Két élet

Mivel skandináv filmről van szó, egy hangulatos mozit vártam, ahol nem a mondandó vagy akció a lényeg, hanem az atmoszféra. Ehelyett az egyik legjobb kémfilmet kaptam, amit az elmúlt években láttam. Nehéz rátalálni, de ha sikerül, nézzétek meg.

Egy újabb előttem ismeretlen tényt tudtam meg ebből a filmből. A németek által megszállt Norvégiában a nők körében a katonák „eredményesen” tevékenykedtek. Ezek a nők nem voltak olyan karakánok, mint a királyuk, VII. Haakon, aki emigrációban, Londonb... Többól irányította az ellenállást. A viszonyokból született gyerekeket mivel árjáknak számítottak elvették a szülőanyjuktól és Németországban úgynevezett „Lebensborn” árvaházakban nevelték őket, így is pótolva a népszaporulatot. A berlini fal lebontása után, az NDK megszűnése következtében szabaddá vált a kutatás az ott nevelkedett immár felnőttek után. A fordulatos, de lassan kibontakozó cselekményű filmből meglepő dolgok, sötét titkok derültek ki. A mostanában sok filmben használt időbeli ugrások végig feszültté tették a filmet. A régen nem szereplő Liv Ullmann nem kapott elég lehetőséget tehetségének bizonyítására, csak szomorúan kellett néznie, ez pedig alapból is ment neki. A szememben az sem tette rokonszenvessé, hogy norvég létére egy valószínűleg náci némettel volt kapcsolata. Hja, a szerelem vak, ahogy mondani szokták. Annyit még a spoiler veszélye nélkül is elárulhatok, hogy a hírhedt Stasinak is fontos szerepe volt a történetben.