Találatok: 18208  |  

Új sorozat adatlapok

#7401.

A sorozatban szereplő csapatok egyetlen feladata olyan rakétákat készíteni karácsonyfákból, amelyeket majd fellőhetnek a fellegekbe. A műsor 2020. december 3-án kerül először adásba.

Rendező: Rob Hammersley

#7402.

Szakemberek próbálják feltárni a történelem legnagyobb talányait. Segítségükre szolgál a CGI és a legmodernebb kriminalisztika.

#7403.

A világon elszórva találhatunk elfeledett mérnöki csodákat, pusztuló városokat és üresen kongó raktárakat, amelyek valaha a technológia és dizájn úttörői voltak. Ma elhagyatottak, veszélyesek, bizonyos helyek pedig akár halálosak is lehetnek. A sorozat ezek titkait tárja fel előttünk.

#7404.

Florida ostrom alatt áll; pitonok inváziója fenyegeti a déli területet, ami állatfajok kihalásához vezethet. Ezek az agresszív, gyorsan szaporodó kígyók nem ismernek nagyobb ragadozót önmaguknál - ám megjelent az ember.

#7405.

70 2020

/ Sorozat / dokumentum

A legmisztikusabb gyilkosságok megoldásában kulcsfontosságú az áldozat életének utolsó néhány órája. A nyomozók minden epizódban ezt az intervallumot próbálják összerakni, hogy egyre közelebb jussanak a megoldáshoz és a gyilkos személyéhez.

#7406.

60 2021

/ Sorozat / dráma | vígjáték

A Run the World négy barátnő életét és kalandjait mutatja be, akik nemcsak túlélnek a nagyvárosban, hanem élvezik az életet.

#7407.

A sorozat bemutatja a rock történetét és a fiatalok mozgalmait Latin-Amerikában. Archív felvételek, zene és interjúk szolgáltatják az aláfestést.

#7408.

Süreyya számára ez a nap is ugyanúgy indul, mint az összes többi. Késésben van és rohan, de egy kávéra azért megáll, ez pedig megváltoztatja az életét. Amikor kiderül, hogy a mögötte álló férfinél nincs pénztárca, a lány kisegíti. Faruk, a Boran vállalat vezetője ismét elégedetten kezdi a napot, hiszen az előző este kellemesen telt - ki tudja kivel. Viszont a cége virágzik, és úgy tűnik, a helyzete egyre jobb lesz. Amikor egy több millió dolláros üzletet köt, a partner ünneplést javasol, ahonnan nem húzhatja ki magát. Pedig anyja, a keménykezű Esma asszony még az öccsét, a szerény és félszeg Osmant is elküldi az irodába, hogy hozza haza a legidősebb testvért. Osman így kénytelen a bátyjával tartani, a bár azonban túl sok neki. Az asztmás rohammal küzdő férfinak Süreyya segít, mielőtt színpadra lép. Osmant pedig elvarázsolja a lány. Ahogyan Farukot is, aki meglepetten látja viszont reggeli kisegítőjét a mikrofon mögött. Az este ennek ellenére csúnyán ér véget....

#7409.

60 2020

/ Sorozat / krimi | misztikus | thriller

Nincs is szebb nyaralás, mint egy gyönyörű szigeten, egy sokcsillagos hotelben. Viszont a Green Paradise hotel új vendégeinek ez nem sikerül. Mindnnyiukat meghívják, de érkezésüket követően rádöbbennek, a hotel elhagyatott, és térerő sincs. Mikor megpróbálnak távozni, kiderül, a helikopter, amivel érkeztek, nem működik. Miután egy hang közli velük, hogy büntetést kapnak a múltban vétett hibáikért, kiderül, hogy nem pihenni érkeztek.

#7410.

Adrian Richardson húsban gazdag Karácsonyt kíván Önöknek! Lélegzetelállító, ínycsiklandozó ételeket szolgál fel, amelyek az idén biztos hatalmas sikert hoznak a karácsonyi asztalnál. Az első fogás libakocsonya ünnepi áfonyatöltelékkel. Fő attrakciónak Adrian zamatos sült szopósmalacot és egy egész töltött bordát szán. A maradékot felhasználja a pulykafrittatához, és ezt az egészet leöblíti egy erős itallal, - ez a híres Bloody Bull.

Szereplők: Adrian Richardson

#7411.

50 2020

/ Sorozat

Két tematikus forduló áll rendelkezésére a tapasztalt szakácsoknak, hogy maradékokból ínycsiklandozó fogásokat varázsoljanak. A tét 10 000 dollár.

#7412.

Szeretitek a csettingetős, ritmusos dalokat? Énekeljetek együtt a Rhyme Time Town állatkáival, akik a hangszálaik mellett fantáziájukat és problémamegoldó képességeiket is megmozgatják!

#7413.

70 2020

/ Sorozat / dokumentum

Egy balettáncosokról szóló dokumentumfilm a Disney+ forgalmazásában. Figyelemmel követhetjük a fiatal tehetségek életét, illetve azt, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük ezen a pályán. Magasra kell helyezniük a lécet, ha érvényesülni akarnak.

#7414.

70 2020

/ Sorozat / dráma

Rodrigo Díaz de Vivar, egy kasztíliai nemes és háborús hős története a középkori Spanyolországból.

#7415.

80 2020

/ Sorozat / dráma | romantikus

A sorozat egy szerelem történetét dolgozza fel Ki Szun-Gyeom (Im Si-Wan) és Oh Mi-Joo (Shin Se-Kyung) között. A fiú sikeres sportolónak indult, viszont kilépett a csapatból, és sportügynökként folytatja karrierjét. A lány filmfeliratokat fordít, első találkozásuk után úgy érzi, rendeltetésszerű volt, hogy egymás életébe csöppenjenek. A másik szál Seo Dan-A (Sooyoung) és Lee Young-Hwa (Kang Tae-Oh) történetét mutatja be. Egyikük nőként egy sportügynökség vezérigazgatója, és a hátrányos megkülönböztetés miatt harcolnia kell hagyatékáért. Másikuk egy művészet szakos egyetemi hallgató, aki változást hoz a lány életébe.

#7416.

70 2020

/ Sorozat / dokumentum | krimi

Minden férfi gyanúsított volt, és egy nő sem érezhette magát biztonságban abban az öt évben, amikor a Yorkshire-i hasfelmetsző garázdálkodott Angliában. 13 nő vesztette életét 1975 és 1980 között, sokáig úgy tűnt, a rendőrség tehetetlen.

#7417.

Animációs sorozat a népszerű "Clifford a nagy piros kutya" történetéből feldolgozva.

#7418.

Fiatal felnőttek történetei egy zűrzavaros nagyvárosban, akik igyekeznek túlélni és megtalálni az igaz szerelmet elfoglalt és sűrű mindennapjaik között.

#7419.

„Egy amatőr kincskereső 2014-ben fémdetektorral nagy értékű dák kincsre bukkant Marosvásárhely mellett. Ezt a Maros Megyei Tanács több mint 10 000 Euróért vásárolta meg a helyi múzeum részére” – hangzik el a történelmi tévhiteket, és tabukat feszegető izgalmas filmben. Ma is élénken él a köztudatban a Ceausescu-féle „aranykorszakban” nagyszabású állami propagandával újraírt és működtetett dákoromán kontinuitás-elmélet. A kétrészes összeállítás jó adag iróniával és öniróniával, ugyanakkor tényszerűen veszi górcső alá a virtuális múltat, a kollektív emlékezetben őrzött olyan román és magyar történelmi legendákat, mint az újkeletű dákoromán büszkeség vagy a mitikus székely eredettörténetek. Emellett fiatal történészek és régészek bevonásával fontos régészeti lelőhelyekre látogatva ismerjük meg a történelem mai álláspontját, módszereit és kutatási eredményeit.

#7420.

Bensőséges bepillantást nyerünk, hogy milyen a világ egyik leghíresebb állatkertjét vezetni; 240 szenvedélyes gondozó és állatorvos gondoz több, mint 5000 állatot a parkban.

#7421.

Ella Schön a férje halála után nem csak egy adóságokkal tele házat örököl Fischlandon, hanem Christinát is a gyerekeivel, akik a házban élnek. A férje házasságon kívüli kapcsolatának megismerése túl sok az aspergeres Ellának, aki automata üzemódba kapcsol és halad a célja felé. A házban maradva megismeri Christinát, bent és Klarát, és jelen lehet a kis Tom születésénél is. Lassan megszereti az új rokonokat és ők is bepillanthatnak az özvegy páncélja mögé.

#7422.

80 2007

/ Sorozat / dokumentum

Az első rész a vallásba tekint be. Hogyan hatott egymásra a kereszténység, az iszlám és az ősi görögök nyolc pogány kultúrája.

Rendező: Neil Crombie

Szereplők: Matthew Collings

#7423.

A világ kereszténységének ikonikus remekműve a középkorban épült párizsi Notre-Dame katedrális. A XII. században kezdték építeni, a kibővítése, felújítása pedig a XVIII. században zajlott. Az ötlet Maurice de Sully párizsi püspök fejében jött létre, az alapkőletétel is az ő nevében fűződik, ami 1160-ban történt. Az ARTE kulturális csatorna jóvoltából a 3 D technika segítségével nyomon követhetjük, hogyan jöhetett létre ez a csodálatos építmény a sokak szerint igazságtalanul "sötét"-nek titulált középkorban...

Rendező: Emmanuel Blanchard

#7424.

Hogyan és miért alakult a központi szövetség Nagy Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között? Kiderül, hogyan alakult a verseny a szövetségesek közt a győzelemig s a háború utáni fölényig.

#7425.

A versenyen amatőr pékek és cukrászok néznek szembe az ünnepi hangulatú kihívásokkal.  

#7426.

90 2020

/ Sorozat / dokumentum

A Beyond the Clouds bemutatja a Clouds című Disney+ produkcióját a kulisszák mögött.  

#7427.

50 2019

/ Sorozat / dráma | sci-fi

A Commons magával ragadó jövőképet szolgáltat, mindemellett karakterközpontú dráma, amely az anyaságot mint az élet egyik legfontosabb részletét emeli ki.

#7428.

80 2019

/ Sorozat / dokumentum

Betekintés tárgyalótermi pillanatok legmegdöbbentőbb és legérzelmesebb részleteibe.

#7429.

80 2021

/ Sorozat / dokumentum

A trafficked feltárja az alvilág összetett és gyakran veszélyes belső működését - csempészhálózatokat, valamint a fekete és informális piacokat. Mariana van Zeller betekintést biztosít a nézőknek, hogyan is működik a modern alvilág - találkozhatunk fegyvernepperekkel, exotikus állatok csempészeivel, drogdílerekkel, illetve kerítőkkel. Ezen kívül az érme másik oldalát is megvizsgálhatjuk, erre szolgálnak az interjúk rendőrökkel, szemtanúkkal és riporterekkel. Meglepő, de Mariana azt is bemutatja, mennyire hétköznapiak és átlagosak tudnak lenni az alvilág figurái.

#7430.

Kevin Hart és felesége több másik celeb párossal méri össze tudását különféle játékokban, amelyeket akár saját otthonukban is játszhatnak.

#7431.

Idén karácsonykor kímélje meg magát a konyhai robottól Rachel stresszmentes ünnepi fogásokról szóló útmutatója segítségével. Dobjon össze néhány füstölt lazacos halpogácsákat, serpenyőben sült kacsát ribizli szósszal és egy kényeztető, csokoládés mascarpone mousse-t. Rachel egyúttal bemutatja a kedvenc helyi füstölőjét, majd a félelmetesen ínyenc barátai kipróbálják az egyik receptjét.

Szereplők: Rachel Allen

#7432.

A sorozat Dominique Strauss-Kahn 2011. évi szexuális zaklatási botrányát dolgozza fel.

Rendező: Jalil Lespert

Szereplők: Dominique Strauss-Kahn

#7433.

Kalandozás a műalkotások rengetegében! Tartson velünk a magyar múzeumok különleges tárlatvezetésein és ismerje meg a szobrok, festmények, műtárgyak történetét!

#7434.

Az 51-es körzet ostromára felhívó, vírusként terjedő Facebook-esemény akkora érdeklődésre tett szert, hogy a katonság is felfigyelt a dologra...

#7435.

Egy közelmúltbeli UFO-észleléssorozat Missouriban az 1973-as, piedmonti eset otthonába hozza Chuck Zukowski csapatát. Vajon a történelem megismétli önmagát?

#7436.

A tél a legmegosztóbb évszak a vadon lakói számára. Van, aki ilyenkor van igazán elemében, – és olyan élőlény is akad, mely csak az életfunkciói szinte teljes felfüggesztésével képes átvészelni a fagyos hónapokat. Ez az időszak tehát az élővilág legkeményebb, legnagyobb téttel bíró vizsgája – csupán a legszívósabb, legjobban alkalmazkodó egyedek képesek megélni a tavasz beköszöntét.

#7437.

Karácsonyozzon együtt Justine Schofielddel és barátaival! A vicces és vidám hangvételű ünnepi epizódban szeretetreméltó szakácsaink megosztják velünk családi történeteiket, miközben tradicionális és modern recepteket készítenek el.

#7438.

A csokoládé lenyűgöző története, a modernkori Willy Wonkák, izgalmas gyárlátogatások, olvadt csemegékkel teli dézsák, ritka hozzávalók, luxus csokoládés nyalánkságok és a mindenki által kedvelt megszokott kedvencek – ezt rejti e sorozat csokoládés bonbonja. A világ legnagyobb csokoládégyáraiba ellátogatva a sorozat feltárja, hogyan készülnek kedvenc csokiszeleteink és bonbonjaink, mint például a Kit-Kat, a Toblerone, a Cadbury és a Lindt. A műsorból megismerhetjük az ínycsiklandó alkotások mögött rejlő elképesztő történeteket, bepillanthatunk a világ legnagyobb csokoládéboltjába, kibonthatjuk a világ legdrágább csokiszeletét, megtudhatjuk, melyek a királynő kedvencei, és újraélhetjük a csokoládéról szóló legnagyszerűbb film, a Willy Wonka és a csokigyár jeleneteit.

#7439.

NA 2018

/ Sorozat / dokumentum

A sorozat Dél-Afrika legendás nemzeti parkjaiba kalauzol, melyek épp olyanok, mint amilyennek Európából képzeljük Afrikát: a ligetesek és facsoportok közti füves síkokon rettegett ragadozók és legendás prédák vívnak öldöklő csatát...

#7440.

Éttermi alkalmazottak nappal, démonvadászok éjszaka. Egy csapat fiatal különleges képességeit használja, hogy levadássza a gonosz szellemeket, amelyek emberi áldozatokra vágynak.

#7441.

Jamie ünnepi lakomája az év végi lusta téli napoknak szól. Az ünnep módot ad a pihenésre, arra, hogy együtt legyünk a családunkkal és a barátainkkal, és hogy elképesztő ételekkel rukkoljunk elő. Essex-i otthonában Jamie igazán kényelmesen készül az ünnepekre, olyan receptekkel, melyek között találhatunk néhány feszültségmentes, holtbiztos sikert hozó téli fogást, mint a sajtos tészta, vagy az egyszerűen csodás egytálétel, a véres Bloody Mary bélszín. Megidéz néhány kitűnő csemegét is, így a reggeli gofrit emlékezetes forró csokoládéjával és az ünnepi fiesta tacost. Az Újév közeledtével Jamie előveszi legjobb ételötleteit a partikra, a saját készítésű sertéskebabtól a keralai halból készült curryig, és az évnek felséges finálét varázsol.

#7442.

Ki ne ismerné őket? Az örök elégedetlen macska, Tom és az okos egér, Jerry új formában térnek vissza ...

#7443.

40 2015

/ Sorozat / családi | fantasy | musical

Tinky Winky, Dipsy, LaaLaa, Po. Felejtsd el, amit eddig róluk tudtál, mert a 2015-ben megújult sorozatban egy teljesen új kaland vár rád!

#7444.

Vágyakozunk utána. De csaták helyszíne is. Múzsa és csatatér, ihletforrás és ijesztő hely egyszerre. A tenger évszázadok óta a művészet egyik legfontosabb tárgya. A festők minden korszakban megörökítették a vásznukon a tengert. E tájképfestészet remekei időutazásként repítenek minket korábbi évszázadokba. Ha alaposan megfigyeljük ezeket a műveket, titokzatos történeteket ismerhetünk meg.

Rendező: Grit Lederer

#7445.

A sorozat az UFO-kultusz történetét mutatja be az UFO-vallásként emlegetett Heaven’s Gate 1975-ös alakulásától az 1997-ben az egész USA-t megrázó rituális öngyilkosságig, aminek egy csoport 39 tagja esett áldozatául.

#7446.

A televíziós realitysorozat Salt Lake Cityben élő nők mindennapjait mutatja be.

#7447.

60 2020

/ Sorozat

Tizenkét csapat, mely egy kutyából és gazdájukból áll, egy kalandos versenyre vállalkozik, ami több kontinensen át zajlik.

#7448.

Sam Sheridan író és kalandor bolygónk legtitokzatosabb helyeire utazik, amelyeket rejtély borít, és átkozottnak tekintenek. A régiók története és jelene gyakran homályos, és érdekes legendák kísérik. A legfrissebb tudományos ismeretek és források felhasználásával Sam elemzi a helyek veszélyeit, és a mitikus átok ellenére lélegzetelállító képeket készít a területekről és lakóikról.

Szereplők: Sam Sheridan

#7449.

A HangHordozók pályázat döntője, melyben a 11 versmegzenésítés versenyez egymással.

#7450.

70 2020

/ Sorozat / dokumentum | krimi

A gyanakvás könnyen megfertőzi a közösséget. Amikor kétség üti fel a fejét, az árnyékot vet mindarra, amit az áldozat szerettei, a helyi közösség, illetve a bűnüldöző szervek igaznak gondolnak. A hátborzongató sorozat egy-egy gyilkossági rejtéllyel indul, majd lélektani thrillerként bontakozik ki, ahol gyanakvás és kétségek homályosítják el az érintettek látását. Egy család barátja furcsán viselkedik, amikor egy 19 éves fiatal eltűnik Pennsylvaniában. Megdöbbentő csend övezi egy sikeres chicagói fodrászszalon tulajdonosának brutális meggyilkolását. Ezek az esetek is rávilágítanak arra, hogy semmi sem az, aminek látszik, mert sötét szándékok rejtőznek a felszín alatt.

#7451.

A lenyűgöző sorozat bemutatja, hogy az emberi orvostudomány miként alakítja át azt, ahogyan gondozzuk ezeket az élőlényeket, és hogy ezek a találékony állatorvosok hogyan feszegetik az állatorvoslás határait a Föld legtávolabbi pontjain. Ám a bolygó legnagyobb állatainak kezeléséhez több kell, mint modern orvostudomány - ezek a leleményesség, a találékonyság és az elkötelezettség történetei. Szerte a világon ezek között a történetek között van egy délnyugat-kínai óriáspanda bázis, mely emberi újszülötteknél alkalmazott módszerek használatával tartja életben a pandabocsokat; egy orrszarvúkat kezelő orvos, aki együtt dolgozik egy plasztikai sebésszel Dél-Afrikában, hogy a világon elsőként hajtsanak végre bőrátültetést egy orrszarvún; nemzetközi állatorvosok, akik úttörő kulcslyuk-sebészettel próbálják megműteni egy veszélyeztetett örvös medve agyát Laoszban; és egy japán állatorvos, aki farok protézist talált fel egy delfin számára.

#7452.

Kezdődjön hát az ünnepi hangulat: Kirstie karácsonyi kézműves kreációkat, apróságokat és vintage csodákat hoz, továbbá annyi dekorációt, ajándékot, ételt és italt, ami még a legkeményszívűbbek érdeklődését is felkelti. Minden epizódban a brit kézműves tehetségek krémjét láthatjuk, amint összegyűlnek Kirstie karácsonyi főhadiszállásán, hogy megküzdjenek a győzelemért olyan kategóriákban, mint például a legjobb kézzel készített ajándék vagy a legszebben feldíszített fa. A sorozatban és vendégei megosztják velünk tippjeiket, hogy a nézők olyan ötleteket és magabiztosságot meríthessenek, amelyekkel saját maguk is csodálatos kézműves ajándékokat és dekorációkat készíthetnek.

#7453.

A karácsonyi készülődés egyik legfontosabb színtere a konyha. Minden családdal hetekkel az ünnepek előtt elkezdődik a tervezgetés, hogy mi legyen a vacsora, mivel kínáljuk a vendégeket. A TV Paprika karácsonyi műsoraiban népszerű műsorvezetőink - Bede Róbert, Dános Tamás, Havas Dóra és Jókuti András - segítenek összeállítani az ünnepi menüt és praktikus ötletekkel segítik és teszik jókedvűvé, kapkodásmentessé ezt az év végi ünnepi időszakot.

#7454.

Édesség nélkül nincs karácsony, és a szépen csomagolt ajándéknak mindenki örül. Gerti finom, ajándékba adható finomságokat készít minden adventi napra, melyeket Anita kreatívan becsomagol, hogy a karácsonyi készülődés idén tényleg felejthetetlen legyen!

#7455.

Mesevárosba új lakók érkeznek. Vajon kik ők és mit kel tudni róluk? De ami ennél is fontosabb- ők mit tudnak Mesevárosról? Aljonka, aki régóta itt lakik, megmutat nekik mindent és segít beilleszkedni. Így lesz a négy lány egy csapat - méghozzá szupercsapat! A Mesés őrjárat!

#7456.

A kilenc éves Selma öt éve balesetben vesztette el szüleit. Arra vágyik, hogy legyen egy családja, ahová tartozhat. A levél, amelyet a Mikulásnak ír, papírmadárrá változik, és Mikulásfalvára, egy varázslatos faluba repül, ahol különleges emberek élnek. A nevelőanyjával, Ruth-tal folytatott vita után a lány felfedezi Mikulásfalva bejáratát, és megtudja, hogy valójában ő a Mikulás unokája, akinek igazi neve Nikolas. De Selmának csak egy éjszakája van, hogy élvezhesse új „otthonát”, mielőtt Nikolas titokzatos körülmények között nyoma vész. Az öröm, a szórakozás és a nevetés hamarosan eltűnik Mikulásfalváról. Vendel, aki a Mikulás eltűnéséért felelős, átveszi az irányítást. Ám alábecsüli a gyerekeket, a manókat, a barátságukat és bátorságukat. Időben megtalálják Nikolast karácsony estéjére?

#7457.

December 1-jétől 24-ig minden nap egy másfél perces, karácsonyra készülődős kis „hangulatanyagot” tűzünk műsorra. Minden nap kinyílik egy ablak az adott dátummal, és a „Karácsony-gyárba” csöppenünk, ahol mesés formában, vidám készülődésben bemutatunk egy-egy felelős, dolgos karácsonymanót, aki azon dolgozik, hogy a karácsony minél meghittebb legyen. Minden nap másik manóval ismerkedhetnek meg a gyerekek, akik beavatják őket a karácsonyi készülődés rejtelmeibe.

Rendező: Lukács Gabriella

#7458.

Újabb bizonyítékok magyarázatot adhatnak egy titokzatos UFO-találkozásra a Bermuda háromszögben. Szakértői csoport vizsgálja, járhattak-e földönkívüliek errefelé.

#7459.

32 évnyi szolgálat után a határőrként dolgozó Ben Clemens ügynök ráeszmél, hogy olyan embereknek segít, akiket korábban megpróbált távol tartani az Egyesült Államoktól.

#7460.

A sorozat olyan ételeket mutat be, amelyekben több a zöldség, mint a hús, és sokkal egészségesebbek is.

#7461.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Amatőr ruhatervezők magas pénzdíjért versenyeznek, hogy melyikük tud szebb esküvői ruhát és fejdíszt készíteni vécépapír, szalag, ragasztó, tű és cérna felhasználásával.

#7462.

Két rivális mérnököt, Karl Benzet és Gottlieb Daimlert bosszantotta a lassú személyi közlekedés. Ezért úgy döntöttek, hogy a belső égésű motor megalkotásával az emberek utazását függetlenítik a lovaktól.

#7463.

60 2020

/ Sorozat / vígjáték

Az 1990-es évek szitkom-sorozatának folytatása. A kaliforniai hátrányos helyzetű középiskolás diákok egy csoportját Zack Morris kaliforniai kormányzó programja alapján áthelyezik egy nívós középiskolába, ahol a tehetős szülők gyermekei tanulnak.

#7464.

Hogyan került Németország a fasiszták kezébe? A sorozat bemutatja Hitler hatalomra jutásának történetét belső körének szemszögéből, akik kikövezték útját a hatalomhoz, és azokéból, akik megpróbálták megállítani. Végig követhetjük az eseményeket a politikai cselszövésektől a demokrácia széthullásáig, amely Hitlert a korlátlan hatalmú Führerré tette. A nácik felemelkedése azt vizsgálja, hogy vajon mindez elkerülhető lett volna? Ismerjük meg a figyelmeztető jeleket, a járulékos döntéseket, az elmulasztott lehetőségeket és a téves ítéleteket, amelyek megállíthatták volna Hitlert és megváltoztathatták volna a történelem alakulását.

#7465.

Astridot traumatizálta, amikor egy iskolai osztály rejtélyes körülmények között eltűnt 1999-ben. Húsz évvel később, amikor kiderül, hogy az eset egyetlen túlélője is meghalt, Astrid úgy dönt, a végére jár annak, mi is történt valójában.

#7466.

Svea Classen és Peter Pirnegger az észak-német városban, Stralsunban élnek boldogan. A templomi esküvőjüket Peter családjánál, egy alpesi faluban St. Josefben tartják meg. Itt élnek Peter szülei, Inge és Josef, aki a község polgármestere is. Josef szeretné a fiatalokat ott tartani, így Peter máris kap egy vonzó állásajánlatot a létesítendő Nemzeti Parkban. A fiatalok úgy döntenek fél év próbaidőre a faluban maradnak, így Svea is munkába áll, apósa a szomszéd falu polgármesteréhez ajánlja be. Ezzel kezdődnek a bonyodalmak, hiszen Josef azt szeretné, hogy Svea az ő malmára hajtsa a vizet, és az ő javára befolyásolja az eseményeket…

#7467.

60 2020

/ Sorozat / krimi | thriller

Johannesburg alvilágát a Masire fivérek uralják, ám hatalmukra és pénzükre másoknak is fáj a foga. A fivéreknek meg kell küzdeniük az árulások, a cselszövések és egy természetfeletti átok szövevényes hálójával. 

#7468.

Tumi hazautazik, hogy otthon töltse a karácsonyt, ám azonnal sikerül tönkretennie húga esküvői terveit. A lánynak ezért mindent meg kell tennie, hogy a dolgok még azelőtt rendbe jöjjenek, mielőtt túl késő lenne. 

#7469.

80 2020

/ Sorozat / dráma | fantasy | horror | thriller

Egy olyan világban, ahol az emberek vérengző szörnyetegekké válnak, egy kamaszfiú és szomszédai a túlélés zálogaként megpróbálják megőrizni az emberségüket. 

#7470.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Carlene és csapata elindul, hogy felfedezzék Ausztrália építészeti stílusát. A tengerpart ihlette lakóházak és a luxushatású építmények mindenkit elvarázsolnak. Adam pedig minden alkalommal egy különleges ám végtelenül egyszerű étellel kedveskedik.  

#7471.

Európánál sokszínűbb és változatosabb kontinenst elképzelni se lehet: határai a fagyos tundrától a Földközi-tenger partvidékéig terjednek, s területén a mélyföldtől a magashegységig és a mérsékelt övi lomberdőtől a füves pusztáig élőhelyek sokasága osztozik. Mindezek az adottságok – az évszakok váltakozásával kiegészülve – a Föld egyik legvarázslatosabb, mesésen gazdag élővilágú kontinensévé teszik Európát...

#7472.

60 2020

/ Sorozat / dráma | krimi | romantikus

Egy olyan világban, ahol már semmilyen adat sem titkos, nagyon vigyázni kell, hogy kivel mit osztunk meg...

#7473.

A dokumentumfilm-sorozat a brazil szupersztár, Anitta életébe enged betekintést. 

#7474.

90 2020

/ Sorozat / dráma | krimi | thriller

Michael Desiato bíróként dolgozik, fia azonban belekveredik egy cserbenhagyásos gázolás ügyébe. A nyomozás szálai rövidesen egy alvilági bandához vezetnek, a férfinak pedig komoly döntést kell hoznia, mi mindent képes feláldozni azt illetően, hogy megmentse fiát.

#7475.

Tom Kerridge, az egyetlen séf az Egyesült Királyságban, akinek kocsmáját a Michelin két csillaggal tüntette ki, most megmutatja, hogyan főzzünk az angol kocsma klasszikusai által ihletett ételeket. A 'pub food' hosszú utat tett meg az elmúlt néhány évben, mára sok remek brit kocsmában szolgálnak fel olyan első osztályú fogásokat, amelyekre igazán büszkék lehetnek, Tom pedig megmutatja, hogyan lehet ezeket az ételeket otthon is egyszerűen elkészíteni.

Szereplők: Tom Kerridge

#7476.

Az 'India Hungary Dialogues' ('Párbeszédben India és Magyarország'), az Indiával és Magyarországgal kapcsolatos jelentős kérdésekről szóló interjúsorozat indul, ezután pedig elérhető lesz a Nagykövetség összes online platformján is. A sorozatot India közszolgálati műsorszolgáltató csatornája, a DD News is bemutatja majd. Az első epizódban Őexc. Kumar Tuhin nagykövet és Kövér László házelnök beszélget.

#7477.

70 2020

/ Sorozat / dráma

Tizenévesek egy csoportjának egy balesetet követően az életbenmaradásért kell küzdenie. A lányok nem is sejtik, hogy nem véletlenül kerültek a szigetre.

#7478.

70 2020

/ Sorozat

A J. Crew elnökeként Jenna Lyons meghatározza az Egyesült Államok divatirányzatait - félelmetes üzleti és stílusikon. Most Jenna „újjászületést” tapasztal. A rendhagyó dokumentumfilm követi Jennát, miközben olyan tervezési projektekkel foglalkozik, amelyek elősegítik jövőbeli vállalkozásának meghatározását. Csatlakozzon ehhez az ambiciózus, új vállalkozáshos, mely ízlés, dizájn és divat mesterkurzust szolgáltat minden epizódban! A premier 2020. december 3-án várható az HBO Maxon.

#7479.

80 2020

/ Sorozat / dokumentum

Az inspiráló dokumentumfilm-sorozatban szakterületükön úttörőnek számító sebészek elmélkednek az életükről és szakmájukról.

#7480.

A sorozat bemutatja Európa második legnagyobb folyóját, az Elbát. Az első részben Schnackenburgtól és az UNESCO Bioszféra-rezervátummá minősített ártéri szakasztól követjük a folyó kanyargós útját egészen Hamburgig. Betérünk a középkorban alapított városokba, megcsodáljuk a folyóban élő hódokat, az újra a környéken fészkelő rétisasokat, történeketek hallhatunk az egykoron a folyó által szétválasztott két Németországból.

#7481.

Tél van River Cottage-ban. Hugh megmutatja a nézőknek, hogy mennyi finomságot kínál a konyhakert és a saját állattartás ebben az évszakban is, és teszi mindezt a maga módján, most éppen 4 folytatásban...

#7482.

Fedezzük fel a fejleményeket, amik a híres templomos lovagokat extrém hatalomra vezették, majd egy korábban nem látott gyűlöletkampány célpontjává tették.

#7483.

A sorozat az éjjel aktív állatok soha nem látott viselkedési formáit tárja fel.

Szereplők: Tom Hiddleston

#7484.

A film egy elit balettakadémia működésébe nyújt betekintést, bemutatva azoknak a fiataloknak a felemelkedését és bukását, akik otthonuktól távol a hírnév és a kudarc határán egyensúlyoznak.

#7485.

60 2020

/ Sorozat / családi | kaland | sci-fi

Pár tinédzser felszökik egy kísérleti űrhajóra, ám a hajót vezérlő mesterséges intelligencia ellenük fordul, és felküldi őket az űrbe. A fiataloknak dönteniük kell, végrehajtják a küldetést amire az űrhajó készül, vagy mindent megtesznek hogy visszajussanak a földre szeretteikhez.

#7486.

A műsorban iskolai csapatok versengenek, ezúttal középiskolások. Versengenek földön, vízen, levegőben, izgalmas, látványos és érdekes játékokban. Összesen 24 csapat verseng, akik az ország minden részéből érkeztek.

Szereplők: Abaházi Csaba

#7487.

Az ételeink hajtják és építik fel a testünket. Minden, amit megeszünk, táplálja a sejtjeinket és az agyunkat.

#7488.

Ha a földi természeti törvényekből indulunk ki, következtetni tudunk arra, hogy a világegyetem más bolygóin milyen életformák alakulhattak ki. A sci-fi sorozat ötvözi a tudományos tényeket és a fickiós elképzeléseket, hogy más világokba kalauzoljon el minket. 

#7489.

Makovecz Imre a XX. és részben a XXI. század talán legjelentősebb magyar organikus építésze, aki iskolát hozott létre. A film Makovecz életének csomópontjait ragadja meg: a faluház építő közösségteremtő Makoveczet, a Sevillai világkiállítás nagy visszhangot kiváltó pavilonját. A templomépítő Makoveczet, aki az egész Kárpát-medencében emelt templomokat, és a gondolkodó magyarságában elkötelezett alkotót és közéleti embert; aki az Őt követő generációk szakmára, erkölcsre, emberségre, helytállásra és hitre nevelését tartotta egyik legfontosabb céljának. A film azt is megmutatja, amit a művész életében nem valósíthatott meg. A filmben virtuálisan felépül a monumentális katedrális, a meg nem valósult Felső Krisztinavárosi templom.

#7490.

A sorozat, amit 15 lenyűgöző nemzetközi helyszínen forgattak, friss módon mutatja be a természetet, hatásunkat rá, és hogy hogyan kezdhetjük el helyreállítani az élet egyensúlyát a Földön. Bolygónk történelmének ezen kritikus fordulópontján a lenyűgöző program összehozza a közreműködőket, ritka archív anyagokat és hihetetlen képanyagot a világ minden pontjáról. Vajon készen állunk, hogy újra gondoljuk helyünket a természetben, és jobban megértsük a vele való kapcsolatunkat?

Rendező: Peter Lown

Szereplők: Uma Thurman

#7491.

NA 1972

/ Sorozat / vígjáték

A történet főhősei: Mák István, a Párizsban élő magyar újságíró, VI. Iván, valamint VII. Emánuel. Utóbbi kettő a képtelen nevű balkáni Cirillország uralkodója és trónvárományosa. VII. Emánuel puccsal – és Mák István segítségével – megszerzi a trónt, így VI. Ivánnak menekülnie kell.

#7492.

Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek.

#7493.

Mickie és barátai – Minnie, Donald, Daisy, Goofy és Plútó – rendkívüli kalandokat élnek át egy szokatlan és kiszámíthatatlan világban, ahol a Disney varázsának köszönhetően minden lehetséges.

#7494.

70 2019

/ Sorozat / krimi

A sorozat olyan testvéreket mutat be, akik együtt gyilkoltak.

#7495.

James May főzőműsora sajátos látószögből mutatja meg a konyhai tevékenykedést.

Rendező: Will Daws, Tom Whitter

Szereplők: James May, Nikki Morgan

#7496.

A sorozat személyes történeteken keresztül mutatja be a művészetet és kultúrát, melyet a Pixar képvisel.

#7497.

60 2020

/ Sorozat / dráma | vígjáték

Egy híresség egész életét a feje tetejére állítja, amikor feltörik a telefonját, és egy rendkívül kényes fotó kerül nyilvánosságra róla. 

#7498.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb hatású filmjeinek kulisszatitkai.

#7499.

NA 2020

/ Sorozat

Josh Varozza beutazza az országot, hogy alternatív magyarázatokat keressen arra, mi a szépség, és megkérdőjelezze a társadalomban kialakult elképzeléseket a fogalommal kapcsolatban.  

#7500.

Fedezd fel a világ szokszínű csodáit egy csapat imádnivalóan cuki állatkával, akik dalban mondják el neked, hogy mit érdemes tudni az életről!