetszett ez a szökött fegyencek kontra torzak ötlet, hogy nem csak sima kirándulókat aprítanak a filmben, plusz még ugye a rabok egymás közötti feszültségei is. Ha eltekintünk a rendkívül gagyi megoldásoktól, pl. elhagyott pénzszállító az erdőben, am... Több
Ebben a részben tizenöten halnak meg.
Ezt a részt is csak dvd-s forgalmazására készítették, mozikban nem mutatták be.
A forgatást 2008. augusztus 4-én kezdték meg, és 2008. szeptember 4-re már be is fejezték.
A felvételeket Bulgáriában készítették.
Akárcsak a második résznél, itt is felröppentek olyan pletykák, hogy talán visszatér az első rész egyik főszereplője, Eliza Dushku, de erre végül nem került sor.